A zöld szemű szörny
Ákos azon szerencsés sorsú fiatalemberek egyike volt, aki ha szerelmi ügyekben tanácstalannak érezte magát, egyforma bizalommal és őszinteséggel fordulhatott mindkét szülője felé. És ő valóban hatalmas kegynek élte meg ezt, hiszen ilyen esetekben az ember szívesen meghallgatja mindkét nem képviselőinek véleményét.
Ezen a vasárnapon az édesanyja volt az első, akit beavatott a Timivel kapcsolatos gondjaiba, nevezetesen abba, hogy már egyáltalán nem olyan biztos a barátnője érzelmeiben, mint azelőtt. Ám anya hamar megérezte, hogy bevallva-bevallatlanul itt bizony egy jó adag ostoba féltékenység húzódik meg a háttérben, s rögtön közbevágott:
– Mielőtt bármit is mondanál a részletekről, hadd kérdezzek valamit: hazudott neked valaha ez a kislány?
– Nem, soha.
– Rajtakaptad bármikor is olyasmin, ami akár a legcsekélyebb mértékben is megingatta volna a bizalmadat iránta?
– Tulajdonképpen nem… – bökte ki némi töprengés után Ákos, aztán kifakadt: – De hát az Isten szerelmére, épp az a bajom vele, hogy ő egyáltalán nem féltékeny rám! Soha szóvá nem teszi, ha egy bulin másokkal is táncolok, nem zavarja, ha más lányok flörtölnek velem, egyszóval semmiféle próbatételre nem hajlandó reagálni.
– Szóval tulajdonképpen azt veted a szemére, hogy nem rendez nagyjeleneteket, mert teljesen megbízik benned? Hogy nem tart egy mamlasz fajankónak, aki senki más érdeklődését fel nem keltheti? – kérdezte elmosolyodva anya. – Már ne haragudj, fiam, de ezek szerint neki sokkal több esze van, mint neked. Ő, veled ellentétben nem tekinti a szerelmeteket afféle sakkpartinak, amelyben ilyen-olyan stratégiai módozatokkal kellene az ellenfelet tesztelni. Ha egy kapcsolat a folytonos taktikai csatározásban merül ki, és nem a kölcsönös bizalomra és tiszteletre épül, az aligha nevezhető szerelemnek.
– Teljesen igaza van anyádnak – jelentette ki Almási Károly, aki közben megérkezett a körükbe, s így az utolsó mondatoknak fültanúja lett. – Különben is, ha próbatételekre vágysz, megnyugtathatlak, azokat önmagától is bőséggel szállítja majd az élet, még talán többet is, mint kellene. Fölösleges az ilyesmit mesterségesen gyártania az embernek.
Ám Ákost ezúttal sem lehetett néhány egyszerű közhellyel meggyőzni:
– Könnyen beszélsz, apa. Voltál te már egyáltalán féltékeny?
– De még mennyire! – rikkantott a családfő, fia őszinte elképedésére. – Úgy húsz évvel ezelőtt engem is elragadott Shakespeare-nek az a bizonyos zöld szemű szörnyetege. Olyan féltékeny voltam anyádra, hogy hozzám képest egy szicíliai fickó legfeljebb halvérű eszkimónak tűnt!
– Nahát, ezt nem gondoltam volna! – álmélkodott Ákos, miközben gyanakvással vegyes érdeklődéssel tekintett édesanyjára. – Mivel tudtad ezt apánál elérni?
– Tudod, ez abban az időben történt, amikor édesapád még kezdő újságíró volt. A születésnapján egy gyönyörű, márkás tollal akartam meglepni, ám ilyesmit akkoriban még csak Nyugatról lehetett beszerezni. Én már hetekkel a nevezetes dátum előtt akcióba léptem, és felvettem a kapcsolatot a Svájcban élő unokabátyámmal, aki szerencsére épp akkor készült hazalátogatni Erdélybe.
– Én pedig tökéletesen félreértettem ezt a nagy szervezkedést – magyarázta apa. – A titkos levelezést, a rejtélyes telefonálgatást. Ha hiszed, ha nem, nagyfiam, végül már arra vetemedtem, hogy napokig követtem anyádat. Többek között a pályaudvarra is utánaosontam…
– Ahol én az átutazóban lévő rokonomat vártam – vette vissza a szót anya –, és afeletti örömömben, hogy sikerült elhoznia az ifjú férjemnek szánt ajándékomat, a nyakába borultam, és össze-vissza puszilgattam nagy boldogságomban.
– No, ekkor léptem én közbe, mint valami felbőszült vadkan – sütötte le a szemét ennyi év után is apa. – Azt hiszem, akkora szégyent azóta sem éreztem. És persze mondanom sem kell, nem elsősorban azért, mert ilyen ostoba módon elrontottam a születésnapi meglepetést. És nem is azért, mert sikerült ilyen gyönyörűen bemutatkoznom Franz, azaz Ferenc bácsikád előtt… Tudod, fiam, akkor döbbentem rá, micsoda pusztítást tud végezni a legigazabb érzelmekben is ez az ördögi métely. Ezért hát azt tanácsolom neked, jegyezd meg egy életre: a féltés és a féltékenység között nem csak toldaléknyi a különbség.