Nos, ahogy közelebb értek, pontosan látszott az arcukon, hogy ők sem jártak nagyobb szerencsével, mint az ikrek.
– Teljes csőd – rogyott le a padra Panni. – Csupán egyetlen egy ember volt hajlandó megadni az adatait.
– Komolyan mondom, ennél még a paradicsomszedés is jobb lett volna – törölgette gyöngyöző homlokát Lali. – Az ember áll a tűző napon ebben az elviselhetetlen kánikulában, és semmi látszatja az igyekezetének, mert gyakorlatilag szinte mindenki visszautasítja. Pedig higgyétek el, ha nem szólítottunk le legalább száz embert, akkor egyet sem!
– És a százból legalább harminc küldött el minket melegebb éghajlatra – jegyezte meg rezignáltan Panni.
– Bár azt egyikük sem árulta el, hogy az ilyesminek mi értelme van negyvenfokos melegben – folytatta Lali. – Szerintem ma még a Szaharában sem lehetett tikkasztóbb a hőség.
Öcsi elmosolyodott:
– Az nagyon valószínű. És az is lehet, hogy a tevék sokkal készségesebben válaszoltak volna a kérdéseinkre.
Miután alaposan kikacagták a saját kínjaikat, Panni rögtönzött számvetést végzett:
– No, akkor osszunk-szorozzunk! Volt ma egy, azaz egy darab kuncsaftunk, az kereken száz forint jutalék. Viszont a kibírhatatlan meleg miatt vettünk két palack jéghideg ásványvizet, darabja hetvenöt forint, az mindösszesen százötven forint kiadás. Tehát eme csodálatos munkanap végén kereken ötven forint mínuszban vagyunk.
– Nagyon remek – dünnyögte Lali. – Még egy pár hét diákmunka, és nemhogy a nyaralásra nem lesz egy fityingünk sem, de még a zsebpénzünkre is hitelt kell felvennünk.
Öcsi megpróbálta vigasztalni őket, igaz, kevés sikerrel:
– Ti még mindig jobbak voltatok nálunk, mert nekünk nemhogy egy, de nulla darab érvényes kérdőívet sikerült kitöltenünk.
A vigasztalás már csak azért sem sikerülhetett, mert Hugi nyomban közbeszólt:
– No de mi legalább nem is költöttünk, tehát nullszaldósok vagyunk, velük ellentétben – jegyezte meg mosolyogva.
A számvetés egyelőre nem folytatódhatott, mert ekkor megjelent a körükben Lali édesapja.
– Hát ti mit csináltok itt, fiam? – érdeklődött a padon szerteszét heverő kérdőíves mappákra célozva. – Talán valami szünidei iskolai feladat?
– Majdnem olyan rossz – legyintett Lali, majd elmesélte, hogyan szándékoztak összegyűjteni a nyaralásra szánt pénzt.
– … de hát, nagyon úgy fest, nem nekünk való ez a kérdőíves munka – zárta le az elbeszélést szomorú arccal, utána azonban egy pillanat alatt felvillanyozódott:
– Tényleg, apa! Nem töltenél ki nekünk egy kérdőívet? Nagyon kínos lenne egyetlen árva tesztlappal visszakullogni az irodába.
– Velem nem sokra mennétek – jött a válasz –, tudniillik nekem idén nyáron még horgászni menni sem lesz időm, nemhogy nyaralni.
– De ahogy elnézem, ez csöppet sem keseríti el Lajos bácsit… – jegyezte meg Öcsi.
Lali édesapja valóban nem úgy festett, mint aki búnak akarja ereszteni a fejét. Leült melléjük a padra, hátradőlt, és derűsen szemlélte a főtéri forgatagot, a szökőkútnál csetlő-botló kisgyerekek mutatványai pedig egyenesen nevetésre ragadtatták.
– Jól látod, Öcsikém, csakugyan jó napom van. Sikerült ugyanis egy remek üzletet nyélbe ütnöm – magyarázta, a folytatás pedig már a gyerekek érdeklődését is roppantmód felkeltette: – És ez az üzlet, még ha csak áttételesen is, de összefügg a ti nyaralásotokkal. Tudniillik eszembe jutott az ideális megoldás.
– Mesélj, apa, ne csigázz! – nyögte Lali sóvárogva.
– Nos, ugyebár diákmunkát szeretnétek végezni, hogy megkeressétek a balatoni nyaralás pénzügyi fedezetét. Jól mondom? Mit szólnátok hozzá, ha annak a bizonyos diákmunkának a helyszíne egészen konkrétan a Balatonon lenne?…
– Hogy érted ezt? – csillant fel rögtön Lali szeme, az édesapja pedig így folytatta:
– Nézd, fiam, abban ugyebár megállapodhatunk, hogy elég szép év végi bizonyítványt hoztál haza. Bár, ami azt illeti, szerintem tudnál te ennél jobb eredményeket is elérni egyik-másik tantárgyból, de hát ismerd el, a szorgalom nem a legerősebb tulajdonságod. Úgy is fogalmazhatnék, hogy időnként hajlamos vagy a lustaságra.
– No, azt hiszem, hosszú út vezet a Balatonig… – jegyezte meg az orra alatt Lali.
– …és néha hajlamos vagy a szemtelenségre is – egészítette ki nyomban a jellemzést az édesapja.
– Bocsánat – szégyellte el magát a kamaszfiú. – Folytasd, apa.
– Tudod, fiam, számomra nagyon kellemes meglepetés volt, amikor megtudtam, hogy nyári munkát akarsz vállalni a barátaiddal. Őszintén szólva azt gondoltam, a dolog úgy fog lezajlani, hogy amikor beköszönt a szünidő, és életedben először nem a szüleiddel, hanem a pajtásaiddal készülsz nyaralni, akkor majd elém állsz, és benyújtod a számlát. Azaz röviden közlöd, hogy milyen összegre van szükséged, és elvárod, hogy én azt zokszó nélkül folyósítsam a számodra. Szóval, beismerem, bizonyos előítéletekkel viseltettem a hozzáállásod felől.
– Talán most már elég lesz a dicséretből – szólt közbe némileg pironkodva Lali, ám az édesapja letorkolta:
– Nem úgy van az, fiam! Soha ne utasítsd vissza sem a dicséretet, sem a kritikát, járj mindig az arany középúton!.. Egyébként mióta álldogáltok már itt, a tűző napon, gyerekek?
– Órák óta – felelte panaszosan Hugi.
– Látjátok, én csak tíz perce ülök itt, de már csorog rólam a veríték. Úgyhogy a magam részéről már csak ezért sem becsülöm le ezt a feladatot, amit vállaltatok… No de épp itt az ideje, hogy rátérjek a konkrétumokra – emelte fel a mutatóujját Lali édesapja, s ezt a gyerekek megkönnyebbülve konstatálták, mert már majd’ kifúrta az oldalukat a kíváncsiság. Nos, az ajánlat a következő volt:
– Mint mondtam, ma sikerült egy igazán jó üzletet nyélbe ütnöm, mégpedig egy olyan kereskedelmi partnerrel, aki egy szupermarketet üzemeltet Siófokon. Ez az illető azt is elárulta, hogy diákokat keres nyári munkára, árufeltöltői munkakörbe. Nyomban rátok gondoltam. Mit szólnátok egy ilyen feladathoz? Összeköthetnétek a kellemest a hasznossal.
Panni nem rejtette véka alá, hogy nem villanyozta fel túlságosan az ajánlat:
– Tetszik tudni, én nem rajongok az éjszakai fürdőzésért. Egyszer, még kisebb koromban beleakadtam egy horogba a Balatonon, mert nem tudtam, hogy éjszakai horgászat folyik – magyarázta. – Márpedig, ha egész nap abban a szupermarketben fogunk dolgozni, akkor csakis esti fürdés jöhet szóba, napozás pedig egyáltalán nem.
Lali édesapja elmosolyodott:
– Megnyugtatlak, négyórás munkakörben fogtok dolgozni, délelőtt tizenegytől délután háromig. Tehát a kánikula legelviselhetetlenebb óráit egy légkondicionált üzletben fogjátok tölteni. Utána nyugodtan mehettek fürdeni, napozni.
– Na de miből lesz erre pénzünk? – tette fel a jogos kérdést Lali. – Nem vehetünk lángost hitelbe, a szállásról nem is beszélve.
– Erre is van egy ajánlatom – felelte az édesapja. – A költségeiteket megelőlegezem, és amikor hazajöttetek, akkor a keresményetekből megadjátok a kölcsönt. Kamat nélkül, természetesen.
– Mi ezt nem fogadhatjuk el – szabadkoztak az ikrek és Panni is.
– Már miért ne fogadhatnátok el? Ennél gálánsabb ajánlatra ne számítsatok tőlem, ritkán vagyok ilyen adakozó hangulatban, ám mint említettem, ma egy igazán jó üzletet hoztam tető alá – dicsekedett újból nevetve Lajos bácsi, és végül sikerült meggyőznie a gyerekeket, akik minél tovább gondolkodtak rajta, annál lelkesítőbbnek találták az ajánlatot.
– Na, most már mi is kitölthetünk egy-egy tesztlapot! – kiáltotta el magát Lali, mire mind a négyen mosolyogva beírták az üdülési rubrikába: Balaton.
