Azt hiszem érthető, hogy Möszjő Varrothue hiánytalan létszámban funkcionáló lelki szemei előtt is megjelent néhány gunyoros hangvételű szalagcím, melyek azt közölték, hogy a Calais-i rendőrfőnök lett a Mikulás huszonötödik áldozata. Ez az elképzelt, csekély mértékben dicsőséges jubileum erős kézremegést és heveny izzadást idézett elő hősünknél.
– Lőttek a vadászatnak és az előléptetésnek… – motyogta magában elkeseredetten, és még az sem vigasztalta, hogy sikerült kifejezetten stílszerűen fogalmaznia. Úgy érezte, jelen állapotában leginkább szánkó elé fogott rénszarvasokra lenne kedve lövöldözni, és mélységesen sajnálta, hogy az Interpol faxa szerint a Mikulás nem ilyen alkalmatosságon érkezik a városba, hanem az Edinburgh-i hajójárattal.
Kétségbeesett tépelődése mintegy negyed óráig tartott, ekkor azonban eszébe jutott, hogy a várható eseményeknek eddig csak a kedvezőtlen kimenetelével számolt, és a gondolkodásmód meglehetősen helytelen, hiszen miért ne fordulhatna elő, hogy huszonöt eredményes év után végre megtörik ennek a nemzetközi bűnözőnek a sikersorozata?
És miért ne lehetne ennek a kivételes eseménynek éppen ez a város a színhelye, ahol történetesen ő a rendőrfőnök? Akkor végre nem gúnyolódó cikkekkel lennének tele a világ jelentősebb bulvárlapjai, hanem olyan dicshimnuszokkal, melyek fotóillusztrációin az a jelenet szerepelne, amikor ő, személyesen kattintja a bilincset a Mikulás csuklójára.
Ezen a ponton Jacques Varrothue kétségbeesését erősödő optimizmus és fékezhetetlen becsvágy váltotta föl. Letörölte az izzadságcseppeket a homlokáról, és nyomban irodájába hivatta helyettesét, Marcotagne őrnagyot.
– Nézze, kedves őrnagy úr, röviddel ezelőtt értesítést kaptam arról, hogy a Mikulás holnap a városunkba érkezik…
– Köszönöm uram, hogy informált erről a tényről, de biztosíthatom, nem voltam egészen tájékozatlan a dologban, mivel neveletlen gyermekeim már hetek óta minden egyes alkalommal figyelmeztetnek erre, ahányszor játékbolt kirakata előtt haladunk el – válaszolta álságos szívélyességgel Marcotagne, akire a legnagyobb jóindulattal sem lehetett ráfogni, hogy különösebb szeretettel viseltetett volna főnöke iránt.
– Félreértett, őrnagy úr. Az igazi Mikulás fogja tiszteletét tenni nálunk. Az a nemzetközileg ismert illető, aki…
– A lappföldi Mikulás személyesen? No, akkor egy lakcímet máris kipipálhat a derék kisöreg, ugyanis saját kezűleg fogom a kis csirkefogóim csizmáját teletömni virgáccsal!
– Lekötelezne, őrnagy úr, ha beszélni hagyna, már csak azért is, mert igen kevés az időnk holnap délelőttig, amikor is 10 óra 30 perckor fogadnunk kell a kikötőben az Interpol ügynökét, utána pedig együtt kell vele működnünk az említett személy követésében és megfigyelésében, mert várhatóan…
– Micsoda időket élünk! Hát manapság már egy Télapó sem érezheti magát biztonságban? – szakította félbe újból a helyettese, aki egyelőre egy percig sem szándékozott komolyan venni az ügyet. – Csak nem valamelyik muzulmán terrorszervezet fenyegette meg a jóságos öregembert?… Mindenesetre nem kell aggódnia, uram, én magam fogom kézbe venni az említett személy védelmének megszervezését. Ha csak ez nyugtalanítja szabadságának megkezdése előtt, biztosíthatom, hogy…
Möszjő Varrothue közel állt hozzá, hogy kussolásra szólítsa fel beosztottját, de aztán mégis a szolgálati szempontból konszolidáltabb vezénylési módot vette igénybe:
– Őrnagy úr, legközelebb akkor szólaljon meg, ha erre engedélyt adtam! Egyébként ne örvendezzen, holnap még nem megyek szabadságra, ugyanis egyáltalán nem az a jóságos öregember fogja tiszteletét tenni nálunk, akire ön gondol – harsogta vészjósló hangon a rendőrfőnök, s roppantul örült, hogy végre szóhoz jutva ismertetheti az Interpol faxüzenetét. A rövid tájékoztatás után engedélyezte a megszólalást helyettesének, de az nem élt a lehetőséggel, mert egyelőre halálsápadt arccal és rémülettől tágra nyílt szemekkel meredt a főnökére. Csak nagy sokára volt képes első szakmai jellegű hozzászólását megejteni:
– Te jóságos atyaúristen! Akkor nekünk végünk van!
– Ugyan már, nem kell mindjárt berezelni!
– Nem-e? Talán rosszul értettem, amit mondott? Nem azt közölte az imént, hogy a Mikulás Calais-ba tart? Javítson ki, uram, ha tévednék, de tudomásom szerint ez az ember eddigi pályafutása során huszonnégy város rendőri vezérkarát tette közröhej tárgyává – sivalkodott kétségbeesetten Marcotagne. – Hát ezért mondom én azt, hogy nekünk befellegzett. Lehet eső, lehet hó, mi holnap bukott emberek leszünk.