Tibor hátradőlt a foteljében, és ha egy külső szemlélő is jelen lett volna a helyiségben, akkor minden bizonnyal konstatálja, hogy az ügyvéd jelentős átalakuláson ment keresztül, mármint ami az arckifejezését illeti.
– Miért is tartasz engem? – kérdezte immár fölényes magabiztossággal.
Ákos réveteg pillantása hirtelen Tibor arcára fókuszált:
– A barátomnak.
– Nem azt kérdeztem, minek tartasz engem, hanem hogy miért tartasz engem. Más szavakkal: miért is fizetsz engem, doktor Almási Ákos?
– Mert az ügyvédem vagy.
– Úgy van. És én most meg fogok dolgozni a pénzemért. Kitaláltam ugyanis a megoldást. Egyébként, ha belegondolsz, az ügy és a véd szavak összetételének van valamiféle egyszerű és magától értetődő magyarázata. Meg kell védenem az ügyeidet. Hát én most pontosan azt fogom tenni.
Ákos kevéssé volt fogékony mindenféle patetikus definíciók értelmezésére és átélésére, ezért a számára legfontosabbra szorítkozott:
– Hogy is mondtad? Kitaláltad a megoldást? Kíváncsian hallgatom.
– Na, idefigyelj! – hajolt előre Tibor. – Te egy csapat tagja vagy. Több vállalkozó és magánember összefogott, és titokban jótékonysági akciókat hajtottak végre. Senki sem fedi fel a másik kilétét, hiszen éppen ez a program lényege. Inkognitóban adományokat eljuttatni a rászorulókhoz.
Ákos lelkesedése rögtön alábbhagyott:
– De hiszen te is tudod, hogy ez hazugság.
– Nagyon tévedsz, drága barátom! – rikoltotta Tibor. – Te tudod rosszul, nem én. Az általam elmondottakban ugyanis egy szó hazugság nem sok, annyi sincs. Figyelj csak ide! Emlékszel még arra, amikor takarókat vásároltunk a hajléktalanoknak?
– Persze, hogy emlékszem. De mire akarsz kilyukadni?
– Arra is emlékszel, hogy otthon felejtetted a bankkártyádat, és én fizettem helyetted?
– Igen – bólintott Ákos, és kissé zavarba jött. – Jaj, ne haragudj, azóta sem adtam meg a tartozásomat, valahogy kiment a fejemből.
– Nem tartozol nekem, tehát ne add ide azt a pénzt. Ez az én hozzájárulásom a nemes ügyhöz. Hidd el, meg sem említettem volna a dolgot, ha nem lenne szükséges rávilágítanom, hogy nem hazudtam az előbb. Tehát vegyük sorba újra: Egy csapat tagja vagy? Igen. Több vállalkozó és magánszemély fogott össze? Igen. Tudtommal a kettő több, mint az egy. És te vagy a vállalkozó, én pedig mint magánszemély vettem részt az akciókban. Felfedtük valaha is a másik kilétét? Nem. Inkognitóban tevékenykedtünk? Igen. No, akkor most mesélje el nekem, kedves doktor Almási Ákos: hol is van a hazugság a mondandómban?
Ákos hátradőlt a fotelben, és hosszan végiggondolta az elhangzottakat. A folyamat végén pedig szélesen elmosolyodott:
– Öregem, te egy zseni vagy.
– Tudom – bólintott szerénytelenül Tibor –, de mi tagadás, jólesik ezt másoktól is hallani.
– Ezzel a történettel most már bármelyik bulvárlapnál bátran jelentkezhetek, akár még tévéműsorokba is elmehetek interjút adni.
– Úgy van – nyugtázta az ügyvéd. – További előnye a dolognak, hogy esetleg más tehetős embereket is arra sarkallhat a sztorid, hogy adakozzanak a rászorulóknak. Képzeld csak el, milyen remek lenne, ha naponta érkeznének hírek titokzatos adakozásokról, ahol a csöndes jótevők megsegítették a szegényeket, aztán gyorsan felszívódtak. Egy ilyen underground mozgalmat nagyon tudnék díjazni.
– Ha már a díjazásnál tartunk – szólt közbe Ákos –, nehogy megint elfelejtsem megadni a tartozásomat, szóval, mivel tartozom a tanácsért, ügyvéd úr?
– Nem kérek érte pénzt.
– Oh, ezt örömmel hallom.
– Ácsi! Nem mondtam, hogy ingyenes volt.
– Akkor mi az ára?
Tibor elvigyorodott:
– Vágasd le a szakálladat.
😀