Amit Ákos előhúzott, az nem volt más, mint egy aprócska magnetofon. A Hajdú család jelen lévő két tagja homlokegyenest ellentétesen reagált erre az eseményre. A nagymama érdeklődéssel figyelte a tetszetős kis szerkezetet, és amikor megsejtette, mi fog ebből az egészből kisülni, halvány mosoly jelent meg a szája szegletében.
A családfő szája viszont egyáltalán nem mosolyra görbült. Olyan viszolygással szemlélte a vendég tenyerén heverő tárgyat, mintha az egy jól kifejlett szarvasbogár lenne, amit a tulajdonosa egy óvatlan pillanatban, merő tréfálkozásból az ő inggallérja mögé kívánna helyezni.
– Mi akar ez lenni? – kérdezte riadtan.
– Egy diktafon, más szóval riportermagnó – tájékoztatta az Almási fiú. – Apámtól kértem kölcsön, ő mostanában már úgysem használja. Egy ideje teljesen átállt a regényírásra, nem nagyon készít már riportokat. A mi céljainkra viszont pompásan megfelel.
– Miféle céljainkra? – értetlenkedett továbbra is a házigazda.
– Ezen ügyes kis szerkezet segítségével Endre bácsi anélkül olvashat fel a lányának, hogy be kellene mennie hozzá a kórházba – magyarázta Ákos. – Csupán a kazettára kell mondania a szöveget, mi pedig majd lejátsszuk Évinek.
– Nahát, ez nagyszerű! – kiáltott fel a nagymama. – Úgyis sokat olvasgatsz itthon, most majd legfeljebb hangosan teszed.
– Csak nem azt akarja mondani édesanyám, hogy…?
– Dehogynem, fiam! – folytatta pergő nyelvvel a mama. – Én is épp azt akartam mondani, hogy ez egy igazán remek ötlet. Nem is értem, miért nem jutott ez előbb az eszünkbe. Tudod, mit? Szerintem kezdd az Örkény-novellákkal. Te is tudod, mennyire szereti Évike az egyperceseket. Igaz, hogy azokból én akartam neki felolvasni holnap, de szívesen átengedem számodra ezt a feladatot. Te úgyis sokkal szebben tudsz hangsúlyozni, meg minden…
Ákos lopva elismerő és hálás pillantást vetett a nagymamára. Micsoda kiváló diplomáciai érzék! Micsoda remek taktika!
Valóban, a nagymama segítségével olyan helyzet jött létre, amelyben most már vajmi kevés esélye volt Hajdú Endrének, hogy előhozakodjon az aggályaival.
No, de Ákosnak sem volt sok ideje ezen örvendezni, tovább kellett gördíteni az eseményeket, mielőtt a családfő szóhoz juthatna:
– Ez itt a bekapcsoló gomb, ez a felvétel gombja, és itt a mikrofon, ide kell belebeszélni – mutogatta lelkesen a házigazdának.
Hajdú Endre szájából mély sóhaj tört elő. Még mindig úgy tekintett a praktikus kis készülékre, mint egy undok bogárra, pedig ekkorra már nyilvánvalóvá válhatott volna előtte, hogy mi a különbség egy riportermagnó és egy szarvasbogár között, hiszen köztudomású, hogy a Teremtő a rovarok megalkotása során nem szerelte fel őket ki- és bekapcsoló gombokkal.
– No és mekkora hangerőt képes kibocsájtani magából ez a szerkentyű? – érdeklődött aggodalmasan. – Nem szeretném, ha az én hangomtól visszhangozna az egész kórterem.
– Ettől igazán nem kell tartani – nyugtatta meg Ákos, miközben újra a zsebéhez nyúlt. A családfő összeráncolt homlokkal szemlélte a baljós mozdulatot. Látszott rajta, hogy most már azon sem lepődne meg, ha a vendég egy hatalmas fehér nyulat varázsolna elő a zsebéből. De ez nem a bűvészmutatványok ideje volt. Nyuszi helyett egy fülhallgató került elő, a hozzá tartozó kábellel.
– Kizárólag Évi fogja hallani, amit Endre bácsi mond, senki más – jelentette ki diadalmasan Ákos. Aztán, már egy kicsit halkabban, hozzátette: – Így hát arra is lesz mód, hogy a novellák felolvasásán túl esetleg bizalmas jellegű üzeneteket is megfogalmazzon a lányának.
Az Almási fiú a maga részéről ennél tovább nem merészkedett a tanácsadásban, a nagymama azonban megtette helyette:
– Elmondhatod neki, fiam, hogy mennyire szereted, mennyire hiányzik neked, és hogy mindannyian visszavárjuk.