Viktória egyelőre görcsösen ragaszkodott a szerepéhez:
– Bár igaz lenne, de sajnos valóban vak vagyok – bizonygatta nem túl meggyőzően, majd elszánt mentegetőzésbe fogott: – Ez csak egy ösztönös mozdulat volt. Tudjátok, a vakoknak kifejlődik egy olyasféle hatodik érzékük, ami…
– Az én hatodik érzékem is elég fejlett – jelentette ki Taksony vészjóslóan, miközben odaállt Rózsa elé. – És most azt súgja, hogy itt valami nincs rendben. Itt valami nagyon nincs rendben! – kiáltotta, majd hirtelen olyan mozdulatot tett, mintha Rózsa arcába akarna bokszolni, de persze az utolsó pillanatban megállította az öklét. A „vak” lány azonban ennek ellenére ijedten hőkölt hátra, és önkéntelenül is az arca elé kapta a kezeit.
– Ha most azt mered mondani, hogy csupán azért dőltél hátra, mert megérezted az ütésem szelét, én esküszöm, hogy kinyomom a szemeidet, aztán kihajítom mind a kettőt a fűre – fenyegetőzött a hajléktalan, majd gúnyosan hozzátette: – Legeltetni fogom a szemedet.
Odeba is mélységesen döbbent arcott vágott:
– Itt voltál egy méter Bulcsúnak, és nézted volna belepisilje fali áramba? – irányította rá a figyelmet a morális kérdésre.
Vészjósló csönd támadt a kérdés nyomán. Szinte tapintható volt a feszültség, és azt lehetett érezni, hogy pillanatokon belül lincshangulat lesz úrrá a társaság vehemensebb tagjain.
– Hölgyeim és uraim! Próbáljunk végre megnyugodni! – szólalt fel Archibald. – A kisasszony is biztosan hamarabb fog megnyilatkozni, ha azt látja, hogy higgadtan viselkedünk, és semmilyen módon nem veszélyeztetjük a testi épségét.
– A szívemből beszél, kedves Archibald – zengett fel egy sztentori hang a süketszoba felől, ahonnan ebben a pillanatban Sugár Zoltán lépett be a helyiségbe. – Mégis, mi folyik itt?
– Ezt inkább mi kérdezhetnénk magától, nem gondolja? – lázadozott Taksony. – Ki ez a lány, és mi ez az olcsó komédia, amit velünk művelnek?
– Nos, amint már rájöttek, ez az ifjú hölgy valóban nem vak – mondta az igazgató vérfagyasztóan nyugodt hangon. – Azért küldtük be önök közé, hogy segítségünkre legyen egy pszichológiai kísérlet során, amelyik…
– Szóval akkor ez egy afféle kandi kamerás átverőshow? – kérdezte hitetlenkedve Bulcsú.
– Akkor nem is igaz a nyeremény, meg a többi? – siránkozott Emőke.
– Ezeket a kamerákat, azt hiszem, semmiképpen nem lehet a kandi jelzővel illetni. Ami pedig az átverést illeti, biztosíthatom önöket, hogy az csak a beépített emberünkre vonatkozik. A húszmilliós nyereményre, és a többi ígéretünkre természetesen nem. Ajánlatunk ugyanúgy érvényes, ahogy meghirdettük – mosolygott az igazgató, aztán az órájára pillantott. – Most azonban indulnunk kell a stúdióba. Nusika, Piroska, Rózsa, kérem, fáradjanak velem a mikrobuszhoz.
– Előbb tisztázzunk néhány kérdést – szólalt meg az örömlány. – Ebbe a pszichológiai kísérletbe az is belefért volna, hogy végignézik, amint ez a jobb sorsra érdemes fiatalember megöli magát? – érdeklődött szúrós tekintettel.
– A saját hüvelykujjamat tartottam a központi biztosíték kapcsolóján – nyugtatta meg Sugár úr. – De most jöjjön, Nusika! A sminkjét majd odabenn megigazítjuk. A további kérdéseket pedig majd megbeszéljük, amikor visszajöttünk.
– Ha ez a lány visszajön, akkor én kiszálltam a játékból – jelentette ki Bulcsú Rózsára mutatva. Csatlakozott hozzá Archibald is, aki persze leginkább Piroska időleges elvesztése miatt aggódott:
– Jómagam sem szeretnék az ifjú hölggyel tovább egy fedél alatt lakni – deklarálta az inas.
– Nos, a pszichológiai kísérlet a beépített emberünk lebukása miatt természetesen ezennel véget ért – jelentette be az igazgató. – Mivel ismerem a szavazatok állását, és a nézők önök iránti szeretetének mindent felülmúló mértékét, biztosíthatom magukat, hogy most látják utoljára a hölgyet.
– Honnan tudhatjuk, hogy most nem ver át minket? – kérdezte Taksony.
Sugár úr elmosolyodott:
– Tudják mit? Intézkedem, hogy a plazmatévén egyenes adásban követhessék a kiszavazás eseményeit – azzal maga előtt terelve a három jelöltet, a süketszobán keresztül elhagyta a helyiséget.
A társaság tagjai még hosszú percekig nem tudtak megszólalni. Csak álldogáltak, vagy fel-alá járkáltak, és töprengve meredtek maguk elé. Egyszer csak rémült kiáltás törte meg a csendet:
– Jaj, jaj! Akkor Rózsa meglátni enyém himbilimbi! – rivalgott Odeba, s ennyi nappal az említett esemény után is, ösztönszerűen az ágyéka elé kapta a kezeit, akár egy futballista a sorfalban.
– És nyilvánvalóan ő rajzolt bajuszt gróf Körömházy portréjára – jegyezte meg az inas megrendülten. – Hogy nem sült ki a szeme!
– És ő lopta el Nusi bugyiját, Emőke melltartóját, meg az összes többit! – csattant fel Taksony.
– Ez butaság! – torkolta le a szöszke. – Neki sokkal kisebb cicije van, mint nekem.
Bulcsú szeretett volna újabb képszerű hasonlattal élni Emőke szellemi képességeit illetően, de aztán meggondolta magát, és mindössze egy fásult legyintéssel fejezte ki érzéseit.
Nemsokára bekapcsolt a plazmatévé, és az igazgató ígéretének megfelelően a Sugár TV adása vált láthatóvá a képernyőn. Éppen a Kukk-Lux-Klán Kft reklámfilmje futott, s Odeba Mbapasinak ettől rossz érzése támadt. De ez még semmi nem volt ahhoz képest, amit a reklám után következő rövid híradó során volt kénytelen átélni. A vezető hír ugyanis az volt, hogy Ghandabuktuban lázadó gerillák egy osztaga megrohamozta a parlament épületét, és megölték magát Ogondzsabilu elnököt is. Az országban polgárháborús viszonyok uralkodnak, a felkelők újabb és újabb frontokat nyitnak a kormányerők ellen.
Odebát innentől kezdve nem érdekelte a szavazás eredménye. Kijelentette, hogy ő azonnal haza akar utazni, aztán kivonult az udvarra, törökülésben letelepedett a földre, és furcsa dalokat énekelt órákon keresztül.
A többiek elégedetten konstatálták, hogy a nézők ajtót mutattak Rózsának. Izgatottan várták a visszatérő társaság tagjait, akik jó másfél óra múltán lépték át a Nyaraló küszöbét. Bulcsú hevesen átölelte Nusit, és Archibald is, még ha nem is ilyen szenvedélyesen, de hasonlóképpen fejezte ki Piroska viszontlátása fölötti örömét. Sugár úr arca viszont korántsem örömet fejezett ki, amikor értesült a néger fiú távozási szándékáról. Kisietett az udvarra, hogy megpróbálja meggyőzni a bánatosan daloló bártáncost.
A többi lakó eközben izgatott beszélgetésbe merült, amelynek során mozaikról mozaikra összerakták az elmúlt hetek eseményeit. Elképedve hallgatták egymás történeteit arról, hogy mi mindennel traktálta őket titokban az ál-vak lány az elmúlt hetekben. Az információcsere végén Nusi súlyos döntésre jutott:
– Én összecsomagolom a cuccom, és elmegyek. Nem igazán díjazom, ha kísérleti patkányt csinálnak belőlem.
Bulcsú nyomban közölte, hogy vele tart, és Archibald is megpendítette Piroska előtt, hogy tulajdonképpen az alapvető céljukat már elérték ezzel a szerepléssel, szükségtelen tehát tovább maradniuk, főleg ilyen fejlemények ismeretében.
– De hát miért csináljátok ezt? – pislogott értetlenül Emőke. – Hiszen itt a tévében szerepelhettek, meg minden…
Bulcsú szánalommal vegyes irigységgel mérte végig a szöszkét. Milyen egyszerű is az élete annak, aki ennyire nem képes felfogni az őt körülvevő világot! Szeretett volna valami igazán csípős megjegyzést megereszteni, de aztán csak fásultan legyintett egyet.
Amikor Sugár úr bejött az udvarról, arra számított, hogy támogatókra találhat Odeba meggyőzését illetően, jómaga ugyanis egyedül nem boldogult ez ügyben. A néger fiú egyfolytában azt hajtogatta, hogy neki most haza kell utaznia a hazájába, mert ilyen válságos időkben a családja mellett van a helye. Az igazgató azonban hiába panaszkodott a többi lakónak a bártáncos megátalkodottságáról, együttérzés helyett újabb kosarakat kapott:
– Mi is kiszállunk a buliból – jelentette be Bulcsú, Nusi kezét szorongatva. – Ezek után szórakozzanak mással, de velünk mostantól nem fognak.
Sugár úr már épp válaszra nyitotta volna a száját, amikor újabb felszólamlás hallatszott:
– Hadd jelentsem be, hogy mi is hasonlóképpen döntöttünk Piroska asszonnyal – mondta Archibald. – Mihamarabb szeretnénk összeházasodni, ezért mi is el kívánjuk hagyni a Nyaralót. És hadd jegyezzem meg, magunk is módfelett méltánytalannak találjuk azt az eljárást, amelynek heteken keresztül ki voltunk téve eme falak között.
– Hát ez gyönyörű! – csattant fel az igazgató. – Így megsértődtek egy kis ártatlan tréfán? Na halljam – fordult körbe –, ki akar még távozni?
– Én! – hangzott a férfiháló ajtaja felől, amelyen épp e percben lépett ki Demeter bácsi. – Ez egy igen hülye szociális otthon – szögezte le feldúltan. – Hát mitül jobb itt nékem, mint odahaza? Itt sose nem mehetek sehová, otthun meg csak egy pár órára zárnak a fészerbe. Az onokám néha nem ád enni, de ha ád, akkó legalább nem olyan moslékot, mint amit máma is kaptam. És az ügyemrül se hallok, hogy olyan gyorsan intéznék avval az ügyvéddel! Akkó meg minek maradjak itten, ahun minden percbe’ megskalpóhatják az embert?
Sugár úr a kezébe temette az arcát, aztán idegesen felpattant a fotelből:
– Na idefigyeljenek! Maguk aláírtak egy szerződést, amely súlyos kötelezettségeket ró mindkét félre. Önökre például azt, hogy ha úgy döntenek, ki akarnak szállni a játékból, ezt hét, azaz hét nappal korábban közölniük kell velem, hogy legyen időm új szereplőt keresni maguk helyett! Ellenkező esetben olyan kártérítési pert akaszthatok a nyakukba, hogy a fal adja a másikat! Ha meg nem fizetnek, majd szépen leülik a tartozásukat!
– Ez bizony így van – mondta Piroskának Archibald, mire a többiek is elbizonytalanodtak kissé. (Kivéve Emőkét, aki határozottan kijelentette, hogy ő mindenképpen marad.)
Az igazgató sóhajtott egy nagyot, megpróbálta higgadtan számba venni a fejleményeket, aztán sokkal nyugodtabb hangon így szólt:
– Nézzék, van egy kompromisszumos javaslatom. Tudomásul veszem a döntésüket. Megsértődtek, ki akarnak szállni, rendben. De adjunk egy hetet egymásnak, jó? Egy hét alatt nekem lehetőségem lesz új játékosokat toborozni, maguk pedig addig is ingyen ehetnek-ihatnak itt… Nézze, Farkas bácsi! Az ügyvédünk már dolgozik rajta, hogy feltérképezze a maga ügyét azzal az eltartási szerződéssel. Lehet, hogy egy hét múlva már eredményről is be tudok számolni… Kedves Odeba! Én megígérem magának, hogy egy hét múlva személyesen rakom fel a repülőre. Nem olyan nagy tragédia, ha vár néhány napot. Ki tudja, hogy alakulnak addig otthon a dolgok?… Piroska! Maguknak pedig jövő vasárnap olyan esküvőt rendezek itt, a Nyaralóban, amilyet még nem látott a világ!
– Templomi esküvőt szeretnénk, uram, nem nyaralóit – közölte szikáran az inas.
– Jaj, nem is olyan hivatalos aktusra gondoltam én – legyintett Sugár úr –, hanem afféle Nyaraló-lagzira. Egy jó bulira élőzenével, lampionokkal, eszem-iszommal!
– Bocsásson meg, uram, de…
– No mi az, Archibald? Hát már nem akarja feleségül venni Piroskát?
– Nem erről van szó, uram, hanem…
– Talán szégyelli nagy nyilvánosság előtt kimondani neki az igent egy alkalmi anyakönyvvezető előtt?
Archibald közben Báránynéra nézett, s kiolvasta a szeméből, mennyire vágyna egy ilyen hetedhét határra szóló felhajtásra. Meghajolt hát jövendőbelije akarata előtt, és rábólintott a dologra:
– Rendben van, uram. Hajlok rá, hogy adjak magának még egy hetet.
– És velünk mi lesz? – kérdezte kajánul Bulcsú. – Nekünk mit tud ígérni?
– Legyen dupla esküvő – javasolta vigyorogva az igazgató. – Ahogy elnézem, maguk is éppen összekötni készülnek a sorsukat.
– A magánéletünket ezentúl a média áldásos közreműködése nélkül szeretnénk alakítani – jegyezte meg vitriolos hangon Nusi, mire Sugár úr békülékenyebb hangra váltott:
– Mondják, miért ilyen hálátlanok? Sztárt csináltam magukból, emberek százezrei bámulják magukat minden este, közszeretetnek örvendenek, lehetőségek egész tárháza fog megnyílni maguk előtt, ha kimennek innen, és akkor sajnálnak tőlem egyetlen árva hetet?
Bulcsú Nusi szemébe nézett, és így szólt:
– Annyi mindent átéltünk már ezek között a falak közt. Ez az egy hét igazán nem foghat ki rajtunk.