Orgonasípok (9/9. rész)
November egyik borongós délelőttjén egy vékonydongájú, szemüveges fiatalember csöngetett be Almásiék házába, aki egy kiadó termékmenedzsereként mutatkozott be. A családfő éppen egyedül tartózkodott otthon. Bevezette a vendéget a nappaliba, majd kávéval kínálta, s közben egyvégtében hüledezett a fiatalember elképesztő mintájú nyakkendőjén.
Később azonban ennél sokkal komolyabb indoka támadt a megdöbbenésre, a kiadó embere ugyanis az első pillanattól kezdve úgy beszélt a műről, mint amelyik a közeljövőben minden kétséget kizáróan meg fog jelenni. Egy idő után azon kapta magát, hogy a vendége ugyan már percek óta beszél hozzá, neki azonban fogalma sincs róla, tulajdonképpen miről is van szó. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Almási Károly átmenetileg se nem látott, se nem hallott az örömtől.
– Tehát, ön szerint melyik borító lenne a legideálisabb, Almási úr? – kérdezte a férfi, immár másodszor, miközben az asztalra kiteregetett rajzlapokat tologatta. – Ha megenged egy személyes megjegyzést: a magam részéről mindenképpen a karikatúra mellett szavaznék. Már csak azért is, mert az írások többsége bájos, szeretetteljes, egyszersmind mulatságos történetet dolgoz fel, ehhez szerintem leginkább ez a kedves rajz illik.
Károly elgondolkozva nézte a grafikát. Öt gyereket ábrázolt, akik magasság szerint sorakoztak egymás mellett, s fölöttük cirkalmas betűkkel ott állt a kiadó által alkalmasabbnak talált cím: Orgonasípok.
– Ezt úgy tetszik érteni, hogy meg tetszenek akarni jelentetni? – kérdezte sután a nála jó tizenöt évvel fiatalabb férfitól.
– Hát persze – bólogatott csodálkozva amaz. – A kiadványszerkesztőink már javában dolgoznak a könyv összeállításán. Azért is jöttem el személyesen, hogy minél hamarabb aláírhassuk a szerződést. Ennek a kötetnek a karácsonyi vásárra a standokon kell lennie!
Amikor a példátlanul extravagáns nyakkendőt viselő fiatalember eltávozott, Károlynak eszébe jutott: meg kellene vizsgálni, vajon emlékszik-e még az úgynevezett indiánszökdelésre? Háromszor ügette körbe a lakást, és elégedetten állapította meg, hogy azok a hajdani tornaórák nem voltak hiábavalók.
Aztán kiszaladt a kertbe, és vad birkózócsatát kezdeményezett a család módfelett csodálkozó házőrzőjével. Néhány perc múlva azonban eszébe jutott, hogy hirtelen támadt energiáit hasznosabban is levezethetné. Bement a házba, és felmosta a konyhát, majd végigporszívózta az összes szobát.
Éppen elkészült a munkával, amikor csörgött a telefon. András, a főszerkesztő volt a vonalban:
– Karcsikám, emlékszel még azokra a történetekre, amiket a múltkor meséltél a teniszklubban? Tudod, a bagóról való leszokásod sztorija… Mi lenne, ha megírnád néhány folytatásban? Biztosan mások is jól szórakoznának rajta.
– Ehhez tudnom kellene, hogy…
– Figyelmeztetlek, Karcsi, ne keress kifogásokat!
– Tudod, azóta az történt, hogy…
– Na jól van, öregem, beszélhetünk mi másképp is! – vágott közbe tettetett szigorral a főszerkesztő. – Hétfőn az asztalomon legyen az első három rész! – azzal letette a kagylót, azt hívén, hogy Károly valamiféle ellenvéleményt akar kifejteni, holott ő csak a terjedelemről és egyéb kívánalmakról akart többet megtudni, és szerette volna elújságolni, hogy a történet azóta újabb fejezettel gazdagodott, a ceruzarágcsálásnak köszönhetően.
– Ha egy üzlet beindul… – suttogta boldogan maga elé hősünk.
Kiment a konyhába, és elégedetten látta, hogy időközben felszáradt a kő. Felmosta újból. Ám legnagyobb sajnálatára ezzel sem telt el túl sok idő. Úgy érezte, elképesztően nehéz lesz estig magában tartania a titkát, amikor is hiánytalan létszámban összegyűlik a család. De végül is megérte várakozni, mert így mindannyian egyszerre örülhettek a közös sikernek. Kézen fogva, boldogan kacagva táncolták körül a nappalit, s pusztán a viselkedésük alapján nehezen lehetett volna megállapítani, melyikük a kisiskolás, és melyikük az úgynevezett „komoly” felnőtt. Aztán a családfő hirtelen megállította a körtáncot, és meghatódottan nézett szeretteire:
– Mindannyiótoknak hálásan köszönök mindent. Ha ti nem vagytok nekem, akkor soha, semmilyen értelemben nem született volna meg ez a könyv.