Fergusson kapitány
Amikor az ikrek pénteken hazaértek az iskolából, Öcsi szokatlanul kipirultnak s egyszersmind levertnek látszott. Anya rosszat sejtve vette elő a lázmérőt, s gyanúja csakhamar beigazolódott. Legkisebb fiának bizony hőemelkedése volt.
– Biztosan megint kabát nélkül mentél szünetben az udvarra – korholta aggódva, majd egy bögre forró tea kíséretében ágyba dugta. – Ne félj, kincsem, egy-két nap alatt kikúráljuk ezt a ronda náthát, hétfőre már kutya bajod sem lesz!
Nem mondhatni, hogy Öcsit különösebben fellelkesítette volna az a körülmény, hogy a hétvégét előreláthatólag ágyban kell töltenie, s felgyógyulása várhatóan a hétfői iskolakezdéssel fog egybeesni. Ám édesanyja, még ha nem is mutatta, nála is nyugtalanabbul tekintett az elkövetkezendő napok elé. Az előzetes aggodalom sajnos indokoltnak bizonyult. A kisfiú egyre csúnyábban és hosszasabban köhécselt, a láza pedig éjszakára olyan magasra szökött, hogy Apa jobbnak látta elhívni a család régi barátját, Szabó doktort.
A háziorvos a kis beteg megvizsgálása után megnyugtatta a szülőket, hogy nincs komoly baj, mindazonáltal szigorú ágynyugalmat és még szigorúbb diétát javasolt. Így aztán a szombati nap szokatlanul csöndesen telt az Almási-házban. Mindenki megpróbált a lehető legnagyobb tapintattal viszonyulni a sajnálatos helyzethez. Illetve majdnem mindenki. Dóri úgy vette észre, hogy Gergő korántsem tanúsít megfelelő kíméletet beteg testvérük irányában, s ezt nem állhatta meg szó nélkül:
– Mondd csak, te szándékosan keseríted az öcsénk életét?
Gergő őszinte elképedéssel nézett nővérére, hiszen fogalma sem volt, mi kifogásolhatót talált a viselkedésében.
– Már az is baj, ha néha benézek hozzá, és megkérdezem, hogy jobban érzi-e magát, vagy nincs-e szüksége valamire?
– Nem a látogatás tényével van a baj, kisöreg, hanem a mikéntjével – magyarázta Dóri. – Egy órája jégkrémet szopogatva mentél be hozzá, most pedig egy fél tábla csokival a kezedben. Gondolj csak bele: fájós torokkal fekszik az ágyban, kamillateán, kétszersültön és főtt krumplin tengődik, te pedig ilyesmikkel ingerled. Nem valami nemes együttérzés!
Gergő arcán látszott, hogy megpróbálja magát beleélni a helyzetbe, s ez olyannyira sikerült is neki, hogy az utolsó falat édesség szinte megkeseredett a szájában. Elszégyellte magát figyelmetlensége miatt, s elhatározta, hogy sürgősen jóváteszi a dolgot. Nem kellett sokat töprengenie, hogy mivel szerezhetne örömet a testvérének. Öcsi újabban folyton valami Fergusson kapitányról szóló képregényeket bújt, s bár még csak néhány szót tudott belőle elolvasni, így is lenyűgözték a nagy utazó északi-sarki kalandjai. Nem csoda hát, hogy kitörő örömmel fogadta, amikor Gergő estefelé bebújt mellé az ágyba, maga mellé vett egy köteg képregényfüzetet, s hosszasan mesélni kezdett mindenféle kutyaszánokról, jegesmedvékről, bálnavadászhajókról, végeláthatatlan hómezőkről és persze Sir Edgarról, Fergusson kapitány hű társáról.
Gergő figyelmessége nem korlátozódott csupán erre az estére, másnap még meggyőzőbb jelét adta szolidaritásának. Kijelentette, hogy az ikrek szobájában fog ebédelni, és ő is azt kéri, amit beteg kisöccse eszik. Apát azonban erről senki sem értesítette, így terítés után bosszúsan keresni kezdte középső fiát. Ám amikor bekukkantott a gyerekszoba ajtaján, rögtön megenyhült az elétáruló látvány hatására.
Öcsi törökülésben trónolt az ágyán kétszersültet ropogtatva, előtte a kis asztalon egy tál hajában főtt krumpli és egy kancsó gőzölgő kamillatea, az asztal túloldalán pedig Gergő foglalt helyet, s éppen teli szájjal szónokolt:
– Komolyan mondom, Fergusson kapitány, nem ettem ilyen remek főtt burgonyát, mióta elértük a Spitzbergákat!
– A kétszersült is kitűnő, Sir Edgar – lelkendezett Öcsi.
– Ha szabad javasolnom, kenje meg egy kis bálnazsírral, Mr. Fergusson, úgy még ízletesebb.
– Megfogadom a tanácsát, Sir Edgar – felelte ragyogó arccal Öcsi, s vékonyan megvajazta következő szelet kétszersültjét.
A fiúk olyannyira átélték a szerepüket, hogy nem sokkal később így köszöntötték a vizitre betérő Szabó doktort:
– Legyen üdvözölve jégkunyhónkban, Sir!
A doktor úr gyerekekhez fűződő kapcsolata sokkal közvetlenebb és barátibb volt annál, mintsemhogy egy ilyesfajta bizalmas fogadtatást zokon vegyen. Mosolyogva viszonozta az üdvözlést, s közben meg volt róla győződve, hogy a szokatlan köszönési mód bizonyára bozontos, ősz szakállának szólt.