Sugár Zoltán arcán még csak egy halvány mosoly sem suhant át, belül azonban úgy ujjongott, akár egy vérmes futballszurkoló a győztes gól láttán. A lelke mélyén mindig is hitt a Gondviselésben, és most az előző este megfogalmazott axiómáját is fényesen bizonyítottnak látta. Íme, csak annyi kellett, hogy odafönn egy igazán tehetséges őrangyal hatáskörébe helyezzék az ő aktáját, a gyakorlatias munkatárs máris az útjába vezérelte Báránynét, aki tökéletes alanynak mutatkozik az endrevárosi valóságshow-hoz.
– Nos, kedves asszonyom – emelkedett fel a székéből ünnepélyes arckifejezést öltve –, nekem, mint a Sugár TV igazgatójának módomban áll bejelenteni, hogy ön olyan elégtételt fog kapni, amilyenről még csak nem is álmodott. Egy országos kereskedelmi csatorna valóságshow-ja ugyan megfosztotta kegyedet mind a munkájától, mind pedig a lakásától, viszont szűkebb pátriájának vezető tévétársasága kamatostul megfizet önnek minden veszteségéért.
Azzal rövid tájékoztatást nyújtott a küszöbön álló endrevárosi valóságshow-ról, és szó ami szó, minden egyes mondatával sikerült messzebbre terelnie a házmesterné gondolatait a kéjenc szobafestő által elszenvedett inzultustól. A monológ csúcspontja az volt, amikor helyet kínált az időközben teljesen lehiggadt asszonyságnak a Nyaralóban, amely immár nemcsak egy ingatlant, hanem egy sokra hivatott műsorsorozatot is szimbolizált.
– Még hogy én, mint egy ilyen show szereplője?! – hüledezett a házmester, és egyelőre a boldogság és a riadalom egyszerre volt jelen az arcán.
Sugár úr mindent megtett, hogy a boldogság felé billenjen el a mérleg nyelve, sőt, a riadalom vonásait egyenesen le szándékozott smirglizni Bárányné ábrázatáról.
– Tessék csak belegondolni – emelte fel a mutatóujját –, ha napról napra, hétről hétre azt látják a nézők, hogy maga egy talpraesett, energikus, pedáns asszony – és efelől nekem semmi kétségem nincs –, akkor minden bizonnyal elhalmozzák majd állásajánlatokkal azok a társasházak, amelyek éppen krónikus házmesterhiányban szenvednek. Válogathat majd a jobbnál jobb lehetőségek között, az albérletet pedig nyugodtan elfelejtheti. De a gyönyörű az, hogy még ez a szédületes perspektíva is a dolgok kedvezőtlenebb alakulását jelenti! Hiszen miért ne fordulhatna elő, hogy éppen kegyed nyeri meg a játékot, és vele egy minden igényt kielégítő, húszmillió forint értékű ingatlant? Akkor aztán soha többé nem kellene mások portája előtt sepregetnie.
– Fiatal, csinos kislányoknak való az ilyesmi – motyogta Bárányné olyan szégyenlősen, hogy B. Tó Vendelnek a szája is tátva maradt volna, ha szemtanúja lehet annak, hogy a vehemens asszonyság ilyen visszafogott viselkedésre is képes. – Én egyébként sem lennék kapható rá, hogy teszem azt, mindenki szeme láttára mosakodjak.
– Kegyed túlságosan szigorú önmagához, kedves…, kedves… Szólíthatnám a keresztnevén? – negédeskedett az igazgató.
– Piroska vagyok – rebegte Bárányné, és mintha csak színes illusztrációt akart volna szolgáltatni tulajdon keresztnevéhez, a füle tövéig elpirult.
– Nos, kedves Piroska, anélkül, hogy a korát firtatnám, előrebocsátom, hogy magácskánál idősebb játékosok jelentkezését is elfogadtuk. Mi valóban az endrevárosiak családi televíziója akarunk lenni, így aztán magától értetődik, hogy a valóságshow-nkban is szerepeltetjük valamennyi korosztály képviselőit. Ön, amennyiben igent mond az ajánlatunkra, tulajdonképpen egy nagy család részesévé válik, szűkebb és tágabb értelemben egyaránt. Játékunk személyi összetétele egy igazi, amolyan békebeli nagycsaládot modellez, ahol minden generációnak helye van. Közvetve pedig ön a kerület minden családjának a része lehet, mert biztos vagyok benne, hogy akik napról napra ízelítőt kaphatnak a kegyed tündöklő egyéniségéből, azok előbb-utóbb úgy fognak tekinteni magára, akár egy családtagra. Azt pedig, remélem, nem gondolja komolyan, hogy a Sugár TV erkölcsiségével összefér, miszerint tisztességes özvegyasszonyok intim pillanatait közszemlére tegyük?! – kérdezte álságos megütközéssel az igazgató. – Biztosíthatom, hogy még csak fel sem merül bennünk ilyesmi.
Báránynénak most már elszállt minden aggálya. Megígérte, hogy a napokban visszajön, hogy rendezhessék a szerződés körüli formaságokat. Az igazgató arra biztatta, hogy amikor albérletet után néz, inkább egy olcsó kis szobát válasszon, mert néhány hónapig úgyis csak az ingóságait fogja tárolni benne, hiszen a szállása és az élelmezése biztosítva lesz a Nyaralóban. Végül udvariasan kezet csókolt neki, és becsukta mögötte az ajtót.
– Na látja, Győzőkém, megy ez, mint a karikacsapás! Nem is mertem remélni, hogy a játékosok maguktól sétálnak majd be az irodámba!
A mindenes korántsem osztozott az igazgató optimizmusában:
– Komolyan gondolta ezt, Főnök? Ez a némber legalább ötven éves, de ami még ennél is nagyobb baj: akkora a térfogata, hogy mindjárt két játékos helyét is felkínálhatta volna neki! És akkor maga azzal vigasztalja, hogy lesznek még nála is idősebb szereplők a show-ban?! Valóban ez a terve, Főnök? Csakugyan ilyen löttyedt öreglányokat akar mutogatni zuhanyozás közben?
– Győzőkém, nem hallotta, mit ígértem az előbb a hölgynek?
– Hallottam, épp azért kérdezem – mutatott rá a mindenes, sokat sejtető ajakbiggyesztés kíséretében.
– Ez részletkérdés – legyintett Sugár úr –, az ügyvédem majd úgy állítja össze a szerződést, hogy azt csinálhassak ezekkel a nyomorultakkal, amit csak akarok.
– Nem is a pertől félek, hanem attól, hogy egy-két perverz gerontofilt kivéve, a kutya sem lesz kíváncsi a műsorunkra.
– Nézze, Alig! Ebben a kerületben közel harmincezer nyugdíjas él, akik mind-mind a régi erkölcs szerint nevelkedtek. Őket csak úgy tudom rábírni, hogy figyelemmel kísérjék a műsoromat, ha a saját korosztályukból is beválogatok egy-két szereplőt. Márpedig ha a Nemecsek Gyógyfürdőt, és más hasonló kaliberű hirdetőinket vissza akarjuk szerezni, akkor bizonyítanunk kell előttük, hogy az a korosztály is nézi a show-t, amelyet ők meg kívánnak célozni.
– Igazán nem akarom kioktatni, Főnök, de az ilyen jellegű műsoroknak épp az az egyik fő jellemzője, hogy szép testű és hiányos erkölcsi érzékű fiatalokat zárnak össze, akik falatnyi fürdőruhában lubickolnak a medencében, aztán a falatnyi fürdőruhát levetve szappanozzák magukat a zuhany alatt, végül pedig ki-ki a maga párjával bebújik az ágyba, ahol értelemszerűen…
– Nem értem, miért aggódik, Gyufaszál! Mondtam én olyasmit magának, hogy öregek otthonát vagy nyugdíjasklubot akarok berendezni a nyaralómban? Természetesen gusztusos fiatal lányok és fiúk is szerepelnek majd a show-ban, azokat aztán lehet mutogatni minden este, amint a zuhany alatt szappanozzák magukat. Viszont ha több generáció képviselőit zárom össze, annak az az előnye is megvan, hogy sokkal hamarabb felszínre törhetnek az indulatok, hiszen a különböző korosztályok között már eleve ellentétek feszülnek, még a kinti világban is, hát még összezárva! – magyarázta az igazgató, aztán hozzáfogott, hogy újból elmagyarázza beosztottjának, miféle játékosjelöltek összegyűjtését várja el tőle. Ha lehet, ezúttal még részletesebben, még szájbarágósabban adta elő a potenciális szereplők személyleírását, s nem is hiába, mert a mindenes göndör sörénye alatt érzékelhetően mozgásba lendültek az észkerekek.
– Talán lenne egy ilyen szerzet, aki megfelel a leírásnak – motyogta eltöprengve. – Egy lépcsőházban lakom vele. Végső Bulcsúnak hívják.
– Nofene! Csak nem valami temetkezési vállalkozó? – érdeklődött Sugár úr.
– Nem. Egy harminc év körüli srác. Se apja, se anyja. Árva gyerek. És mostanában, már egy jó ideje munkája sincs. Szerintem nem sok hiányzik hozzá, hogy kilakoltassák. Ráadásul folyton szerelmi bánattól szenved, és időről-időre előjön belőle az öngyilkossági hajlam.
– Hát ez nem valami biztató – fintorgott az igazgató. – Mi lesz, ha a műsorban is kedve szottyan végezni magával? Nem mondom, médiatörténeti érdekesség lenne, de ha az eseményt követő rendőrségi vizsgálatra gondolok, kiver a víz.
– Nem hinném, hogy valaha is sikerülne neki a dolog – csóválta a fejét a mindenes. – Vagy nem akarja igazán, vagy hihetetlenül pancser. Amikor például fel akarta akasztani magát, leszakadt a csillár. Aztán pár hét múlva kivetette magát a harmadikról, de éppen beállt a kenyereskocsi a földszinti pékárubolt elé, úgyhogy megúszta egy lábtöréssel. Amikor beejtette a hajszárítót a kádba, amelyben éppen fürdött, akkorát pukkant a biztosíték, hogy azt hittem, ráharapott egy tojásgránátra. Én vagyok ugyanis az alsó szomszédja – tette hozzá magyarázatképpen. – Szóval, nem igazán önveszélyes a fickó. De különben is, a nyaralóban minden lépését kamerák figyelnék, úgyhogy esélye sem lenne ilyesféle turpisságokat elkövetni.
– Nos, én elfogadom a maga szakvéleményét – vigyorgott megnyugodva Sugár úr. – Mindenesetre amint lehet, hozza be a fiatalembert, magam is szeretnék elbeszélgetni vele… Na ugye, hogy nem is olyan nehéz a játékostoborzás, Alig? Ez a város tele van nyomorultakkal. Csak annyi a dolga, hogy nyitott szemmel járjon-keljen, meglátja, egykettőre összeszed egy csapatra valót közülük – Azzal fölállt, berámolt néhány iratot az aktatáskájába, és indulni készült.
– Hová megy, Főnök? Csak nem egy másik delikvenshez?
– Nem, ez a maga reszortja lesz, Győzőkém. Az ügyvédemet és atyai jóbarátomat fogom felkeresni, dr. Ördögh Álmost. Mihamarabb össze akarom állíttatni vele a szerződéseket. Nem lesz olcsó mulatság, de azt hiszem, ez a projektnek egy olyan sarokpontja, ahol nem garasoskodhatunk.
