Osmosis – 89. fejezet

Guzel jól látta. A társzekér bakján ülő fickó meglehetősen részeg volt. De ugyan mi más is lehetne egy idősödő borkereskedő, ha már a körútja első állomásán sikerül túladnia minden portékáján? A derék kalmár tehát, visszafelé tartván Osmosis fővárosba, valóban dülöngélt kissé a bakon, és közben túláradó vidámsággal gajdolt:

Van-e más öröm itt, ezen Evilágon
Mint mulatság, meg a nők, no meg az ital?
Dariosz kormányzó hadserege bátor
Mer’ minden katonája tüzes bort nyakal! *

Csak akkor hagyta abba a nótázást, amikor meglátott az úton egy férfit. Alaposan szemügyre vette, és közben hátranyúlt, majd a térdére fektette a számszeríját. Amikor odaért a fickó mellé, meghúzta a gyeplőt, mire az addig unottan ballagó ökör megállt, ilyeténképpen a szekér is.

– Útonálló vagy? – szögezte neki a kérdést az ismeretlen vándornak, ezzel egyidejűleg pedig a számszeríjat is készenlétbe helyezte.

– Nem vagyok az, bátyám – jelentette ki a férfi. – A nevem Guzel. Egyszerű tanító vagyok.

A kalmár hosszasan vizslatta a férfi tekintetét. Maga sem tudta volna megmondani, hogy miért, de egyszer csak elpárolgott minden gyanúja, és úgy érezte, semmiféle rossz szándéka nincs ennek a tanítónak.

– No, akkor pattanj fel ide, mellém – biztatta Guzelt, majd furcsa módszert alkalmazva bemutatkozott: – Osmosisba igyekszel? Ne félj, Kozara bácsi szekere elvisz téged is. Ez volna a nevem: Kozara. Érted?

Guzel felült a bakra a kalmár mellé, s közben megnyugtatta, hogy érti, és egy pillanatig sem gondolta azt, hogy a Kozara bácsi a szekeret vontató ökör neve volna. Az idős borkereskedő felnevetett:
– Látom, vicces ember vagy. Ez nagyon jó, mert én szeretem a vicces embereket. Elvégre magam is az volnék. Tudod te, milyen dolog kicsit sem vicces emberekkel együtt utazni?

– Milyen? – kérdezte Guzel.

– Rettentően unalmas – vallotta be Kozara bácsi. – De ne aggódj, ez a veszély nem fenyeget minket, hiszen te nyilván tudod magadról, hogy vicces ember vagy, én pedig épp most árultam el, hogy magam is az volnék, és mivel mások nem tartózkodnak a szekéren, megállapíthatjuk, hogy csupa vicces ember van csak itt. Érted?

– Értem.

– Ezek szerint nemcsak vicces ember vagy, de a felfogásod is gyors – nyugtázta a részeg kalmár. – Tudod, a nem vicces emberekkel az a legnagyobb baj, hogy egyáltalán nem tudják magukról az igazságot. Vagyis azt, hogy ők nem viccesek.

– Ez szörnyű – ismerte el Guzel. – Na de hát mit lehet tenni ez ügyben?

– Egyszerű – jelentette ki Kozara bácsi. – Nem szabad őket felengedni a bakra. Az ilyen savanyú pofák inkább gyalogoljanak. Attól ugyan nem lesznek viccesebbek, de legalább izmos lesz a lábuk. Az is valami. Ráadásul neked nem kell egész úton a savanyú ábrázatukat bámulnod. Na, ez az igazi nyereség!

– Én eddig azt hittem, hogy egy borkereskedőnek nem ez az igazi nyereség – pendítette meg Guzel, mire a kalmár kihúzta magát a bakon, és rögtön büszkélkedésbe fogott:

– Nagyon jól tetted, hogy megemlítetted a nyereség kérdését, mert ettől csak még jobb kedvre derítettél, fiatal barátom. Látom, hogy nemcsak vicces és gyors felfogású ember vagy, de szívderítő is. Úgy képzeld el, hogy egy szokásos körutat szándékoztam tenni a legjobb boraimmal, de mindjárt az első állomáson eladtam az egész készletet. És tudod, mi volt az első állomás? A Nyugati Helyőrség kaszárnyája. Az utolsó hordóig megvettek tőlem mindent! Hinnye, mondom, ezek nagy ünnepségre készülhetnek, és kiderült, hogy úgy is van! Két katonájuk is indul az olimpián, az egyik birkózásban, a másik íjászatban, és állítólag mind a kettőnek nagyon jó az esélye, hogy bajnok legyen. Úgyhogy a parancsnokaik alaposan bevásároltak nálam a várható dicsőség megünneplésére. Nézz csak hátra!

Guzel hátrafordult, mire a lelkes kalmár megkérdezte tőle:
– Mit látsz a szekéren?

– Csak egy kis szalmát – jött a válasz.

– Hordót nem?

– Hordót egyet sem.

– Megmondom neked, hogy miből származik ez – bocsátotta előre sejtelmesen a részeg kalmár, majd diadalmasan előrukkolt a titokkal: – Abból, hogy a katonák az egész készletemet megvették!

– Hát ez remek! – örvendezett Guzel, amivel kivívta Kozara bácsi minden rokonszenvét:

– Úgy látom, nemcsak vicces, okos és szívderítő ember vagy, de még együttérző is. Nagyon nagy dolog! Ritka manapság az olyan ember, aki őszintén tud örülni mások sikereinek. Persze a siker nem jön magától. Nagyon jól kell hozzá alkudni. Eláruljam neked, hogy én ma hogy alkudtam a vitéz urakkal?

– Igen.

– Nagyon jól – újságolta Kozara bácsi. – Csakhogy volt ám egy hátulütője a dolognak. Ezek a szigorú katonák minden hordómat csapra verették, és megkóstoltatták velem az összesnek a tartalmát.

– De hát miért csináltak ilyet? – csodálkozott Guzel.

– Elárulok neked még valamit – hajolt közelebb a részeg kalmár, és szinte súgva mondta, mintha attól tartana, hogy az ökör a szekér előtt meghallhatja a titkot: – Ezek a katonák nagyon gyanakvóak. Érted?

– Nem – csóválta a fejét Guzel.

– Elmagyarázom – nyugtatta meg Kozara bácsi, és nem hazudott, tényleg elmagyarázta: – A múlt hónapban vettek néhány hordó bort, de nem tőlem, hanem egy másik kereskedőtől. És az megfosatta őket. Nem a kereskedő, hanem a bora! Érted már?

– Értem.

– Hát persze, hogy érted! Hiszen Kozara bácsi nem árul fosatós bort! Hát mi értelme lenne annak? Ki venne tőlem legközelebb bármit is, ha ez a drága nedű őt előzőleg megfosatná? Hát senki, nem igaz?

– De igaz – bólintott Guzel, érdeklődve tapasztalva, hogy a fosatás témáját már nem tartotta az ökör elől eltitkolandónak Kozara bácsi, elvégre olyan harsányan beszélt róla, mintha egy hajókürtöt akarna túlkiabálni.

– Mondtam is a derék legényeknek: mitől féltek? Hát Kozara bácsi nem árul fosatós bort! Kozara bácsi jó hazafi, tiszteli a katonákat, és pontosan tudja, hogy úgy nem lehet harcba menni, de még gyakorlatozni se nagyon, ha az ember közben folyton lefossa a bokáját! Hát hogy néz már az ki?

– Az bizony nem szép látvány – ismerte el Guzel, de rögtön hozzá is tette: – Csakhogy ez esetben nem fenyeget ilyen veszély, hiszen Kozara bácsi nem árul fosatós bort.

Az öreg kalmár kicsit hátrahőkölt, és szigorú arccal kezdte vizslatni az utasát:
– Hallod-e, te ismersz engem valahonnan, nem igaz? Máskülönben honnan tudhatnál rólam ilyeneket?

Ám hamar elengedte a témát, és részletesen beszámolt a további történésekről:

– Szóval, ezek a derék vitézek csapra verték mind a huszonkét hordómat, és nekem mindegyik borból innom kellett egy pohárral. Tudod te, hogy hány pohár bor az?

– Huszonkettő? – tippelt Guzel.

A kisöreg megint összevonta a szemöldökét:

– Hallod-e, te tényleg eszes ember vagy! És milyen gyorsan számolsz!… Na de mondok én neked még valamit, fiatal barátom. Szerintem ezek a vitézek nemcsak azért itatták ám meg velem azt a temérdek bort, hogy lássák, lefosom-e a bokámat, hanem azért, mert azt gondolták, hogy kapatosan majd sokkal engedékenyebben fogok velük alkudni. Hihehöhöhö! Hát hamarabb keljen fel az, aki azt hiszi, hogy Kozara bácsi bármikor is engedékenyen fog alkudni! Tudod te, hogy milyen árat sikerült végül kapnom a huszonkét hordó boromért?

– Milyet?

– Akkorát, hogy a végén majdnem én fostam le a bokámat! – röhögött fel jóízűen a részeg kalmár, de aztán hamar komoly arcot öltött, és gyanakodva érdeklődött:

– Tudod te, hogy mi a jó alkudozás titka, fiatal barátom?

– Nem tudom – ismerte el Guzel.

– Helyes. Biztosíthatlak, hogy tőlem sem fogod megtudni – nyugtatta meg a borász. – Elég, ha én tudom ezen a szigeten. Legyél egy kicsit szerényebb. Elégedj meg vele, hogy ilyen vicces, okos, szívderítő és együttérző ember vagy, ne akarj még az alkudozáshoz is érteni.

– Az alkudozáshoz talán nem értek – vonta meg a vállát Guzel –, viszont tudok valamit, ami nagyon érdekelni fog téged, Kozara bácsi. Jobb lesz, ha megállítod az ökrödet, és nem fordulsz rá a szurdokba vezető kanyarra, mert a hely tele van útonállókkal…

——————-

* A dalszöveg Tuck barát nótájának parafrázisa. A jó mézsört igencsak kedvelő szerzetes az 1991-ben készült „Robin Hood, a tolvajok fejedelme” című film egyik mellékszereplője volt. Tuck barátot a filmben Mike McShane alakította, szinkronhangja: Vajda László. Sajnos a kiváló magyar színművész négy évvel a film bemutatása után, 51 esztendős korában elhunyt.

Az eredeti dalszöveg:

Van-e más öröm is ezen a világon,
mint mulatság, meg a nők, no meg az ital?
Richárd király jó király, mer’ a csatazajban
a háború közepén, csatában nyakal!