Miután lezajlott a különös találkozás dr. Almási rendelőjében, hősünk az ügyvédjéhez és barátjához, Tiborhoz sietett. Úgy érezte, ha nem mondhatja el valakinek a történteket, szét fogja feszíteni az izgalom. Természetesen az nem szerepelt a közlendői között, hogy ki az az illető, aki szeretné az inkognitóját fenntartani. Ákos csak annyit mondott róla, hogy egy ismert nagyvállalkozó.
– Micsoda szerencséd van öregem! – ismerte el Tibor, miután meghallgatta a barátját. Ám rögtön hozzá is tette: – No persze, ez alatt nem azt értem, hogy ne érdemelnéd meg a sikert, hiszen megdolgoztál a jó híredért a szakmában.
– Korai még sikerről beszélni – mutatott rá Ákos –, elvégre még nem kaptam meg a feladatot, a pénzt pedig pláne nem.
– Ha már a pénz szóba került – kapott az alkalmon az ügyvéd –, mondd csak, van már valami terved, hogy mire fogod költeni? Mert momentán tudok ajánlani pár komoly befektetést.
– Igen, megvan a tervem – bólintott Ákos. – Ha végül elnyerem a bizalmát, akkor jótékonykodni fogok.
A barátja türelmetlenül legyintett:
– Jól van, értem, nem az apróról beszélek, hanem a nagy pénzről.
– Én is arról beszélek. Az egész összegről.
– Hogy mi? Ezt most komolyan mondod?
– A legkomolyabban.
– Hát neked elment az eszed, öregem! – háborgott az ügyvéd, és még a székéről is felpattant idegességében. Ismerte már a barátját, és tudta, hogy nem szokása a levegőbe beszélni. Ami pedig a pénzügyeket illeti, már korábban is volt jó néhány hajmeresztő húzása dr. Almásinak.
– Ennyi pénzből vehetnél egy sarokházat valamelyik külső kerületben! – mutatott rá Tibor.
Ákos alig leplezett derűvel szemlélte barátja grimaszait. Előre tudta, hogy kell majd egy kis idő, mire Tibor megérti a tervét, de most ki akarta élvezni minden pillanatát ennek a megértésnek. Így hát megkérdezte:
– Minek nekem egy sarokház? Pláne egy külső kerületben. A kertváros közepén áll az otthonom, és nincs olyan értesülésem, hogy bárki ki akarna lakoltatni.
– Na jó, de akkor is! – erősködött Tibor. – Vehetnél az egyik gyerekednek egy szép lakást!
– A gyerekeim még kicsik. Minek nekik önálló lakás?
Tibor visszaült az íróasztala mögé, és a kezébe temette az arcát:
– És még te kritizáltad az apádat, amiért úgy szórja a pénzt, mint pék a lisztet.
– Nono, barátocskám! Álljunk meg egy szóra. Apám abból akart jótékonykodni, ami nincs. Én pedig abból fogok, ami van. Vagy legalábbis lesz. Óriási különbség.
– Na de mit fog szólni ehhez Magdi? – csóválta a fejét Tibor. – Mert én tudom, hogy mit szólnék a helyében. Egy árva szót sem, de közben megragadnám a legvastagabb sodrófát, ami csak fellelhető a konyhában, és azzal dorgálnálak meg.
Ezen a ponton Ákos már nem bírta tovább, és hangosan felnevetett. Amikor nagy nehezen sikerült abbahagynia a kacagást, így szólt:
– Tulajdonképpen eltaláltad, Magdinak nagyon fontos szerepe van a történetben. Ha volt köztünk nézeteltérés az utóbbi időben, akkor mindig az átkozott pénz miatt volt. Hát így nem lesz. Titokban jótékony célra fogom fordítani a pénzt, ő nem is fog tudni semmiről. Már csak azért is jobb lesz így, mert ugyebár megfogadtam, hogy a gyógykezelendő illető személyéről senkinek sem beszélhetek. Mit mondanék egyáltalán Magdinak, hogy honnan szakadt az ölembe egy ekkora összeg?
Tibor kétségbeesve nézett ki a tenyere mögül:
– Most bizonyára azt hiszed, hogy egy nagyon komoly, releváns és teljes mértékben akceptálható magyarázatot adtál a szándékodra. Holott csak az történt, hogy újabb bizonyítékot szolgáltattál arra, mennyire ütődött vagy. Nem is ütődött, hanem egyenesen bolond! Nincs valami kollégád, aki jó pénzért kikezelne a bajodból? – harsogta az ügyvéd, és Ákos újra nevetőgörcsöt kapott.
– Nézd, Tibikém, én már döntöttem, kár minden szó, amivel meg akarsz győzni – szögezte le Ákos. – Idefigyelj! Elmondom, mi történt velem, miközben idesétáltam az irodádhoz. Nagyon furcsa és vegyes érzések törtek rám. Egyfelől izgalom, mert hát azelőtt még sosem fizetett nekem ekkora összeget egyetlen páciensem sem. Aztán egyfajta félelem, mert a nagy pénz nagy felelősséggel is jár. Tudod, mikor könnyebbültem meg? Amikor eszembe jutott, hogy a legjobb megoldás a jótékony célra fordítás lenne. És minél tovább motoszkált ez a terv a fejemben, annál biztosabb voltam benne, hogy ezt kell tennem. Nemcsak azért, hogy megkönnyebbüljek, hanem azért is, mert egyszerűen úgy érzem, az embernek nincs szüksége több pénzre, mint amennyit el tud költeni.
– Irigylem a problémáidat – vetette közbe az ügyvéd.
– Nagyon kérlek, ne légy cinikus – intette le Ákos. – Tényleg komolyan beszélek. Nem hallottál még azokról a lottónyertesekről, akiknek teljesen tönkre tette az életét a váratlanul ölükbe hulló óriási összeg?
– De a te honoráriumod azoknak az összegeknek a töredéke!
– Tibor, már megmondtam, nem tudsz lebeszélni az elhatározásomról. Az én életemet nem fogja tönkre tenni a pénz, és a családomét sem, mert nem engedem, hogy…
– Nagyon jó, hogy szóba hoztad a családodat. Van négy testvéred, van két gyereked, és…
– Idefigyelj, kedves barátom! Pont azért jöttem hozzád, hogy ezt a megbeszélést ne kelljen Magdival lefolytatnom. Légy szíves, ne próbáld meg őt helyettesíteni. Igen, van négy testvérem, és mindannyian köszönik szépen, jól vannak. Egyikük sem éhezik, fedél is van a fejük fölött, arról nem is beszélve, hogy soha nem fogadnának el tőlem pénzt, legfeljebb kölcsön formájában. A gyermekeim pedig, amikor felnőnek, sokkal jobb anyagi kondíciókkal fogják kezdeni a nagybetűs életet, mint a kortársaik túlnyomó többsége. Nézd, Tibikém, én azt gondolom, az ember nem lehet kapzsi és telhetetlen, mert az rossz vért szül. Nem lehet mindig csak kapni, adni is kell, ilyeténképpen…
– Rendben, befejezheted a kampányt, nem próbállak tovább győzködni – dőlt hátra a székében megadóan az ügyvéd. – Viszont elárulhatnád, hogy akkor miért is kerestél fel engem? Befektetési tippekről hallani sem akarsz. Akkor végül is csupán el akartál hencegni az újabb sikereddel?
Tibor természetesen csak ugratta a barátját az utolsó mondattal, de aztán kiderült, nagyon is komoly szerepet szán neki Ákos.
– Ha nem is befektetési tippeket, de egyéb ötleteket el fogok várni tőled. Biztosan ismersz egy seregnyi olyan embert, akiket megsegíthetnék. Például fiatal vállalkozókat, akik kitaláltak valami remek dolgot, de kezdő tőke híján nem tudják kibontakoztatni a tervüket. Vagy nehéz sorsú családokat, akiknek százezer forint is jól jönne, mert például nem tudnak télire tüzelőt vásárolni. És hadd ne soroljam, bizonyára érted, hogy kikre gondolok.
– Érteni értem – bólintott az ügyvéd –, csupán az nem világos előttem, miért gondolod úgy, hogy titokban maradhat a családod előtt, amit csinálsz. Ilyen méretű adakozásnak előbb–utóbb híre megy, és akkor majd magyarázkodhatsz Magdi előtt. Arról nem is beszélve, hogy másfél évvel ezelőtt még a televízióban szerepeltél, ha nem is a legnépszerűbb csatornán. Gondolod, hogy nem akad majd valaki, aki felismeri a fizimiskádat?
Ákos elmosolyodott:
– Nem lesz rá lehetőségük, mert inkognitóban fogok cselekedni. És nem mellesleg az akciók ezen részében is nélkülözhetetlen lesz a szereped. Tegyük fel például, hogy hírt kapok róla, miszerint a helyi gyermekklinika anyagi nehézségekkel küzd. Fogom magam, elhozok neked félmillió forintot, és megkérlek, hogy utald át az összeget a gyermekklinika számlájára. Téged pedig kötni fog az ügyvédi titoktartás, és nem nevezheted meg, hogy ki az az illető, aki letétbe helyezte nálad az összeget, mert az adakozó ragaszkodott a névtelenséghez. Na, kezded már kapisgálni, hogy miért hozzád fordultam ezzel a tervemmel?
