Osmosis – 385. fejezet

Nihuc a Régi Aréna törzsépületének mélyén, a titkos kamrában tartózkodott. Éppen a sarokban babrált valamivel. Közben, miután többfelé is tudott figyelni, élénk diskurzust folytatott Grobonir őrvezetővel, már csak azért is, mert a fogoly szorgalmazta leginkább a beszélgetést.

– Árulj el nekem valamit, Nihuc – kérte az őrvezető, a rendfokozatot pimaszul elhagyva a megszólításból. – Mi a terved velem?

– Hamarabb megtudod, mint gondolnád – felelte sejtelmesen a vezérezredes, még mindig háttal állva, és egy fémes színű dobozzal piszmogva, amelyből mindenféle kábelek lógtak ki.

– Egyvalamiben biztos vagyok. Nem akarsz megölni – jelentette ki magabiztosan Grobonir.

– Ez valóban így van – nyugtázta Nihuc.

– Sőt, kifejezetten odaadóan gondoskodsz rólam, mintha meg szeretnél óvni minden bajtól. Leszámítva persze azt, hogy bezárva tartasz ebben a lyukban.

– Mi tagadás, óriási örömömre szolgál, hogy ennyire vág az eszed. Persze eddig is tudtam, hogy nem vagy buta fiú, Grobonir, de azért nagyon kellemes dolog megtapasztalni, hogy ilyen jó állapotban van az agyad.

– Olyan ételeket hordasz elém nap mint nap, hogy szerintem még a tiszti kantinban sem lehet jobbakat enni.

– Mert nem akarom, hogy legyengülj.

– Hát ez az! Ráadásul nem is kínzol, nem is sanyargatsz. A láncaim is elég hosszúak, tudok járkálni, tornászni, rendesen tudok aludni, még a priccs is kényelmesebb, mint a laktanyában. A kürtőn keresztül is mindig jut be elég friss levegő. Hát ezért gondolom azt, hogy nem szánsz halálra. De egyvalami mégis nyugtalanít.

– És mi volna az, fiam?

– Ez a nagy titokzatosság. Mióta magamhoz tértem ebben a rideg lyukban, senki mást nem láttam, csak téged. Amin a legjobban megdöbbentem, hogy még a küblimet is magad üríted. Pedig kár ezért a titkolózásért. A Nergal úgyis rám fog találni, akárhogy is ügyeskedsz.

– Irigylem az optimizmusodat, fiam – fordult meg most már Nihuc, és megindult a fogoly felé, kezében a furcsa holmival.

– Az micsoda? – kérdezte riadtan Grobonir.

– Hiába árulnám el a nevét, az neked úgysem mondana semmit. De mindjárt megpróbálom elmagyarázni – ígérte Nihuc, majd egy hirtelen mozdulattal elkapta az őrvezető karját.

A fogoly apró szúrást érzett a csuklójánál, a következő pillanatban pedig jószerivel minden erő kiszállt a testéből. Tartott tőle, hogy mindjárt össze fog csuklani, ezért odabotorkált a priccséhez, és magatehetetlenül dőlt bele, mintha csak részeg lenne.

Nihuc hanyattfekvésbe fordította Grobonir testét, még a vánkost is megigazította a feje alatt, aztán félresöpörte a haját a homlokáról, és egy érzékelőt tapasztott rá. Aztán meg a két halántékára is. Amikor ezzel megvolt, letelepedett a kőre, a priccs mellé, és a saját fejét is ellátta érzékelőkkel.

– Na, akkor induljon az első próbakör – dörzsölte össze a tenyerét, majd újra a kezébe vette a különös fémdobozt, és üzembe helyezte.

Grobonir ugyan hallott valami furcsa zizzenést, meg más, eleddig ismeretlen és misztikus zörejeket, de már nem volt képes odafordítani a fejét.

– Mit csinálsz velem? – kérdezte halk, mégis szinte tapintható rémülettel.

– Nem veled, hanem velünk – javította ki vigyorogva Nihuc. – Te leszel az én menekülési útvonalam, Grobonir fiam.

– Nem értelek, nagyuram – nyögte az őrvezető, és hosszú idő óta először volt olyan alázatos a hangja, ahogy azt egyébként a Kormányzói Testőrség szolgálati szabályzata megkövetelte a mindenkori parancsnokkal szemben.

– Hát akkor figyelj nagyon, mert fokról fokra elmagyarázom – bocsátotta előre Nihuc. – Tudod, drága fiam, hiába várod, hogy a Nergal megmentsen. És nemcsak azért, mert teljességgel kizárt, hogy itt megtaláljanak, hanem azért is, mert szerintem már rég nem is keresnek. Nem vagy nekik annyira fontos, mint hiszed. Valószínűleg már tudják, hogy lebuktál, és innentől kezdve te csupán egy újabb bejegyzés vagy a veszteséglistájukon, nem több.

– Hazudsz!

– Oh, látom, ez nagyon érzékenyen érint. Ők nyilván mást ígértek neked. Te pedig bevetted, de hát miért is ne vetted volna be? Miután sebezhetetlenné tették a testedet, mindent elhittél nekik, igaz?… Igaz???… Hé, válaszolj! – bökte meg a foglyot a vezérezredes. – Meg ne próbálj elaludni vagy elájulni, mert nem szeretném, ha mindjárt az első kísérlet kudarcba fulladna, fiam!

– Miféle kísérlet? – nyitotta ki újra a szemét az őrvezető.

– Tudod, én most látszólag önző vagyok, mert eddig csupán a saját menekülési útvonalamról beszéltem, de hidd el, hogy amit most csinálok, az számodra is menekülési útvonal, ráadásul az egyetlen.

– Nem értem.

– Tudom, de ez kicsit sem baj. Most kizárólag az a fontos, hogy figyelj oda a szavaimra, és ne aludj bele a kísérletbe. Nyugalom, később már kevésbé lesz bágyasztó, de most még bírj ki egy kis időt! Összpontosíts veszettül a szavaimra, és maradj éber, rendben?

– Miért segítsek olyasmiben, amiről azt se tudom, hogy micsoda?

– Mert te is csak így menekülhetsz meg, most mondtam.

– Csakhogy én ezt nem értem. Mire összpontosítsak, ha fogalmam sincs, miről beszélsz?

– Ebben van igazság – ismerte el Nihuc eltűnődve, aztán témát váltott: – Hát legyen, akkor beszéljünk a személyes élményeidről. Mikor környékezett meg a Nergal?

A metamorf szúrós tekintettel figyelte az őrvezető arcát. Kíváncsi volt rá, eljutott-e már abba a stádiumba, amikor felenged kissé az ellenállása. Mint hamarosan kiderült, eljutott:

– Pár nappal azután, hogy felvételt nyertem a Kormányzói Testőrségbe – felelte halkan.

– Gondoltam – bólintott Nihuc. – És mivel kábítottak?

– Tessék?

– Úgy értem, mivel győztek meg, hogy állj át, és legyél az ügynökük? Gondolom, sokat hadováltak a Nergalról meg a végső győzelemről, ugye?

Grobonir lehunyta a szemét, és valami üdvözült mosollyal susogta:

– A Nergal átveszi majd a hatalmat egész Evilágon, nem is olyan soká, és akkor mindenki megkapja a méltó jutalmát, aki segített ebben.

– Nem alszik, nem élvezkedik, nem ájul el! – kiáltott rá szigorúan a fogolyra Nihuc, és közben jó alaposan oldalba is bökte. Grobonir erre tágra nyílt szemmel is megismételte:

– A Nergal minden hatalom egyedüli jogos örököse, és végül övé lesz a győzelem. Ez nem lehet másképp. Aki ezt tagadja, annak fogalma sincs az örök igazságról.

A metamorf nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ennek a nyomorultnak valószínűleg úgy él a fejében a Nergal, mintha egy személy vagy egy istenség lenne.

– Vissza tudod idézni, hogy ezeket ki mondta neked? – kérdezte kíváncsian, ám határozott elutasításban lett része:

– Csak nem képzeled, hogy az orrodra kötöm? – vigyorodott el a mennyezetet bámulva az őrvezető. – De most már végre tudom, hogy mire szolgál a szürke gépezeted a színes madzagjaival. Most már végre tudom, hogy miért szabtad olyan hosszúságúra a láncomat, hogy soha ne szemlélhessem meg közelebbről, ott a sarokban ezt az álságos szerkentyűt. Általa akarod belőlem kicsikarni a vallomást. Csakhogy nem fog sikerülni az ármánykodásod, mert én ellenállok, és soha nem leszek áruló.

Nihuc egykedvűen vonta meg a vállát. Te szerencsétlen barom, hát ha minden jól megy – márpedig érzékelhetően jól megy –, akkor előbb-utóbb úgyis benn leszek az agyadban, és olyan tisztán fogom látni az összes emlékedet, mintha filmet néznék.

Mindezt persze nem mondta ki hangosan, de azért belébújt a kisördög, hogy letörje végre az őrvezető fennsőbbséges pökhendiségét, és megeresztett egy monológot. Már csak azért is, mert az „álságos szürke gépezet” plasztikus kijelzőjét figyelve pontosan látta, hogy most már bármit csinálhat a delikvens, akár el is aludhat, a kísérlet első köre hiba nélkül sikerült.

– Nézd, én most mondhatnék számtalan elismerő, meleg, ünnepélyes szót – sóhajtott fel Nihuc –, például kifejthetném, mennyire tisztelem benned, hogy jó ügynöküknek bizonyultál, elvégre nem árultál el semmilyen adatot, Grobonir fiam. Sem a foglyul ejtésed napján, pedig igazán keményen megfenyegettelek, sem azután, sem most, amikor végre őszintén beszélgethetünk, hála a szürke gépezetnek. Elvégre erkölcsi alapvetés, hogy még az ellenségben is becsülni kell a hűséget. Csakhogy az a helyzet, hogy te egy átlagos és közönséges esküszegő és hazaáruló vagy. Megszegted a Kormányzói Testőrség esküjét, és elárultad Osmosis Köztársaságot. Ezt halállal rendeli büntetni a törvény, még külön-külön is, nemhogy együttvéve. Csakhogy neked nemhogy két halálod nem lesz, hanem egy sem. És én vagyok az, aki megóvja az életedet. Mert jó vagyok és kedves.

Az utolsó szavak nyomán Nihuc arcára kiült a jellegzetes farkasvigyor.