Dariosz felébredt, és csalódottan konstatálta, hogy egyedül hever az ágyában. Pedig az imént mintha egy meztelen női kar és egy még finomabb, igencsak formás comb fonódott volna át hanyatt fekvő testén.
Biztosan csak álmodtam – dünnyögött magában, és még egy percre visszarévedt a képzelete a kellemes emlékre. De aztán fürgén és riadtan kipattant az ágyból, erre pedig két jó oka is volt.
Egyrészt a gondolataiban felbukkant Oleszja arca, és nem szerette volna, ha odáig fajul a képzelgése, amely ponton kiderül, hogy a szőke lány volt álmai tárgya. Maga sem tudta, hogy miért, de valamilyen formában Sztavrila megcsalásának érezte ezt az egész képtelen vágyakozást. Másrészt pedig a Nap már erősen betűzött az ablakon, és a kormányzó tudta, hogy a déli parti eseményekről semmiképp sem maradhat le.
Vett egy frissítő fürdőt, majd Attila társaságában elfogyasztott néhány falatot reggelire. Igaz, ez utóbbit szinte rohamtempóban művelte.
– Ne siess annyira, kormányzó – szólt kedélyesen a magyar. – A gyors étkezés nem egészséges. Van még időd bőven. Az imént szólt rá Szubotáj a fülemre, hogy délben fog leszállni érted a Régi Arénában.
Dariosz sokadjára fogadta meg magában, hogy most aztán már tényleg rábírja valahogy Latum mestert, alkosson meg végre egy időmérő szerkezetet, amelyik a napóránál sokkal pontosabb adatokat képes produkálni. Azt ugyan még nem tudta, hogyan fogja megmagyarázni a derék szakembernek, hogy miért pont huszonnégy egységre kéri felbontani Evilág egy napját, de ez már részletkérdés. A lényeg, hogy létezzen végre az a rohadt óramű, mert ami itt folyik ezekben a nehéz napokban, az többé nem tolerálható.
Merengéséből az anagur törzsfő váratlan kérdése zökkentette ki:
– Kellemesen telt az éjszakád Oleszjával?
Dariosz többszörösen is megdöbbent. Elsősorban azért, mert eddig nem volt jellemző a magyarra efféle intimpistáskodás, másodsorban ezen tolakodó érdeklődés nyomán immár nem volt teljesen egyértelmű számára, hogy mi is történt az éjjel.
– Egyedül ébredtem, ha esetleg erre célozgatsz – vetette oda közömbös hangon a magyarnak, de nagyon tévedett, ha azt hitte, ezzel le is zárta a témát.
– Ó, hát az nem jelent semmit! – vigyorgott kajánul Attila. – Mindenesetre az éjszakai buliban kicsit többet ittál a kelleténél, és elég hamar slágergyanús lettél, ha érted, mire gondolok. Oleszja pedig volt olyan kedves, hogy eltámogatott a lakosztályodig.
Dariosz most már felcsattant:
– Mi a bánatért foglalkozik mindenki velem meg Oleszjával? Te is össze akarsz hozni minket? Szintén neki lobbizol, mint Szubotáj? De miért? Neked nem is a barátod! Ha nem tévedek, a tatár pilótával ellentétben te alig ismered!
– Csak nyugalom, kormányzó, ne húzd fel magad – kérte kissé megszeppenve a magyar. – Ez csak afféle férfiak közötti ugratás, nem kell a szívedre venni. Nekem aztán tökmindegy, hogy mi történt köztetek, és lényegében az is, hogy mi fog. Nem lobbizok én senkinek, mindenki legyen boldog, ahogy tud, de hogy kivel, az nem rám tartozik.
Dariosz nemhogy lenyugodott, de kis híján fel is nevetett. Legalábbis kifejezetten mulattatta, ahogy ez a derék magyar egyik pillanatról a másikra úgy tudott karaktert váltani, mint mások köpönyeget. Alig fél perce még egy kajánkodó, nagyképű, intimpistáskodó műmacsót adott elő, most meg egy szemvillanás alatt átlényegült, és belebújt a riadt, bűnbánó, de megfontolt és távolságtartó férfiú szerepébe. Hogy világraszóló tehetségű színész, ahhoz kétség sem fér. Sőt, Evilágra-szóló!
Nem sokkal később a Golub – természetesen digitális álcázást alkalmazva – felemelkedett a Régi Aréna küzdőteréről. De már a felszállás közben is feltűnt Szubotájnak, hogy az utasa nemigen találja a helyét.
– Mit fészkelődsz, kormányzó? – kérdezett rá komor hangon. – Valami gondod van?
– Semmi gondom nincs – nyugtatta meg Dariosz –, csak egy olyan tárgyat keresek, amivel jól fejbe verhetlek, ha te is Oleszjáról meg az előző éjszakáról akarnál bájcsevegni, mint a derék törzsfő kollégád.
– Te aztán igencsak magabiztos fickó vagy – ismerte el a tatár. – És ha engem leütsz, akkor hogy teszed le a Golubot? Vagy lemaradtam valamiről, és az éjszaka folyamán megtanultál vadászgépet vezetni?
– Ne gyere te is az elmúlt éjszakával, mert esküszöm, megharaplak! – fenyegetőzött Dariosz.
Szubotáj hangja kellően komoly maradt:
– Az elmúlt éjszaka momentán kicsit sem érdekel. Katona vagyok, és parancsot kaptam. Jelenleg kizárólag a feladat érdekel. Ennek keretében megkérlek, hogy vess egy pillantást a plasztikus kijelzőre, és mondd el, mit látsz.
Az ausztrál engedelmeskedett:
– Ez alighanem a Brindeából indult ellenséges hajóhad, felülnézetből.
– Úgy van. És most megtanítalak valamire – mondta a tatár. – Vidd a középső ujjadat a V betűre… Mit írt ki?
– Fogalmam sincs. Mindenféle hülye számok, amik nekem semmit se mondanak – elégedetlenkedett Dariosz.
A pilóta nagyot sóhajtott:
– Jó, akkor vidd a mutatóujjadat az ellenséges flotta vezérhajójára, és a hüvelykujjad segítségével kösd össze Osmosis déli partszakaszával, a zátonyos területtel, a feltételezett támadási ponttal… Piros körrel jelölve… Megvan?… Most mit írt ki?
– Azt, hogy egy, kettőspont, ötvenkilenc.
– Remek. Tehát a hajóhad, a jelenlegi sebessége mellett, földi időszámítás szerint egy óra ötvenkilenc perc múlva ér el az ominózus partszakaszhoz.
– Hát ez beszarás… – ámuldozott Dariosz.
– Mielőtt magad alá csinálnál, vessünk egy pillantást egy sokkal égetőbb problémára.
– Igen?
– Vidd le a térképet a gyűrűs ujjaddal a déli part felvonulási területére.
– Megvan.
– Közelíts rá a mutató- és hüvelykujjad eltávolításával. Ez nem újdonság, mert már a nyugati szigetek felderítésénél is mutattam, és te ügyesen meg is csináltad.
– Most is megvan!
– Rendben. Akkor mérd fel, hogy mi a gond.
Dariosz viszonylag rövid idő alatt megállapította, hogy mi okoz dilemmát a pilótának:
– Egyetlen hely van, ahová észrevétlenül leszállhatnál, de pont ott állította fel a parancsnoki sátrát Nerid király.
– Helyes – nyugtázta Szubotáj. – Most azt kell eldöntenünk, hogy milyen módon juttassalak le a felszínre. Akarjuk-e, hogy az egész ezred szemtanúja legyen a produkciónak, avagy sem.
– El kell döntenünk? De még csak az egyik verziót vázoltad fel, arról viszont egy kurva szót sem ejtettél, hogy mi a másik megoldás – mutatott rá a kormányzó.
– Acélsodronyon le tudsz ereszkedni? – érdeklődött a tatár, mire Dariosz igencsak megbántott arcot vágott.
– Sportember vagyok, ha nem tűnt volna fel! – harsogta. – Nem mellesleg pedig rendőr is, tehát ilyesmire még kiképzést is kaptam anno.
– Na jó, de hány méteren? – firtatta Szubotáj. – Merthogy itt nagyjából húsz emeletnyi magasságról lesz szó. Bevállalod?
– Még szép! – vágta rá habozás nélkül Dariosz.
– Rendben – fordult hátra a tatár, és a pilótafülke egyik apró rekeszéből előhúzott egy kesztyűt. – Ha ezzel fogod meg az acélsodronyt, az azért lesz baromi jó, mert még akkor is lesz bőr a tenyereden, amikor leérsz a bolygó talajára.
– Csodás! – üdvözölte a tervet Dariosz. – Nyitod az ajtót?
– Várj még egy kicsit – hűtötte le a kedélyeket Szubotáj. – Ne arcoskodj. Ne is baromkodj. Nem szeretnék egy szétplaccsant kormányzót látni a Golub alatt. Okos legyél. Olyan legyél, akinek megismertelek. Tudom, hogy már kétszer is visszajöttél odaátról, de ez itt most nem az a történet. Eszed legyen, ne étvágyad.
– Sikerült kipipálnod a közhelyszótár minden szájbavert rubrikáját? – kérdezte Dariosz, immár az acélsodronyba kapaszkodva.
– Igen – mosolyodott el Szubotáj. – Na, akkor hajrá!
