Magdi nyomban be is bizonyította, hogy nem a levegőbe beszél. Kézen fogta hitvesét, bevezette a hálószobába, és az éjjeliszekrénye elé állította:
– Nézz csak bele nyugodtan! – biztatta az egyelőre bávatagon álldogáló Ákost.
Az ifjú férj végül kinyitotta a szekrényke ajtaját, de még ekkor sem esett le neki a tantusz.
– Mit kellene néznem? Hiszen ez teljesen üres – értetlenkedett a szemét meresztgetve.
– Épp ez a lényeg! – mutatott rá Magdi.
Nem sokkal később Ákos végre észrevette az ágy végében álldogáló két nagy szatyrot, amelyek dugig voltak mindenféle ezoterikus témájú könyvekkel.
– Bocsáss meg, szívem – mentegetőzött az ifjú férj –, az iménti kellemesebb témához képest, úgy tűnik, kellően hirtelennek bizonyult számomra ez a váltás – magyarázta, majd rákérdezett: – És mi a terved ezekkel a könyvekkel?
– Gondoltam, ha jönnek a hidegek, majd befűtünk velük a kazánba – felelte a neje.
– Nem vagyok híve a könyvégetésnek, akármilyen okból követik is el – szögezte le Ákos.
– Jó, akkor majd odaadom az iskolásoknak, amikor jönnek papírt gyűjteni.
– Ez sem jó megoldás – csóválta a fejét Ákos. – Tudod, milyen kíváncsiak a gyerekek. Még csak az kellene, hogy akaratlanul is mi mérgezzük meg valamelyikük lelkét ezekkel a fehér mágiás ostobaságokkal. Inkább majd elviszem a szelektív hulladékgyűjtőbe, onnan aztán a zúzdába kerülnek, és újra papír készül belőlük.
– Helyes. Így legalább a környezetvédelemnek is jó szolgálatot teszünk – nyugtázta Magdi, aztán leült az ágy szélére, és visszaterelte a szót arra a témára, amit a férje az imént a „kellemesebb” jelzővel illetett: – Viszont, ha már a könyveknél tartunk, beszélhetnénk akár arról is, hogy annak idején majd milyen könyveket adunk a gyerek kezébe.
– Kissé korainak érzem a probléma felvetését – vallotta be Ákos. – Jó pár évünk van még, mire megtanul olvasni, addig legfeljebb képeskönyveket fog lapozgatni.
– Na jó, de természetesen ebbe a témába tartozónak gondolom, hogy milyen tévéműsorokat engedünk neki megnézni, meg más efféléket is.
Ákos kelletlenül roskadt le a hitvese mellé az ágyra:
– Szívem, nem lehetne, hogy ma este egyszerűen csak örüljünk a jó hírnek? – próbálkozott csöndesen, de Magdi hajthatatlannak bizonyult:
– Egyes kérdéseket nem lehet elég korán tisztázni – szögezte le. – Ott van például a táplálkozás. Az sokkal korábban napirendre fog kerülni, mint a tévézés vagy az olvasás.
– Mit értesz pontosan ez alatt? – vakargatta a füle tövét zavartan az egyre kevésbé lelkes férj.
– Például: mi a véleményed a csokoládéról?
– Komolyan mondom, kezdem úgy érezni magam, mint annak idején az érettségin – próbálta humorosra venni a figurát Ákos, és pont olyan hangon, mintha csak az érettségi bizottság előtt állna, elkezdte sorolni: – A csokoládé egy kakaóbabból készített édesség. Akár italként is lehet fogyasztani, mint ahogy az azték indiánok már az európai hódítók előtt…
Idáig jutott a feleletben, amikor Magdi, az egyszemélyes bizottság lecsapott:
– No de szabad–e adni édesség formájában a gyereknek? És ha igen, hány éves korában, és mennyit?
Ákos nagyot sóhajtott. Nem tudta, mitévő legyen. Próbáljon felelni a kegyelem kettesért? Netán húzzon új tételt? Legszívesebben azt mondta volna, a maga részéről momentán a bukást választja, majd legfeljebb a pótérettségire jobban felkészül, de ő most nagyon fáradt, s leghőbb vágya, hogy ágyba bújjon végre, és átadhassa magát az örömteli gondolatoknak.
Aztán erőt vett magán, és kinyögte:
– A legfontosabb, hogy édesség evése után fogat mosson a kis lurkó. Erre mindenképpen meg kell tanítani, ebben biztos vagyok.
– Ebben egyetértünk – bólintott Magdi. – Valóban nagyon fontos, hogy mielőbb megtanítsuk a kicsit a fogmosásra.
Ákos óvatosan megjegyezte:
– Azért remélem, abban is egyetértünk, hogy a gyermeknevelés eme fontos részfeladata csak akkor válik aktuálissá, amikor már foga is lesz a csemeténknek.
Hősünknek újra be kellett látnia, hiábavaló próbálkozás humorosra venni a figurát. A neje láthatóan nagyon komolyan vette a beszélgetést, így aztán a vizsgahangulat egyre fokozódott. Csak úgy röpködtek a levegőben Magdi kérdései. Hogyan társasjátékozzunk a gyerekkel? Hagyni kell-e nyerni? Hogyan vegyük rá az evésre, ha azt mondja, nem éhes? Hogyan neveljük öntudatossá és magabiztossá?
Ákos kisvártatva már nem is egy szimpla érettségin érezte magát. Úgy vélte, ilyen lehet egy doktori disszertáció megvédése a Mindentudás Egyetemének Gyermeknevelési Tanszékén.
Hirtelen ravasz ötlete támadt, és elhatározta, hogy megleckézteti a feleségét. Szóval nincs helye a viccelődésnek? Rendben van! Kap majd tőle olyan komoly válaszokat Magdi, hogy az álla is leesik!
Alig bírt visszatartani egy kósza félmosolyt, de tudta, hogy terve kivitelezéséhez irtó komolynak és meggyőzőnek kell lennie.
– Nos, mit tennél akkor, ha a gyerek nem akarná megenni a spenótot? – jött az újabb kérdés.
Ákos vett egy nagy lélegzetet, és a lehető legtárgyilagosabb modorban kijelentette:
– Azt mondanám neki, hogy ha nem eszi meg, akkor elviszi a zsákos ember.
Magdi jól láthatóan kizökkent a ritmusból:
– Kicsoda?
– A zsákos ember – erősítette meg Ákos. – Nekem mindig ezt mondta az anyukám, ha nem akartam megenni a spenótot… Most mit csodálkozol, szívem? Te talán nem hallottál még a zsákos emberről?
– De hát ez… ez egyszerűen ostobaság! – hápogott Magdi.
– Már miért lenne az? Minden gyerek fél a zsákos embertől – magyarázta kedélyesen Ákos, majd így folytatta: –Aztán olyan is volt, hogy amikor anyukám a spenótos kanállal közelített felém, de én nem akartam kinyitni a számat, akkor befogta az orromat, és így tukmálta belém az ételt.
Magdi döbbenete határtalan volt:
– És… és nem köpted ki a spenótot?
– Dehogynem! – felelte az ifjú férj. – Két pofon után azonban beláttam, hogy nincs apelláta, meg kell enni azt a zöld maszlagot.
– Micsoda? Anyukád felpofozott???
– Hova gondolsz? Sosem emelt volna kezet rám – csóválta a fejét Ákos, majd gonoszul hozzátette: – Az ilyesmit mindig apukámra bízta.
Az egyszemélyes vizsgabizottság elsápadva motyogta maga elé:
– Nahát, ezt soha az életben nem gondoltam volna a szüleidről…
Mi tagadás, Ákos vérszemet kapott, és újabb, soha meg nem történt élményt húzott elő a tarsolyából:
– Arra is emlékszem, hogy amikor egyszer betörtem a labdával az ablakot, akkor büntetésből megnézettek velem egy horrorfilmet. Igaz, hogy aznap éjjel bepisiltem a félelemtől, és reggelre megettem a fél kispárnámat, de az tény, hogy egy életre megtanultam a körültekintő labdázás szabályait. Soha többé nem rúgtam be semmiféle ablakot, sőt, még egy poharat sem törtem össze azóta. És a testvéreim sem. Tudniillik mindannyiunkkal szemben ugyanazokat a nevelési módszereket alkalmazták. Lehet, hogy ezeket a módszereket mások szokatlannak neveznék, és amint látom, te is megrökönyödtél rajtuk, de hát végül is egész normális felnőtt lett belőlem is meg a testvéreimből is, nem igaz?
Magdi immár motyogni sem bírt. Csak ült az ágyon, és tágra nyílt szemmel meredt a semmibe. Eltelt egy kis idő, mire rájött, hogy gonosz ugratás áldozata lett. Ez abban a pillanatban tudatosult benne, amikor a teli szájjal hahotázó férje egyszerűen legurult a hitvesi ágyról.
