– Már meg ne haragudjon, atyám, de nem bírom követni, amit mond – vallotta be Gergő.
– Nem csodálom – felelte sztoikus nyugalommal a plébános. – Így jár az, aki nem igazán akar tudomást venni arról, ami körülötte folyik a világban. Azt hiszed, ez a gyerektagadó elmélet valami újdonság? Hát nagyon tévedsz. Már jó ideje szerepel a hírekben, de hát te, ugyebár, nem óhajtasz részt venni a közéletben, semmilyen formában.
– Tessék? – hüledezett az Almási fiú. – Én meg voltam róla győződve, hogy ez az elborult elmélet ennek a borzos fickónak az agyában született meg.
– Sajnos nem így van.
– Pedig az is megerősített ebben, amit épp az imént mesélt, atyám. Nevezetesen, hogy a derék Norbertet nemrég kirúgták az egyetemről. Azt hittem, ez pont azért történt, mert tanulás helyett ezeken a marhaságokon törte a fejét, és még a vizsgán is ezt adta elő a kötelező tananyag helyett, ezért rövid úton eltanácsolták a tanintézményből.
– Látod, milyen keveset tudsz a világban zajló folyamatokról? – kérdezte a plébános, és most már valóban korholta Gergőt. – Éppen fordított a helyzet. A nyugati egyetemek nagy részében már oktatják is az efféle elméleteket.
– Ezt nem mondhatja komolyan, atyám!
– De bizony komolyan mondom, a lehető legkomolyabban. És közben egyik ámulatból a másikba esek, amiért olyan fokú tájékozatlanságot tapasztalok a részedről, ami párját ritkítja. Mármint, ha az értelmesebb fiatalokat veszem alapul, és remélem, nem sértődsz meg, amiért téged is ebbe a csoportba sorollak. Csakugyan nem hallottál még a különféle gender–elméletekről, meg a klímahisztéria legújabb vadhajtásairól?
Az Almási fiú szégyenkezve vallotta be, hogy eddig nem volt tudomása ilyesféle dolgokról, majd mentegetőzve hozzátette, hogy már évek óta nem érdekli a politika és a közélet.
– Mondhatod, hogy téged nem érdekel a politika, eközben viszont te, mint egyszerű szavazópolgár nagyon is érdekled a politikát – mutatott rá a plébános. – És a közélet is minden fennakadást mellőzve zajlik nélküled, akkor is, ha te hermetikusan el akarod zárni magadat tőle.
– Na de hát ezek akkora baromságok, hogy minden normális embernek ki kellene kacagni őket! – háborgott Gergő. – Hogy létezhet az, hogy az ilyesmit bárki is komolyan veszi? Ráadásul egyetemi szinten?!
– A sátáni erők mindig új alakot öltenek, és folyamatosan új frontokat nyitva támadják a normalitást, meg minden más értéket is, amelyeket a normális többség magáénak vall. Ez a világ kezdete óta így van, és azt hiszem, amíg csak emberek élnek a földön, ez mindig is így lesz. Senki nem vonhatja ki magát ebből a harcból, mert mindannyiunk életére hatással van, akár akarjuk, akár nem.
Az Almási fiú haladéktalanul beszüntette a hüledezést, és most már harcias hangvételre váltott:
– No, ha valóban ez a helyzet, akkor innentől kezdve bátran számíthat rám a normalitásért folytatott harc! Ezennel szolgálatba helyeztem magamat!
– Nocsak – mondta Imre atya rosszat sejtve. – Aztán mit értesz ez alatt egészen pontosan? – érdeklődött összevont szemöldökkel.
– Elsősorban alaposan utánanézek ennek a témának – fogadkozott Gergő. – Még egyszer nem szeretném ilyen butának érezni magamat egy beszélgetés során, mint az imént.
– Eddig pártolom a tervet – jegyezte meg kissé megnyugodva a plébános.
– Másodsorban – folytatta Gergő –, miután felvérteződtem a kellő tudással, ki fogom vonni a feleségemet ennek a tudálékos egyetemistának a hatása alól. Ha mindeközben még sikerül is nevetségessé tennem ennek a Norbertnek a nyakatekert és ostoba elméleteit, az már csak járulékos nyereség lesz.
– Nincs kifogásom az ötlet ellen, azonban szeretnélek valamire figyelmeztetni – mondta Imre atya. – Legyél mindvégig megfontolt és taktikus, mert ha az indulataid vezérelnek, akkor az is előfordulhat, hogy épp az ellenkezőjét éred el annak, amit szeretnél.
Amikor Gergő hazaért, elfogódva tapasztalta, hogy még javában ég a villany a hálószobában, a felesége tehát ébren van. Nem igazán szeretett volna beszélgetni vele, mármint nem általános értelemben, hanem egy ilyen zűrös nap és zsúfolt este után. Reménykedett kicsit, hogy Anna talán mégis elaludt már, csak nem volt érkezése eloltani az olvasólámpát, esetleg a könyv is kiesett a kezéből, amit éppen olvasott…
Az ám, amit olvasott. Az Almási fiú lelkében ez a gondolat máris kényelmetlen asszociációknak adott terepet. Vajon miféle olvasmányok érdekelhetik mostanság a feleségét? Tán csak nem olyasféle nyomasztó tanulmányok, amelyek ettől a félkegyelmű Norberttől származnak, és az embernek még az életkedvét is elveszik?
Lábujjhegyen lépett be a hálószobába, de haszontalan volt az óvintézkedés: Anna még javában ébren volt. Az arckifejezése – bár nem nézett a férjére – nem sok jóval kecsegtetett.
Gergő egyre csak azt a pár szót ismételgette magában, amelyekkel Imre atya bocsátotta útjára nemrég: „Mindig csak szeretettel”.
Anna nem volt a köntörfalazás, a hosszadalmas előkészítés híve.
– Ugye tudod, hogy hamarosan indulunk Debrecenbe, hogy a családoddal karácsonyozzunk? – kérdezte minden előzmény nélkül.
– Igen, tudom – felelte a férje.
– És mi a szándékod? Elpanaszolod majd mindenkinek, hogy mit mondtam? Hogy mit akarok, és mit nem akarok? Hogy van egy elvi álláspontom? És ezzel rám zúdítod mindenki haragját és megvetését?
Gergő csöndesen leereszkedett egy puffra, lehúzta a zokniját, és közben nem szólt semmit. Bár világos volt számára, hogy mindez időhúzás, amit pontosan azért valósít meg, hogy még csak véletlenül se adhasson elhamarkodott választ. Imre atya intelme lebegett a szeme előtt: „mindig csak szeretettel”.
– Már alig várom a karácsonyt – mondta szokatlanul halkan. – Jó lesz újra a szeretteim körében lenni.
Anna nem elégedett meg az általános válasszal:
– Na de mi a terved? Panaszkodsz majd velem kapcsolatban bárkinek? Az anyukádnak, az apukádnak, a testvéreidnek, vagy bárki másnak, aki jelen lesz? – faggatta tovább a férjét.
Gergő hosszan nézett maga elé, jól megrágta minden szavát, aztán odafordult a hitveséhez, és így szólt:
– Kincsem, én nagyon szeretlek téged. Örülök, hogy együtt lesz a család karácsonykor, és alig várom, hogy találkozhassak a szeretteimmel. Nem foglalkoztat most más gondolat. Várakozás és vágyakozás van bennem, semmi más.
Anna összevonta a szemöldökét:
– Mi ez a meglassultság? Furcsa vagy. Tán csak nem ittál?
A kérdés olyan élesen hasított Gergő elméjébe, hogy hirtelen felcsattant:
– Most komolyan ezt bírtad megkérdezni? Annyira méltatlan, hogy nem is válaszolok. Kérdezd meg talán Imre atyát, ő is velem volt egész este.
Gergő azt vette észre, hogy már áll. Nem a puffon ül, nem a zoknijaival babrál, hanem áll. A hitvesi ágy felé, a neje felé fordulva áll, és majdhogynem kiabál. Nem emlékezett rá, hogy mikor pattant fel, pedig csupán másodpercekkel korábban történhetett.
Azonnal elharapta a szavait, visszaült a puffra, és e percben Imre atyára gondolt. Egészen félelmetesnek érezte, hogy mennyire ismeri őt a plébános. Hiszen lám, nem bírta türtőztetni magát. És ezt Imre atya szinte előre megjósolta.
De egyúttal valamiféle különös megnyugvás–érzés is kezdte átjárni minden sejtjét. Ha van valaki, aki ennyire ismeri, akkor ez az illető segíteni is tud rajta, minden élethelyzetben. Érdemes hát megfontolni a szavait: „Mindig csak szeretettel”.
– Szívem – mondta halkan, de nagyon meggyőzően –, a karácsony mindannyiunk számára a legszebb ünnep, és én azon leszek, hogy a számodra is az legyen.
