Már kicsi gyerekként is érezte, hogy valami nincs. Valami nem kerek, nem egész. Valami hiányzik. De hát ki tudná ezt szabatosan megfogalmazni, amikor még csak alig hét-nyolc éve él ezen a világon?
Nekik például sosem volt karácsonyfájuk. A nagymami ugyan kicsit morgott emiatt, de apu megmondta, hogy nem lesz, és kész. Drága. Minek? Csak a baj van vele. Anyu meg sírt. És gyúrta a tésztát, a könnyeivel sózva.
Ő pedig állt az erkélyajtónál, a lakótelep egyik elárvult nyílászárója mögött, és bámulta a szemközti házsort, hogy annak minden ablakában karácsonyfa fénye világít a szentestén. A homloka rátapadt az erkélyajtó üvegére, csak bámult át a túloldalra, és próbálta elképzelni, hogy ő most nem is itt van, hanem az egyik szemközti családnál, ahol ünnepi ének szól, ajándék van és mennyből az angyal, a csillagszóró és a finom sütemény illata keveredik az ölelkezős szeretettel, csupa boldogság az egész.
Amikor felnőtt, és neki is lett családja, mindig gondot fordított az ilyesmire. Születésnap, névnap, évforduló nem telhetett el kiadós ünneplés nélkül. Adjuk meg a módját, tiszteljünk meg mindenkit, tudassuk vele, hogy fontos nekünk és szeretjük, elvégre ettől család a család.
A karácsony meg aztán kiemelt esemény volt. Ő maga díszítette a fát, ajándékot csomagolt, mindig új süteményt talált ki, takarított és főzött egész nap. Készült, odatette magát, várakozott és meghatódott.
Aztán egyszer odament az ablakhoz, átnézett a túloldalra, és meglátta a kislány arcát. Szegényke csak állt az erkélyajtónál, a lakótelep egyik elárvult nyílászárója mögött, és bámulta a szemközti házsort.
Köszönöm ❤️🙏🤗