Tekla néni
Egy vendéget sokféle jelzővel lehet illetni. Kedves, várva várt, illusztris, rég nem látott… Nos, Almási Károly nagynénjére, Tekla nénire legfeljebb ez utóbbit alkalmazhatom, ha igazsághű krónikása akarok maradni az Almási család mindennapjainak.
Az idős asszonyság egy időben gyakori vendég volt az unokaöccse házában, míg el nem költözött a Dunántúlra. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy akkortájt ez a fejlemény alapvetően ásta alá Almásiék kedélyállapotát. Inkább hálát adtak mindazon forradalmároknak és államférfiaknak, akik az elmúlt évszázadokban a szabad költözködés jogának kivívásáért harcoltak, s csupán amiatt éreztek némi aggodalmat, nehogy valami baleset történjen a paksi atomerőműben Tekla néni átható negatív kisugárzásának köszönhetően. A nagynéni ugyanis olyan gátlástalanul és magától értetődő természetességgel gázolt át mások lelki világán, hogy ha lenne a világnak kizárólag lélektani hadviseléssel operáló hadserege, az asszonyt minden bizonnyal rögtön a vezérkarban állították volna kétes értékű szolgálatba.
Ezen a vasárnapon is, még csak röpke egy órája tartózkodott az Almási család körében, máris sikerült többüket megbántania. Anya bárhogy is igyekezett a kedvében járni, nem tudta elkerülni a csípős megjegyzéseket, amelyekkel az asszonyság a főztjét illette. Később Dóri vált célponttá, amikor a nagynéni afelől érdeklődött, miért nem kezeli valamiféle kozmetikummal förtelmes pattanásait. Az érzékeny korban lévő bakfislány szólni sem tudott az enyhén szólva tapintatlan kérdés hallatán, kishúga azonban válaszolt helyette:
– Van neki pattanás elleni tonikja. Nem akarod tőle kölcsönkérni, Tekla néni? Hátha a te bibircsókjaidat elmulasztja.
Az ebédlőasztal körül hirtelen megfagyott a levegő. Döbbent csend lett, néhányuk kezében pedig még az evőeszköz is megállt. Ennek ellenpontjaként szerepelt azonban Gergő, aki viharos sebességgel kezdte belapátolni túrós csuszáját, mert attól tartott, hogy ha kirobban belőle a vihogás, legelső büntetési tételként a tányért fogják elhúzni előle.
– Mit képzelsz, te kis pimasz?! – hápogott Tekla néni, majd a családfőhöz fordult. – Remélem, Károly, példásan meg fogod büntetni ezt a szemtelen taknyost!
– És szerinted kivel kezdjük a büntetést, nénikém? Azzal, aki akaratlanul bántotta meg a másikat, vagy azzal, aki szándékosan sértegeti a családom tagjait?
Tekla néni egy ideig levegő után kapkodott, majd felpattant a helyéről, felnyalábolta a cókmókját, és vérig sértve elviharzott. Mindannyian megkönnyebbültek némiképp, bár ez a családfő arckifejezésén egyelőre nem igazán mutatkozott meg:
– Hugi, ma délutánra ne tervezz semmiféle játékot vagy szórakozást, édesanyádnak fogsz segíteni a konyhában – szólt szigorúan a kisebbik lányára, majd hozzátette: – Büntetésből, amiért tiszteletlenül viselkedtél egy felnőttel szemben.
Anya és Hugi hamar végeztek a mosogatással, és mivel egyéb tennivalójuk nem akadt a konyhában, sétálni indultak a szép tavaszi időben, hogy ne zavarhassa meg senki a beszélgetésüket. Később letelepedtek a játszótéren egy padra, és a pingpongozó gyerekeket figyelték. Közben a kislány elpanaszolta, mennyire igazságtalannak tartja Apa büntetését, hiszen ő mindig azt hangoztatta, hogy az embernek joga és egyben kötelessége is megvédelmezni szeretteit.
– No, azért nem voltunk mi Dórival olyan nagy veszélyben, te viszont, kislányom, bármennyire is hitetlenkedsz, sokkal inkább veszélybe kerültél, mert szabad utat engedtél a benned bujkáló gonosz érzéseknek – magyarázta Anya, majd látva Hugi elképedt arcát, a pingpongozó fiúkra mutatott:
– Hogy jobban megértsd, amit mondani akarok, képzeld el, hogy a kezedben lévő ütő testesíti meg mindazt a rossz érzést, ami Tekla nénivel kapcsolatban ébredt benned: a dühöt, az utálatot, a bosszúvágyat. A labda pedig nem más, mint a bántások, sértések jelképe. Ha ezt ütögetik egymásnak az emberek, abból csak egy mindenki számára ártalmas pingpong-csata kerekedhet ki. Jól jegyezd meg, kicsim, az okosabb mindig leteszi az ütőt, és véget vet az oktalan vagdalkozásnak.
– Jól meg fogom jegyezni, Anya. Csak egyedül akkor nem gondolok majd rá, ha Öcsivel pingpongozom, mert soha nem akarnám neki visszaütni a labdát, és mindig én veszítenék.
Miután elképzelték, hogyan festene egy ilyesféle asztalitenisz-mérkőzés, jóízűen elnevették magukat, majd kézen fogva elindultak hazafelé.