2025.06.04.
sziv_szeretet

Utaztam a villamoson. Ülve, mert marhára fáj a derekam is, meg a térdem is. Felszállt egy néni egy kisfiúval. A kissrácon látszott, hogy valami nincs rendben vele. Furcsán mozgott, a kis buksija is olyan „érdekes” volt, az anyukája folyton szólongatta, hogy hova álljon, hol nem zavar senkit, hogyan viselkedjen. Andriska ide, Andriska oda.

Egy kis füzetet szorongatott a kezében. Pont ez volt a baj. Mindig, amikor kapaszkodnia kellett, a füzetet át kellett vennie a másik kezébe. Mert az anyukája állandóan utasítgatta, hogy most hova álljon, hol kapaszkodjon. Mit mondjak… anyuka egy kicsit exhibicionista volt. Meg szeretett olyan szerepben tetszelegni, hogy ő aztán MINDENT jól csinál. Hiába van egy ilyen kis „szabálytalan” gyereke, de ő nem tehet róla. Lám, még azt is meg tudja neki mondani, hogy milyen közlekedési helyzetben hova álljon, melyik megállóban hova orientálódjon.

A Kálvin téren történt a baj, mert le akart szállni fiatalok egy csoportja, de a kisfiú éppen útban volt. Nem olyan nagyon, de egy kicsit igen. Próbált rátapadni az alumínium oszlopra, meg behúzódni a jegylyukasztó alá, de nem ment.

„A kis nyomorék g*ci” – mondta az egyik fiatal srác, már a járműről leszállva, a megálló kockakövén röhögve, a hasonszőrű haverjainak.

A kisfiú hallotta.

Lesütötte a szemét, nem mert szétnézni.

A következő megállóhelynél, a Kossuth téren megürült mellettem a hely. Az idős hölgy, aki a Nádor utca óta boldogított a szovjet kölnijével, most megkegyelmezett, és elhagyta a járművet. A kisfiú anyukája nyomban akcióba lépett, utasította Andriskát, hogy üljön le. Ott nem lesz útban.

Összeszedtem minden bátorságomat, és megkérdeztem:
– Megmutatod a füzetedet?

Andriska felnézett. Gondolkodott egy ideig, hogy megbízhat-e bennem. Aztán kinyitotta a füzetet.
Egy nagyon szép rajzot láttam. Elámultam.
– Ezt te rajzoltad? Nagyon szép – szóltam elismerően. – A többit is megmutatod?

Andris csak egyet lapozott a füzetében. Ott is egy gyönyörű rajz szerepelt. A többi nyilvánvalóan nem tartozott rám.

Szerettem volna valami nagyon szépet mondani Andrisnak, amikor leszállt az anyukájával a Vásáry István utcánál. De nem tudtam.

Aztán továbbment a szerelvény, felgyorsított, és csak egy pillanatra láthattam Andrist, amint az anyukájával álldogál a színes kockaköveken, a napsütötte megállóban.

Szerettem volna valami nagyon szépet gondolni is, ha már kimondani nem sikerült. De a villamos befutott a végállomásra, és le kellett szállnom. Örökre.


--------------------------

ÉRTÉKELÉS

13 értékelés alapján az átlag: 4.9

Az első lehetsz, aki értékeli.

Minden megosztás segít! Köszönöm!
guest
4 - 25 karakter jeleníthető meg.
Nem tesszük közzé.

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

1 hozzászólás
Legrégebbiek
Legújabbak Népszerűek
Inline Feedbacks
View all comments
Erzsike

Nagyon rossz élmény, amikor valamiről, valakiről jó gondolataink, érzéseink vannak, és nem tudjuk szavakkal elmondani. Különösen ha gyermekről van szó. Mert kevés az idő, vagy túl sokan hallanák. Nagyon tetszett… Tovább »

1
0
Van véleményed? Kommentelj!x
Osmosis
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.