Ákost nagyon megdöbbentette, hogy idősebbik öccsében, egy eleddig értelmesnek hitt elsős gimnazistában egyáltalán felmerült ez az eshetőség. Meglepetésében hirtelen szólni sem tudott. A párbeszéd azonban ettől nem akadt el, Gergő ugyanis elszántan tovább faggatta és győzködte a bátyját:
– Ugye, nem fogsz nekik szólni? Légy szíves, ne árulj be! Nem akarok már megint büntetést kapni!
Ákos végre levegőhöz jutott, és kifejthette álláspontját:
– Csak nem képzeled, hogy ilyesmi titokban maradhat apáék előtt? Azt hiszem, öcsikém, te összetévesztesz engem valami liberális aktivistával. Én azt tartom, hogy az iskolából való ellógásod senki másra nem tartozik jobban, mint a szüleidre.
– De mi értelme lenne felidegesíteni őket? – próbálkozott tovább elkeseredetten Gergő.
– Igazad van – bólintott Ákos –, általában elmondható, hogy fölösleges idegesíteni az embertársainkat, amikor ehelyett örömet is okozhatnánk nekik. Különösen igaz ez a szüleinkkel való viszonyunkra.
– Ígérem, soha többé nem fog előfordulni, csak ne mondd el apáéknak, nagyon szépen kérlek! – vette könyörgőre a kiskamasz. – Tőled úgyis megkaptam már a fejmosást, és hidd el, meg is lett az eredménye, mert nagyon megbántam, amit tettem. De ha anyáék is megtudják, akkor biztosan nem érik be egy egyszerű fejmosással. Tuti, hogy apa megvonja majd a zsebpénzemet.
– Hálát adhatsz az égnek, ha ennyivel megúszod – jegyezte meg rezignáltan Ákos.
– Hát mégsem esik meg a szíved rajtam? Hol van ilyenkor az együttérzés meg a könyörületesség? Hol van a testvéri szeretet? – próbált a bátyja érzelmeire hatni Gergő, de Ákos megingathatatlan maradt:
– Ezzel az ostoba érzelmi zsarolással nálam semmire sem mész. Tiszta a lelkiismeretem, mert tudom, hogy a te érdekedben cselekszem. Épp elégszer kihúztalak már a bajból, sokkal többször falaztam neked, mint szabadott volna. Ideje megtanulnod, hogy az életben, előbb vagy utóbb, de minden tettünkért vállalnunk kell a felelősséget.
Gergő érezte, hogy hiábavaló minden próbálkozás, a bátyja a maga részéről lezártnak tekinti a vitát. A hátralévő utat tehát súlyos szótlanságban tették meg. Sőt, otthon is szokatlan és baljós csend fogadta őket. A szüleik a nappaliban ültek, és lerítt az arcukról, hogy nemrégiben valami igen komoly dologról szereztek tudomást.
– Ülj csak le közénk, Gergely, beszédem van veled! – hangzott a családfő szikár utasítása.
Gergő már tudta, mi következik ezután. Az édesapja csak kivételes esetekben hívta Gergelynek, s az ilyesféle megszólításokat követő megbeszélések általában súlyos büntetést vontak maguk után.
– Ma délelőtt felhívott az osztályfőnököd – kezdte apa –, és számomra megdöbbentő tényeket közölt. Sejted, miről lehetett szó köztünk?
Gergő lesütött szemmel hallgatott. Megpróbált belesüppedni a fotelbe, mint egy díszpárna, és ha most a halhatatlanság vagy a láthatatlanság között kellett volna választania, habozás nélkül az utóbbi mellett tette volna le a voksát.
Ákos viszont egyre élénkebb érdeklődéssel figyelte az édesapjukat. Vajon honnan szerzett tudomást a délelőtt folyamán egy olyan lógásról, amelyik csak déltájban valósult meg? Mi lehet még itt a háttérben? Miféle bűnök nyomhatják még az öccse lelkét?
Nos, hamarosan megtudhatta, mert a családfő – látva, hogy hiába is várna hozzászólást a fia részéről – így folytatta:
– Arról beszélgettem az osztályfőnököddel, vajon mi lehet az oka, hogy mostanában egyre ritkábban látogatod a gimnáziumi tanóráidat. És azt is megpróbáltuk kitalálni, ugyan mivel töltheted az idődet mostanság iskolába járás helyett. De be kell vallanom, nem sokra jutottunk a találgatást illetően, úgyhogy arra kérlek, légy a segítségünkre, és tárd fel előttünk a titkaidat.
Gergő láthatóan nem szándékozta feltárni a titkait, úgyhogy Ákos ragadta magához a szót, és elmesélte, hogyan bukkant rá az öccsére a Makk Hetes nevű szórakozóhely játéktermében.
– Hát ez egyre szebb lesz! – kiáltott fel elkeseredetten a családfő. – Sok mindent feltételeztem volna, de az, hogy a fiam iskola helyett kocsmába járjon…! Hát ez már túlmegy minden határon!
– Nem a kocsmában voltam, hanem a játékteremben – pontosított félszegen Gergő.
– Ja, az egészen más! – tárta szét a karját gúnyosan apa. – El sem tudod képzelni, mennyire boldog vagyok attól, hogy a fiam egyelőre még nem inni jár a kocsmába, csupán a játékgépekkel szórakozik!
– Én csak biliárdoztam… – fogott mentegetőzésbe a kiskamasz, ám ezúttal a bátyja torkolta le:
– Hiába is próbálod kisebbíteni a hibát, amit elkövettél. A kiindulópont az, hogy nem teljesíted a kötelességedet, azaz nem jársz rendesen iskolába. És hogy biliárdozásra költöd-e a zsebpénzedet, vagy netán nyerőgépekre, az bizonyos szempontból lényegtelen az ügyed megítélésénél. Abban a társaságban, amelyikben megtaláltalak, előbb-utóbb vonzza egyik a másikat.
– Miért vagy ilyen igazságtalan? – fakadt ki Gergő. – A saját szemeddel láthattad, hogy csak biliárdoztam, mégis ilyesmivel vádolsz?
– Na igen – bólintott Ákos –, amikor rád találtam, akkor éppen biliárdoztál, a fülbevalós cimborád pedig a nyerőgép gombjait nyomkodta. De nem vagyok benne biztos, hogy ha öt perccel hamarabb, netán később nyitok rátok, akkor nem fordítva állt volna a helyzet. És nem hiszem, hogy igazságtalan lennék, amikor ilyesmi is felmerül bennem. És tudod, miért nem? Elmesélem, öcsikém: minderre az ad nekem okot, amit a hazafelé vezető úton műveltél. Úgy viselkedtél, mintha életed első lógása során kaptalak volna rajta, és eljátszottad nekem a peches balekot, aki, szegényke, még egy árva kis iskolai szökést sem tud megoldani anélkül, hogy nyomban le ne bukna a bátyja előtt. Mindenáron kisebbíteni akartad a bűnödet, és arra akartál rávenni, hogy falazzak neked a szüleink előtt. Mi ez, ha nem hazugság? Márpedig, ha ilyen súlyos dolgokban hazugságra vetemedsz, akkor vajon miért kéne elhinnünk neked, hogy még sohasem legyintett meg a kísértés azok előtt az átkozott játékautomaták előtt?
A hangulat egyre feszültebb lett, ezért Julika szükségét érezte, hogy közbeszóljon:
– Kedveseim, azt javaslom, hogy mindannyian próbáljunk lehiggadni, mert ha ilyen statáriális miliőben folytatjuk, azzal semmire sem jutunk.
A sarokba szorított kiskamasz kapva kapott az első barátságos hangon:
– Anya, ugye legalább te hiszel nekem? Mindenre megesküszöm, hogy soha életemben nem játszottam még olyan nyerőgépekkel. Eszembe sem jutott ilyesmi.
– Én próbálok hinni neked, kicsim, de lásd be, hogy nehéz dolog ez olyasvalakivel szemben, akit éppen sorozatos hazugságon kaptak rajta.
– Hogy érted azt, hogy sorozatos hazugságon? – kérdezte elképedve Gergő.
– Kisfiam, te az elmúlt időszakban minden áldott nap úgy tértél haza, mint akivel minden a legnagyobb rendben van. Pedig ránk aztán igazán nem mondhatod, hogy nem szoktunk érdeklődni az iskolai dolgaid felől. A viselkedéseddel azt sugalltad, hogy híven teljesítetted a napi kötelességeidet, fölösleges emiatt aggódnunk. Az én szememben ez bizony álságos és hazug magatartás. Hazudni ugyanis nemcsak a szavainkkal vagyunk képesek.
– Jaj, ne légy már ennyire naiv, szívem! – szólt közbe a még mindig feldúlt és végtelenül elkeseredett családfő. – Mégis, mit vártál tőle? Hogy azt mondja: matematikából kaptam egy kettest, tornából ötöst, a történelemóráról meg ellógtam?
– Rátapintottál a lényegre, Károly – válaszolt anya. – Épp arra próbáltam terelni a beszélgetésünket, ami a kiváltó okokhoz vezet. Ugyanis most már nagyon kíváncsi lennék rá, mi az oka annak, hogy a fiunk ilyen súlyos kötelességszegésre adta a fejét az utóbbi időben.