Március 11., 11 óra 11 perc
Sugár Zoltán, a Sugár TV alapítója, tulajdonosa és ügyvezető igazgatója olyan magába roskadtan ült az irodájában az íróasztala mögött, hogy ha e pillanatban egy ortopéd szakorvos nyit be a helyiségbe, rövid szemlélődés után bizonyára tett volna néhány bíráló megjegyzést hősünk testtartására.
Háta görnyedt volt, akár egy elaggott kérdőjelé, vállai előreestek, s a feje is olyan gyanús pózban ült a nyakán, mintha bármelyik pillanatban le akarna gurulni a törzséről. Ezen kellemetlen jelenségnek a tévétulajdonos úgy próbálta elejét venni, hogy fejét két tenyerébe támasztva az asztalra könyökölt.
Ez a pozitúra azonban azzal a sajnálatos következménnyel járt, hogy a tekintete ismét csak a legfrissebb nézettségi kimutatásra esett. Nincs mit szépíteni: hősünk közel állt hozzá, hogy elpityeregje magát.
Ha valaki Sugár Zoltán egy évvel korábbi állapotáról írt volna könyvet, velem ellentétben bizonyára eszébe sem jut mindenféle ortopéd szakorvosokra hivatkozni a bevezetőben. Illetve, ha ezt meg is teszi, legfeljebb olyan szavakat ad a doktor szájába, amelyek a legmesszebbmenő elégedettséget fejezik ki az ügyvezető igazgató testtartásával kapcsolatban. Egy olyan, a negyvenes évei végén járó férfiról kellett volna jellemzést papírra vetnie, akinek akkortájt még minden oka megvolt rá, hogy kihúzza magát.
Ő volt a tulajdonosa Budapest XXV. kerülete, Endreváros egyetlen kábeltévé-csatornájának. Monopóliumot élvezett tehát a helyi híreket illetően, természetesen a kerület vállalkozói is mind nála hirdettek, s ez utóbbi körülmény anyagi vonzatai jelentékenyen hozzájárultak Sugár úr folyamatosan szárnyaló kedélyállapotához.
Jómagam viszont, akinek az egy évvel későbbi időszak krónikásának szerepe jutott, arról vagyok kénytelen beszámolni, hogy a Sugár TV-t ez idő tájt minden tekintetben a fogyatkozás jellemzi. Egyre fogynak a hirdetői, egyre csökken alkalmazottainak létszáma, továbbá egyre zsugorodik a műsorideje és a nézettsége. Eme riasztó tendencia azon egyszerű ténnyel magyarázható, hogy időközben a kerületben felütötte fejét a konkurencia, mégpedig az Endre TV alakjában.
Örv Endre, ez a Sugár Zoltánhoz hasonló korú és karakterű, de sokkal jobb anyagi kondíciókkal rendelkező férfiú gátlást és kíméletet nem ismerve hálózta be azokat a vállalatokat, amelyek addig az STV-ben reklámozták magukat. És mint kiderült, akkor is jól kalkulált, amikor kábeltelevíziós társaságát saját magáról nevezte el, mert így azt az érzetet keltette az új hirdetőkben, hogy az ő tévéje tekinthető a XXV. kerület, Endreváros hivatalos televíziós csatornájának.
Sugár Zoltán tehát elkeseredve szemlélte az asztalán heverő kimutatást, amelyen utolsó rápillantása óta egy fokkal sem szépültek meg az adatok: az STV műsorára az elmúlt időszakban a kerület lakosságának alig két százaléka volt kíváncsi. De ha felnézett a papírból, akkor sem derülhetett jobb kedvre. Tekintete ilyenkor az irodájában elhelyezett monitorra esett, amelyen a nevével fémjelzett csatorna adása volt nyomon követhető: Kép Ernő, az STV első számú műsorvezetője éppen stúdióbeszélgetést folytatott egy szakállas halbiológussal.
Néhány hónapja, amikor Sugár úrnak sikerült Kép Ernőt átcsábítania az Endre TV-től, szívet melengető káröröm töltötte el a bensejét, de utóbb ez a részgyőzelem roppant kétes értékű diadalnak bizonyult. Kép Ernő az ETV-ben egy helyi viszonylatban magas díjazásúnak számító vetélkedőt vezetett. Ez a közeg jelentősen ráerősített a fiatalember sugárzó intelligenciájára és sármjára, s hamarosan érte rajongott a kerület minden lánya és asszonya.
Az STV-be viszont nem sikerült átmentenie a formáját. A halbiológusokkal, alanyi költőkkel és önjelölt feltalálókkal folytatott beszélgetései, amelyek során mindenféle mankók nélkül, csakis önmagát adhatta, viharos sebességgel koptatták el a műsorvezető varázsát. Száraz, sótlan entellektüell benyomását keltette, s az emberek azon nyomban továbbkapcsoltak, amint meglátták a képernyőn.
Sugár úr egyelőre nem tette ezt. Afelett tűnődve bámulta Kép Ernőt, hogy vajon az mikor szándékozik végre pislogni egyet. Úgy értékelte magában, hogy alkalmazottja fölöttébb emlékeztet egy döglött halra, s csöndesen elátkozta azt a napot, amikor nagyobb fizetést és szabad kezet ígért ennek a kimért okostojásnak a riportalanyai megválasztása és műsorainak összeállítása tekintetében.
Aztán a kép a szakállas halbiológusra váltott, egyelőre szemérmesen elodázva a kérdést, vajon rendelkezik-e egyáltalán szemhéjakkal a műsorvezető. Így aztán Sugár úr is a távirányító után nyúlt, és legyőzve utálkozását egy pillanatra átkapcsolt az Endre TV-re. Ott is beszélgetős műsor zajlott. Éppen két, kisebbségi önkormányzati képviselő verekedett a stúdióban.
A következő percekben Sugár úr mindhárom színárnyalatot felvonultatta az arcán, amelyek segítségével könnyedén elláthatta volna egy közlekedési lámpa feladatkörét. Kivörösödött a dühtől, ha arra gondolt, milyen elégedetten dörzsölheti most a tenyerét Örv Endre. Aztán a sárga irigység ült ki az arcára, amikor konstatálta: a botrány újabb százalékokat fog jelenteni az ETV nézettségi indexében.
Végül, szabad jelzést adva negatív érzelmeinek, elzöldült a méregtől, amikor rájött: Kép Ernőtől bizony hiába vár ilyen jellegű nézőtoborzó megmozdulást. Visszakapcsolt a saját csatornájára, de semmi jel nem mutatott arra, hogy a műsorvezetőnek szándékában állna felpofozni a szakállas halbiológust. A kamerába nézve egyetlen pislantás nélkül elbúcsúzott a nézőktől, és átadta a képernyőt a tévécsatorna képújságjának.
Az STV kisebb megszakításokkal, immár szinte éjjel-nappal képújságot sugárzott, melynek gerincét időtlen idők óta mindössze három hirdetés alkotta. Az elsőben egy bizonyos Prohászkáné helyezett kilátásba jelentős összegű jutalmat azon illető számára, aki hasznos információval tud szolgálni Fifi névre hallgató, két hete elkóborolt dakszlija hollétét illetően. (Nem lehetett tudni, mikor indult az a bizonyos két hét.)
A másodikban egy mackós testalkatú, saját bevallása szerint jóképűnek mondott szobafestő keresett magához illő leányt, esetleg özvegyasszonyt házasság céljából „Egy gyerek nem akadály” jeligére. A harmadik pedig magának az STV-nek a hirdetési tarifáit tartalmazta.
A képújság többi elemét egy-egy rovatjelző felirat képezte, úgymint Lakás, Munka, Autó, Bútor, és így tovább, de ezek mindenféle tartalom nélkül peregtek le a képernyőn, amíg csak vissza nem tért a rendszer Prohászkáné elveszett dakszlijához.