Sportfogadás
Gergő néhány hete furcsa szokást vett fel. Azelőtt az volt a vasárnap esti programja, hogy a sporthíreket hallgatva, miután bemondták kedvenc futballcsapata hétvégi eredményét, hol bosszúsan, hol boldogan, feltápászkodott a tévé elől, és elvonult aludni. Újabban viszont rendszeresen kivárta a sportösszefoglaló végét, amikor tudniillik a helyes totó-tipposzlopot ismertetik. Ilyenkor magában motyogva viharos sebességgel megindult a szobája felé, ahol utána még hosszú percekig égett a villany.
Apa számára nem okozott különösebb intellektuális kihívást, hogy megfejtse: középső fiacskája bizony szerencsejátékra adta a fejét. Méghozzá titokban, legalábbis erre utalt, hogy nem papírral-ceruzával ült le vasárnap esténként a tévé elé, inkább memorizálta a bemondott eredményeket, aztán magában mormolva az egyesek, kettesek, ikszek sorát, a szobájába rohant, és ott jegyezte le az adatokat.
Ez idáig tiszta sor. De vajon mennyi szelvénnyel játszhat ez a megátalkodott gyermek?
Nos, ennek tisztázására kiváló alkalmat kínált a következő hétvége, amikor is Gergő már a vasárnap esti filmen elaludt a fotelben, így a családfő kénytelen volt olyasmit tenni középső fiacskájával, amit már évek óta nem volt módja gyakorolni: óvatosan felnyalábolta Gergőt, és az ágyába szállítmányozta. Ám mivel ez még a sporthírek előtt történt, a kissrác így lemaradt a heti totóeredményekről.
Másnap délután Almási Károly hazaszaladt egy percre, s Gergőt, aki egyedül tartózkodott otthon, a nappaliban találta. A lurkó éppen a képújság idevágó oldaláról jegyezgette le a hibátlan tipposzlop adatait. A családfőt megdöbbentette a dohányzóasztalon heverő totószelvények mennyisége. Úgy festett, hogy fia valószínűleg az egész zsebpénzét a fogadási játékra költi.
A történtek mellett természetesen nem lehetett szó nélkül elmenni. Mivel közben anya is hazaérkezett, hármasban ültek le megbeszélni az eseményeket. Almási Károly indulatos előadást rögtönzött arról,hogy valahogy így indulnak el a lejtőn azok is, akik azután elkártyázzák vagy csillogó pénznyerő automatákkal etetik fel a családjuk egész vagyonát.
A neje azonban most is a maga higgadt módján közelítette meg a dolgot, kedvesen megérdeklődte a fiától, mire költötte volna az összeget, ha történetesen megüti a főnyereményt? Gergő kapva kapott a kérdésen, elhagyta a lebukása miatt magára vett duzzogást, és felvillanyozódva ecsetelni kezdte:
– Neked például vennék egy olyan szuper háztartási robotot, ami minden munkát elvégezne helyetted, és soha többé nem kellene ilyesmivel vesződnöd. Semmi dolgod sem lenne.
– Szóval csak arra lenne jó az egész – jegyezte meg csalódottan anya –, hogy elvennéd tőlem azt az örömöt, hogy gondot viseljek a szeretteimre? Soha többé senki nem dicsérné meg a főztömet, nem nekem köszönnétek meg, ha reggelente tiszta ruha lenne odakészítve, talán még a szülői értekezletre is az a hiper-szuper micsoda járna helyettem?
Időközben Ákos is hazaért, és bekapcsolódott a társalgásba. Ő inkább az alkalmazott matematika oldaláról közelítette meg a kérdést, és néhány gyors számítással megpróbálta megértetni az öccsével, milyen esélyei vannak a nyerésre.
– A valószínűség-számítás egy marhaság, a véletlent nem lehet kiszámítani! – jelentette ki mérgesen Gergő, és szelvényei osztályzásába mélyedt, majd néhány perc múlva diadalmasan felkiáltott:
– Van egy tízes találatom!
– Gratulálok – mondta Ákos minden irónia nélkül, a képújságot böngészve. – Kereken háromszáz forint ütötte a markodat.
A kisfiú csalódottan roskadt a fotelbe, és nagyon úgy festett, hogy sírással küszködik:
– De hát én csak azt akartam, hogy…
– Tudom, mi volt a szándékod, kincsem, nem is azzal van a baj – ölelte magához anya –, de hidd el, nekem sokkal többet jelentett például az a rajz, amit ovis korodban anyák napjára kaptam tőled. Vagy amikor boldogan jöttél haza az ötösöddel, miután előző nap együtt megtárgyaltuk, hogyan is volt az a dolog Hunyadi János hadjárataival. Tudod, egy olyan fránya gépet akárkitől kaphatok, akinek van rá pénze, de a gyerekeim helyett nem rajzolhat nekem senki, és nem mondhatja, hogy „Köszönöm, anya”, vagy hogy „Szeretlek, anyukám”.
Gergő hosszasan töprengett maga elé merengve, majd felnyalábolta az asztalról az összes szelvényt, eltépte és a szemétbe dobta őket, aztán mosolyogva odafordult az édesanyjához:
– Akarod, hogy segítsek vacsorát főzni?