Elemér bácsi (8/7. rész)
Végül is elfogadták Dóri okfejtését, aki azzal érvelt, hogy nem szabad ilyen súlyos terhet rakni a szegény koldus vállára, hiszen itt már nem egyszerűen a munkahely, de a szolgálati lakás és a biztos egzisztencia is a tét, és ha mégsem járna sikerrel a küldetésük, annál nagyobb lenne hajléktalan barátjuk csalódása.
– Ráér majd akkor örülni, ha már biztos lesz a dolog – jelentette ki, és a fiúk egyetértően bólogattak.
Elemér bácsit nem volt nehéz rávenni egy kis kertvárosi sétára, hiszen meglehetősen feszélyezve érezte magát – ahogy ő fogalmazott – a „fürdőruhás népek” között. Már csak amiatt kellett izgulniuk az Almási gyerekeknek, hogy az igazgató urat otthon találják. Nos, a helyzet a lehető legjobban alakult, az igazgató úr ugyanis éppen a kertjében tevékenykedett, amikor becsöngettek hozzá, de hogy ez a szituáció miért volt különösen szerencsés, az csak később derült ki. Gergőék már annak is örültek, hogy Elemér bácsi és Bundás rögtön összebarátkoztak, ezzel ugyanis koldus barátjuk mindjárt a látogatás elején jó benyomást tett a házigazdára, aki nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az öreg házőrző csalhatatlan ösztönnel ismeri fel a jó embereket.
Ám a sikeres bemutatkozásnak ez csupán a kezdetét jelentette. Ami ezután következett, az felülmúlta Dóriék legvérmesebb reményeit is. Tudniillik a derék hajléktalan akkora jártasságot árult el a kertészkedés terén, hogy csakhamar mindannyiuknak leesett az álla, beleértve az igazgató urat is.
A házigazda szinte itta Elemér bácsi szavait, miközben a kisöreg – egyre inkább elemében érezve magát – válogatott jótanácsokkal látta el a hobbikertészt a zöldségültetés, a gyümölcsfametszés vagy éppen a virágok gondozásának tárgykörében.
– Honnan tetszik ilyen jól érteni a növényekhez? – kérdezte Gergő álmélkodva. – Hiszen azt mondta Elemér bácsi, hogy fűtésszerelő az eredeti szakmája.
– Nem is hazudtam, kis barátom – felelte mosolyogva a hajléktalan. – Tudod, annak idején kertes házban laktunk, és az édesanyám tanított rá, hogyan kell a zöldséggel, gyümölccsel meg a virágokkal bánni, hogy minél szebbek legyenek.
Egy időre tehát mindannyian megfeledkeztek Ákosnak az érettségivel kapcsolatos kérdéseiről, amelynek ürügyén ez a találkozás létrejött. De szerencsére erre még bőven volt idő, mert a házigazda ragaszkodott hozzá, hogy ebédre is maradjon náluk a társaság, s a heves szabadkozások ellenére ki is adta ez irányú utasításait a konyhában tevékenykedő felesége részére.
Ákos majd’ kiugrott a bőréből, de azért ártatlan szemekkel megkérdezte:
– Nem etikátlan ez az érettségi előtt néhány héttel? Elvégre mégiscsak az igazgató úr tanítja nekem a történelmet.
– Aztán miért lenne ebben bármi kivetnivaló? – kacagott nagyot a házigazda. – Talán attól félsz, fiam, hogy ebéd közben konspiratív okokból meg fogom súgni neked, hogy mi nyertük a pákozdi csatát, nem pedig Jellasics?
Így aztán a délelőtt hátralévő óráit jórészt a kertben töltötték, s eközben persze nemcsak a szőlőről, a kelkáposztáról és a dáliaágyásról esett szó, de az igazgató úr megismerhette Elemér bácsi sorsának rövid történetét és a gyerekekkel való összebarátkozásának krónikáját is.
Amíg a felnőttek beszélgettek, az Almási gyerekek egyre optimistább hangulatba kerültek, s csak igen nehezen tudták visszafogni magukat, hogy az események ilyen kedvező alakulása okán ne kezdjenek vad indiántáncba a ribizlibokrok körül. Ám egyelőre beérték azzal, hogy egy-egy huncut kacsintással jelezzék egymásnak, milyen pompásan sikerült a tervük.
– Látod, kisöreg, mennyivel többet ért az őszinte beszéd, mintha sikerült volna kilazítanod néhány csavart az öntözőrendszerben? – súgta oda Ákos az öccsének, amikor pár percre egyedül maradtak egy szilvafa alatt.
Az ebédnél Dóri elérkezettnek látta a pillanatot, hogy jövetelük igazi célját is szóba hozza, ezért a megüresedő gondnoki állásra terelte a beszélgetést, az igazgató úr azonban egyelőre lehűtötte a kedélyeket:
– Nem olyan egyszerű ez, gyerekek, ahogy ti gondoljátok.
– De hát miért? – kérdezte Gergő őszinte kétségbeeséssel a hangjában. – Hiszen van egy üres állás, és van egy jelentkező is, akinek fűtésszerelő a szakmája!
A házigazda nagyot sóhajtott, aztán így szólt:
– Több okot is említhetnék, de a legfőbb akadály az, hogy már van új gondnoka a gimnáziumunknak.
