Alan McCroompley, amikor megbilincselték és rendőrautóba tuszkolták, természetesen egyáltalán nem tudta mire vélni a dolgot. Ezt a bizonytalan lelkiállapotot talán még a biztos rossznál is nehezebb elviselni. Az ember érzi, hogy félnie kell valamitől, de fogalma sincs, hogy mi is az.
Jobb sorsra érdemes hősünknek is mindenféle járt a fejében: vajon ez még a kandi kamerás bohóckodáshoz tartozik, vagy valami szörnyű félreértésről van szó? Ezek itt igazi rendőrök, vagy beöltöztetett statiszták? Vajon oda fog-e érni a konferenciára, vagy már most elbúcsúzhat helyettes főtitkári funkciójától?
Hogy mennyire nem kandi kamerás viccről van szó, az nemsokára világossá vált előtte, ugyanis amikor megérkeztek a kapitányság elé, riporterek és tévéoperatőrök tömege várta őket, s ez utóbbiaknak eszük ágában sem volt elrejteni a kamerát, sőt, olyan közel nyomakodtak a rendőrautóhoz, amennyire csak bírtak.
Már ez is eléggé ijesztő volt McCroompley számára, az igazi meglepetés azonban akkor érte, amikor bevezették egy olyan irodába, ahol egy zöldséglevestől összetapadt hajú, nemrég még hibbant ügynöknek vélt illető várta.
– Örülök, hogy újra találkozunk, uram! – köszöntötte Marcotagne őrnagy, olyasféle mosollyal, amelyet mindennek lehet nevezni, csak éppen szívélyesnek nem.
– Te jóságos ég! Hát maga rendőr…?
– No ne adja itt az ártatlant! Teljesen hülyének néz?!
– Most már nem… illetve… csak azt akarom mondani, hogy ha tudtam volna, hogy maga rendőr, eszembe sem jutott volna a fejére önteni azt a burgonyás zöldséglevest…
– Hagyjuk ezt a témát – legyintett nagyvonalúan az őrnagy. – Tudja jól, hogy nem erről akarok magával beszélni.
„Akkor mégis miről? Jó lenne, ha kiderülne végre!” – tépelődött a skót, aztán megnyugtatta Marcotagne-t, hogy ha amiatt a kissé behorpasztott Citroen miatt van az egész, esetleg az elütött úriember miatt, akkor kár a felhajtásért, hiszen ő többféle biztosítással is rendelkezik, amelyek ilyen esetekre vonatkoznak. Az őrnagyot nem túlzottan érdekelték a gyanúsított szavai, főleg nem azután, hogy telefonjelentést kapott az újabb, ezúttal sikeres ékszerrablásról.
– Nem lesz jó vége, ha ott folytatja, ahol az étteremben abbahagyta! Egyenes választ várok: maga a Mikulás vagy a bűntársa? Továbbá ki az illető, és hol tartózkodik most?!
McCroompley is úgy vélte, jobb, ha stílust vált, ezért ellentámadásba ment át. Felszólította a rendőrtisztet, hagyja őt végre békén ezzel a Mikulásozással. Ha gondja van az egyházi szenttel, forduljon a pápához. De mi köze mindehhez neki, a Skót Burgonya Terméktanács helyettes főtitkárának? Nyomatékosan követelte, hogy engedjék szabadon, mielőtt diplomáciai bonyodalmak támadnának a dologból.
Végszóra belépett az őrnagy egyik embere, és jelentette:
– Rossz hírem van, főnök. Ellenőriztük az adatokat. Ez a férfi tényleg az, akinek mondja magát.