Karácsonykor Gergő nem állhatta meg, hogy legalább egyetlen családtagját ne avassa be a fejleményekbe. És ki lehetett volna erre alkalmasabb, mint Ákos?
– Mint pszichológust kérlek most, hogy segíts – szögezte le Gergő, miután egy alkalmas időpontban a bátyjával együtt félrevonultak a családfő dolgozószobájába.
– Láttam ám, hogy van valami gond – jegyezte meg gondterhelten Ákos.
– Tényleg? – ámult el Gergő, majd rögtön hozzá is tette: – Az baj.
– Öcsikém, én születésed óta ismerlek, több mint egy évtizedig laktunk egy szobában, ezenfelül pszichológus a szakmám – mutatott rá a legidősebb Almási fiú. – Szerintem nem olyan nagy teljesítmény, hogy tudok olvasni a viselkedésedből.
– Nem erre értettem, hogy baj – magyarázta Gergő. – Ha te észrevetted, akkor talán mások is. Márpedig Anna a lelkemre kötötte, hogy ne tárjam a család elé a helyzetet, és főleg ne állítsam őt pellengérre.
Ákos tekintete egyre felhősebb lett:
– Még nem tudom, miről van szó, de megnyugtatlak, hogy az elmúlt napokban semmi ilyesmit nem tettél, még csak nem is utaltál arra, hogy valami probléma lenne kettőtök között. Viszont ha azt ígérted, hogy nem beszélsz róla senkinek, akkor nem lesz belőle baj, ha nekem elmondod?
– Nem ígértem neki olyasmit, hogy nem mondom el egyetlen családtagomnak sem. Kitértem az ígéret elől – hangsúlyozta Gergő. – Annyi történt, hogy megnyugtattam, szeretetteljes és békés lesz az ünnepünk, és eszem ágában sincs a családom előtt kellemetlen helyzetbe hozni őt.
– Ezt be is tartottad – erősítette meg ismét Ákos. – Ha így áll a helyzet, akkor viszont most már igazán kibökhetnéd, hogy mi a gond.
Gergő nagyot sóhajtott, aztán röviden elmesélte a karácsony előtti napok történéseit. Ákos láthatóan megkönnyebbült, és szinte megnyugodva dőlt hátra az édesapjuk karosszékében. Az öccse azonban nem vette jó néven ezt a reakciót:
– Most mit fújtatsz ilyen elégedetten? Szerinted nem elég nagy baj ez nekem? – fakadt ki keservesen.
– Félreértesz – sietett leszögezni Ákos. – A felvezetésed alapján attól tartottam, hogy olyan problémáról van szó, amely, hogy úgy mondjam, már befejezett. Megtörtént. Múlt idejű. És nem lehet rajta változtatni. De azon, amit elmeséltél, még lehet segíteni.
– Ne haragudj – hajtotta le a fejét Gergő. – Ezek szerint tényleg félreértettelek. De az biztos, hogy jelenleg nem osztom az optimizmusodat. Anna egyelőre hajthatatlannak tűnik, én meg ettől nagyon szomorú vagyok. Sőt, nem is egyszerűen szomorú vagyok, hanem az életkedvem is elment.
– Ettől ne ijedj meg, ez természetes reakció, nincs benne semmi különös vagy szégyellnivaló. És biztos vagyok benne, hogy csupán átmeneti.
– Még soha nem éreztem ilyesmit, de még hasonlót sem. Pedig te aztán tudhatod, hogy megesett már velem jó pár dolog, amit szívesen kihagytam volna az életemből. És voltam már néhányszor kilátástalan helyzetben. Ez most mégis más, mint amivel az eddigi életem során szembe kellett néznem.
– Azért érzel így, mert ez a helyzet most a tehetetlenség érzésével párosul – mutatott rá Ákos. – Valóban sok minden történt veled, amit nyugodtan kihagyhattál volna az életedből. Csakhogy azoknak a dolgoknak volt egy közös jellemzője, mégpedig az, hogy csakis rajtad állt, változtatsz–e a történések menetén. Kizárólag tőled függött, hogy melyik úton indulsz tovább. Most azonban azt kell tapasztalnod, hogy hiába is erőlködsz, nem rajtad múlnak a dolgok, eszköztelen és tehetetlen vagy, és ez a leglehangolóbb érzés, amit egy problémával szembe néző ember érezhet.
– Jól látod a helyzetet – ismerte el Gergő –, csak azt nem tudom, hogy ha így látod a dolgot, akkor mitől vagy optimista.
– Nézd, én nem hiszem, hogy annyira eszköztelen és tehetetlen lennél, mint gondolod – jelentette ki Ákos. – Mindenesetre, ami rajtam múlik, azt megteszem, és megpróbálok segíteni neked. Amit először is a lelkedre kötnék, az a következő: soha ne adj neki ultimátumot. Az egészen biztosan nem vezetne semmi jóra.
– Nem terveztem ilyesmit – csóválta a fejét Gergő. – Imre atya is azt tanácsolta, hogy alaposan fontoljam meg minden szavamat, amikor Annával erről a kényes témáról beszélek.
– Ez olyan tanács, amelyet nem lehet elégszer ismételni veled kapcsolatban – helyeselt Ákos. – És most nehogy azt hidd, hogy korholni akarlak, netán bántani. A forrófejűséged sokszor kevert már bajba régebben, de most tudnod kell, hogy egyetlen rossz szó vagy félreérthető kifejezés is elég, és máris jelentősen csökkennek az esélyeid, hogy helyre tedd a dolgokat. Alaposan rágd meg minden szavadat, mielőtt Anna jelenlétében kiejted őket. Óriási tapintatra és empátiára lesz szükséged, legyél vele tisztában.
– Ezzel nem lesz gond, hidd el – bizonygatta Gergő. – Amikor szóba került ez a téma az elmúlt időszakban, szinte úgy beszélgettem vele, mintha le lennék szedálva. Volt, hogy gyanút is fogott, és azt hitte, hogy ittam. Persze nem így volt, ám azt mégsem mondhattam neki, hogy elnézést, de mindenki arra biztatott, hogy legyek megfontolt.
– Van valami, ami nyugtalanít engem, és azt hiszem, ha kifejtem, akkor már téged is fog – vakargatta a tarkóját Ákos.
– Bökd ki, bátyó, ne kímélj! – biztatta Gergő.
– Nézd, én egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy Annával azelőtt minden rendben volt.
– Hogy érted ezt?
– Távol áll tőlem, hogy bántani akarnám a feleségedet, de gondoljuk csak végig a helyzetet. Adva van egy fiatal, egészséges nő. Boldog házasságban él a férjével. Egyszer csak feltűnik a környezetében egy félnótás egyetemista, aki folyton a klímaváltozásról, a világvégéről meg az apokalipszisről hablatyol. Ráadásul, ahogy hallom, rendszerint borgőzös állapotban. Erre a szóban forgó nő szinte egyik napról a másikra kijelenti, hogy ő márpedig nem akar gyereket.
– Úgy véled, hogy nem kerek a történet? – hajolt előre izgatottan Gergő. – Talán hiányzik egy láncszem? És eszünkbe sem jutott Imre atyával, hogy történhetett valami fontos dolog a napokban, amiről még nem tudunk?
– Nem egészen erre gondoltam – intette le az öccsét az idősebbik Almási fiú. – Mondok egy példát. Képzeld el, hogy még mindig iskolás vagy. Az utolsó óra matek. Ám alig kezdődik el, a tanár kap egy telefonhívást, sürgősen el kell mennie. A lelketekre köti, hogy melyik példákat oldjátok meg a feladatgyűjteményből, aztán ha kicsengetnek, akkor menjetek szépen haza. Majd sietve távozik az osztályból. Kisvártatva a legvásottabb tanuló előáll azzal az ötlettel, hogy lógjátok el az órát, úgysem veszi majd észre senki. Mi történik ekkor?
– Én például azon nyomban megpattanok – ismerte el kertelés nélkül Gergő. – És szerintem velem tart még vagy öt–hat kiskrapek. Az eminensek és a stréberek meg ott maradnak, és szorgosan megoldják a számtanpéldákat.
– Így bizony – bólogatott Ákos. – És miért pont ti lesztek azok, akik ellógtok?
– Tudja a csuda, talán mert már úgyis sok van a számlánkon, meg minket úgyis elkönyveltek rossz fiúknak – vélekedett Gergő.
– Érted már, hogy miről beszélek? – kérdezte Ákos. – Anna egész felnőtt életében a szülei kocsmájában dolgozott. Ezalatt találkozott jó néhány ütődött, elvarázsolt csodabogárral, részeges hőbörgővel, nagyotmondóval, hantás félnótással. Biztos vagyok benne, hogy soha, egyetlen szavukat sem vette komolyan, elengedte a füle mellett az összes ökörséget, amivel ezek a fickók teleharsogták a helyiséget. Akkor hogy lehet, hogy ennek a hibbant egyetemistának a szavai ennyire nagy hatást gyakoroltak rá?
– Nem egészen értem, hogy hová akarsz kilyukadni – pislogott Gergő.
– Oda, hogy ezek szerint sajnos ennek a félnótás egyetemistának a szavai termékeny talajra hullottak – felelte Ákos. – És kell valami okának lennie, hogy Anna ennyire fogékony volt a mondandójára. Valaminek, amit még talán te sem tudhatsz.
