Odeba Mbapasinak fogalma sem volt, hogy az egyik asztaltársának miféle gondolatok forognak a fejében vele kapcsolatban. Őt most leginkább a vacsora második fogásának elemzése foglalta le:
– Ugye nem van benne nyúl? – érdeklődött riadtan, majd rögtön magyarázatát is adta az említett állat húsával kapcsolatos idegenkedésének: – Yutapa torzsben férfi nem szabad enni nyúl ebben az évszak. Ebben évszak nyúl húsa miatt meghal férfi, aki ette belóle.
– Nyugodjon meg, fiatalember, a pörkölt disznóhúsból készült – tájékoztatta Bárányné.
Végső Bulcsú a legmélyebb sajnálattal vette tudomásul, hogy a menü nem tartalmaz nyúlhúst. Elhatározta, hogy az első adandó alkalommal nyúlpörköltet fog rendelni az ügyeletes szakácsnőnél, és őszintén reménykedett benne, hogy a nyúl eme áldásos hatását nemcsak yutapa törzsbéli férfiakra fejti ki. Bizakodással teljes merengéséből Zöld Taksony szavai zökkentették ki. A hajléktalan ugyanis kifejtette, mennyire nem ad hitelt Odeba szavainak.
– Ha a nyúlhús mérgező lenne, én már száz halált haltam volna.
A néger azonban kötötte a nyuszit a karóhoz:
– Nyúl nagyon alaposan irtó mérgezó! Yutapa férfi lesz tóle gyáva harc és vadászás ideje alatta, és hal meg konnyedén.
Míg Bulcsú minden érdeklődését elvesztette a nyulat tartalmazó koszt iránt, addig Demeter bácsi gyanúja egyre fokozódott. Vadászat, harc, meg effélék! Indián ez a fickó, akárki akármit is mond! Hát persze, hogy nem ízlik neki a nyúlhús, hiszen ezek a népek bölény- meg medvehúshoz vannak szokva! Ebben a pillanatban kristálytisztán felmerült az emlékeiből, miszerint azt olvasta annak a valamilyen Károlynak a könyvében, hogy az indiánok kedvenc csemegéi közé tartozik a medve talpa meg a nyelve.
Lenke nénit is nyelvi kérdések foglalkoztatták e percben, bár ő nem a grizzlymedvék kapcsán jutott el a témáig:
– Nahát, milyen szépen megtanulta a nyelvünket, aranyoskám! – dicsérte meg Odebát, s ezzel kiváló végszót adott a négernek, aki nyomban leszögezte, hogy a magyar nyelv, bár nagyon szép, de legalább ugyanannyira nehéz is, és nem rejtette véka alá, hogy az egyik legfőbb nehézséget az igekötők létezésében látja.
– Mi értelme van igekotó? Egy szóból csinálja tíz meg húsz! Pont itt van például: csinál. Ember megtanulja, mit jelent. Aztán mondják neki: kicsinál, becsinál, lecsinál, felcsinál, megcsinál, osszecsinál, visszacsinál…, ki tudja mindet jegyezni agyával? – háborgott nagy bőszen.
Közben Archibald körbejárta az asztalt egy palackkal, és folyamatosan újratöltötte a bort fogyasztó lakók poharait. Amikor Bulcsúhoz ért, a méla tekintetű fiatalember megjegyezte:
– Csak egy nagyon kicsit kérek.
Odeba nyomban lecsapott erre a végszóra is:
– Ez másik probléma magyar nyelvnek. Magyar mondja ellent saját magának mindig. Egyik szója cáflása másiknak. Nagyon kicsit? Kicsit nagyon? Most akkor melyik? Kicsinye vagy nagyja? Vagy azt mondja magyar: nemigen. Meg azt kérdezi: nemde? Most akkor igen vagy nem? Ki tudja érteni, mit akarnak? Vagy azt mondja: tiszta kosz. Szegény Odeba nem tudja sokszor mihez tartani saját maga.
Az inas borospalackja közben kiürült, visszafordult hát a konyhába újabbat vételezni. Amint a fridzsiderben matatott, Bárányné gyanakodva faggatta:
– Mit reklamál az a fekete fiú? Mire mondta, hogy tiszta kosz? Csak nem az evőeszközre vagy a tányérra?
– Nyugodjon meg, asszonyom, szó sincs ilyesmiről – egyenesedett fel Archibald. – A színesbőrű fiatalember csupán egy nyelvészeti polémia vitaindítóját adta elő – nyugtatta meg Báránynét, majd szakszerű mozdulatokkal felnyitotta a borospalackot, és utánozhatatlan eleganciával a tálcájára helyezte.
– Nahát, maga aztán igazán érti a szakmáját! – ámuldozott a házmester, immár teljesen megkönnyebbülve.
– Maga sem panaszkodhat – viszonozta a bókot az inas –, úgy látom, a társaság módfelett elégedett a főztjével, és biztosíthatom, hogy az étkészlet higiéniája sem hagyja a legcsekélyebb kívánnivalót sem maga után, asszonyom.
– Szólítson csak nyugodtan Piroskának – negédeskedett Bárányné, aztán vágyakozva legeltette a szemét a távozó inas alakján, sőt, kissé még a nyelve hegyét is kidugta.
A garázsban a Kukk-Lux-Klán Kft technikusai röhögve kommentálták a jelenetet.
– Még a végén a kövér spiné lesz a befutó! – jegyezte meg az egyikük, a kollektíva tagjai ugyanis fogadást kötöttek arra, hogy vajon melyik hölgyemény lesz az, aki elsőként produkál valamiféle erotikus szabadgyakorlatot. – Kutya legyek, ha a dundi házvezetőnő nem rántja magára napokon belül a komornyikot! – tette hozzá, aztán javaslatot tett Bárányné oddsainak jelentős csökkentésére.