Joggal kérdezheti a kedves olvasó, hogy ez miként történhetett meg anélkül, hogy őt az éppen lesben álló kollégája figyelmeztette volna. A következőképpen:
Másnap ismét Jack tartott figyelőszolgálatot a szálloda előtt. Az álpap éppen sértődött hangulatban volt, mert hiába kérte Ritát, hogy adjon neki egy kisebb összeget ruhavásárlás céljára, a banda pénzügyeit kézben tartó ifjú hölgy ezt megtagadta, mondván, hogy ilyen hülyeségekre nem telik szűkös költségvetésükből.
Taylor, aki még mindig jelentős alváshiánnyal küszködött, elhatározta, hogy nem követi Tardellinit a kaszinóig. Teljesen értelmetlennek ítélte a dolgot, s mellesleg kedve sem volt órákig kácsingani a játékbarlang előtt. Ezt a döntését később még inkább helyesnek találta, ugyanis három ismerőse jelent meg a padnál: a már kevésbé boldog ifjú pár és pártfogójuk, aki nyomban kifejtette, hogy a fiatalok azóta összevesztek és meggondolták a dolgot, mellesleg az is kiderült, hogy a lány mégsem vár gyermeket, arra kérték hát a „tisztelendő urat”, hogy csinálja vissza a dolgot, amennyiben lehetséges.
Taylor kajánul tájékoztatta őket, hogy húszezer pezeta ellenében hajlandó az égiek elé terjeszteni az ügyet. Hosszas alkudozás után tízezerben egyeztek meg, s így történhetett, hogy amíg az álpap a válópert bonyolította le a parkban, a maffiózó észrevétlenül tért vissza a szállodába.
Timnek esze ágában sem volt bemártani a többiek előtt Taylort, amiért az a megfigyelés helyett vallásügyi praxisát intézte a parkban. Inkább örült, hogy véget ért a hátborzongató kaland az olaszok lakosztályában, és persze büszke is volt magára, amiért alig több mint huszonnégy óra alatt sikerült teljesítenie a rábízott feladatot.
Bűntársai már kíváncsian várták olcsó kis motelszobájukban. Tim dagadó kebellel mesélte, milyen zseniális módon járt túl a kéjvágytól elvakult némber eszén.
– Amikor végre elaludt, könnyűszerrel kinyithattam a medalionját. Egy kis papírfecni volt benne, néhány szám és betű szerepelt rajta. Természetesen lemásoltam – nyújtott át nekik egy papírdarabot, melyen a következő feljegyezés állt: 123YA1G5. Tanakodni kezdtek, vajon mit jelenthet a kód.
– Bizonyára egy csomagmegőrző száma valamelyik vasútállomáson – találgatta Rapid abban a szilárd meggyőződésben, hogy végre sikerült okosat mondania.
– Kizárt dolog – hűtötte le Rita. – Azt tíz év óta egész biztosan felnyitották volna. Mellesleg nincs is hozzáférhetetlen helyen, tehát az olasznak első dolga lett volna magához venni a tartalmát. Én inkább egy banki széf kódjára tippelek – tette hozzá felvillanyozva, és rögtön megnyugtatta a fiúkat, hogy holnap utánanéz a dolognak egy szakember segítségével.
Lelkesedésében az is jelentős szerepet játszott, hogy a délelőtt folyamán, amikor pénzt váltott a bankban, megismerkedett egy feltűnően izmos, tengerkék szemű ügyintéző fiatalemberrel.
Rita kisasszonyra általában nem volt jellemző a feledékenység, másnap azonban elkövetett egy hibát, amellyel később leginkább Rapidnak okozott kellemetlenségeket. Az információra és kalandra egyformán éhes ifjú hölgy már a sarki kávéházban ülve várta fontos ügyfelét, amikor eszébe jutott, hogy a táskáját a szállodai szobában felejtette. Visszamenni érte már nem volt idő, hiszen csak másodpercek voltak hátra a megbeszélt randevú időpontjáig, ezért telefonált a motelbe a srácoknak, hogy valaki hozza gyorsan utána a neszesszerét.
Egy női táska többnyire haszontalan kacatokkal van tele, Rita kisasszonyé viszont valóban nélkülözhetetlen eszközöket tartalmazott egy öngyújtóba épített mikrofilmes fényképezőgép és néhány floppylemez alakjában, a sminkkészletről és az óvszergarnitúráról nem is beszélve, amelyek hősnőnk esetében szintén a szakmai felszerelések körébe tartoztak.
Magától értetődően Rapidnak jutott a kézbesítés nemes feladata, és ő nyargalt is becsülettel a kávézó felé. Csakhogy figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy léteznek még a világon olyan államok, amelyek polgárai a szívükön viselik a közbiztonság helyzetét, és hajlandóak is tenni a javítása érdekében.
Rapid pechjére Tiragoza is ezen országok közé tartozott, ezért vált eleve lehetetlenné a megbízatás teljesítése, dacára a viszonylag rövid, mindössze hatszáz méteres távolságnak. Ugyanis az utcában működő üzletek tulajdonosai, akik a déli, csendes időszakot általában az ajtóban állva, bámészkodással töltötték, elhűlve látták, hogy egy gringó külsejű egyén egy női táskával a kezében rohan végig az utcán. Ez a látvány Tiragozán is a feltűnően gyanúsak közé tartozik, ezért a derék kereskedők cselekvésre szánták el magukat.
Először egy zöldséges ordított rá Rapidra, aki, szegény, meg volt győződve róla, hogy a fickó bizonyára banánt vagy papaját akar neki eladni a helyiek rámenős stílusában, ezért rá sem hederítve futott tovább. Nem jutott messzire, mert a kiáltozásra a pár lépésre lévő húsboltból egy nagydarab hentes rontott ki, és nemes egyszerűséggel elgáncsolta.
Rapid hozzávetőleg négy és fél métert repült a kíméletlen beavatkozás nyomán, s közben olyan csodálatos piruettet írt le a levegőben, amelyet akár profi balett–táncosok is megirigyelhettek volna, ha a landolás nem sikerül módfelett szabálytalanra. Ez utóbbi műveletet ugyanis az arca bal felével valósította meg jobb sorsra érdemes hősünk.
Felocsúdni sem volt ideje, mert a közben odaérkező zöldséges és a hentes közös erővel vetették rá magukat. Rapid kétségbeesve magyarázta, hogy jelenleg nincs szándékában sem hústerméket, sem bármiféle gyümölcsárut vásárolni, a két fickót azonban ez láthatóan a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte.
„Milyen kár, hogy egy szót sem tudnak angolul” – sajnálkozott hősünk, s közben arra gondolt, hogy nem ártana a helyi törvényekben kissé szigorúbban korlátozni a kereskedők jogait.
Amikor kisvártatva megérkezett egy rendőrjárőr, és ellentmondást nem tűrően betuszkolták a kocsiba, meg volt róla győződve, hogy Tiragozán a fogyasztóvédelem intézménye úgyszólván teljesen ismeretlen, hiszen látható: még akár elfogatóparancsot is adhatnak ki az ellen, aki nem hajlandó vásárolni.
