Május 31., 16 óra 44 perc
Sugár úr irodájában két férfi vendégeskedett. Az idősebbik negyven év körüli, alacsony, zömök fickó volt, a fiatalabbik a húszas évei elején járhatott, társával ellentétben magas, vékony testalkattal rendelkezett. Első pillantásra semmi különlegest vagy szokatlant nem lehetett felfedezni a fizimiskájukon, hacsak azt nem, hogy mindketten olyan jámbor ábrázatot viseltek, mintha épp vasárnapi istentiszteletről jöttek volna. Ez utóbbi tulajdonságuk momentán csöppet sem volt az igazgató ínyére:
– Biztosak benne, hogy menni fog, fiúk? – kérdezte aggodalmasan. – Már megbocsássanak, de csöppet sem látszanak valami hirtelen haragú, hőbörgő, verekedős pasasoknak.
– Annál jobb, nem igaz? – vigyorgott szendén a köpcös. – Legalább teljes lesz a döbbenet a stúdióban és a képernyők előtt.
– Bízhat bennünk, uram – jelentette ki határozottan az ifjabbik is. – A nagybátyám évekig dolgozott kaszkadőrként, és jómagam is megoldottam már egy-két ilyen jellegű statisztaszerepet egy vajdasági vándortársulatnál.
A köpcös érzékelte, hogy ennél többre van szükség az igazgató meggyőzéséhez:
– Számtalanszor gyakoroltuk már a jelenetet. Kívánja, hogy adjunk egy rövid ízelítőt a produkcióból? – kérdezte szolgálatkészen.
Sugár úr kívánta. Húsz másodperccel később viszont azt kívánta: bár ne kívánta volna. Addigra ugyanis ripityára tört az irodája egyik karosszéke, és az akvárium is romokban hevert a padlón.
– Maga most tényleg pofon vágta a nagybátyját? – kérdezte elképedve a fiatalabbik fickót.
– Csak látszólag – magyarázta amaz büszkén. – Ugye, milyen élethű volt?
– Szó se róla – csóválta a fejét elismerően az igazgató. – Mit tagadjam: a frászt hozták rám egy pillanatra…
– Nos, akkor megkapjuk a melót? – érdeklődött a köpcös.
– Uraim, irány a sminkszoba! – adta ki a jelszót Sugár úr, immár teljesen megnyugodva. Legfeljebb afölött sajnálkozott még egy darabig, hogy az irodája berendezése korántsem „látszólag” amortizálódott. Ám Súr Olga néni áldásos tevékenysége nyomán negyed óra múlva már semmi sem emlékeztetett az irodában lezajlott jelenetre. Így hát az igazgatónak az emlék fölelevenítéséhez üzembe kellett helyeznie a tévékészüléket, amelyből az Ernő Show szignálja harsant fel:
„Nincs itt semmi bökkenő,
Se döccenő, se zökkenő,
Ha téma akad, bárminő,
Azt felvezeti Kép Er-nőőő!Az arca visszaköszönő
Már itt is van, és köszön ő
A kitűnő, a feltűnő
A fantasztikus KÉP ER–NŐŐŐ!”(Zene: Muzsik Alajos; Szöveg: Szipor Kázmér)
– Jó napot kívánok, kedves nézőink! – harsogta túl az utolsó taktusokat a szerényen megénekelt műsorvezető. – Az Ernő Show mai témája mi más is lehetne, mint a közelgő kiszavazás. Mint ahogy azt tegnap esti adásunkban láthatták, a jelöltek közül ezúttal Piroska, Nusi és Rózsa kapta a legtöbb voksot a nézőktől, ők fordultak tehát a célegyenesbe, azaz ők lesznek azok, akik vasárnap helyet foglalnak majd az itt látható székeken. Azonban ezek a székek természetesen ma délután sem maradnak üresen, szólítom tehát vendégeimet: Szilviát, Arnoldot és Rezsőt! – rikoltotta Kép Ernő, mire a közönség üdvrivalgása közepette egy köpcös és egy magas férfi bevezetett a stúdióba egy vak lányt.
– Az első kérdésem, már csak az udvariasság okán is, hozzád szól, kedves Szilvia – bocsátotta előre a műsorvezető. – Miért éppen Rózsa az, akit ki akarsz szavazni a Nyaralóból?
– Szerintem csúfot űz a vak emberek mindennapi nehézségeiből. Visszaél a lakótársai segítőkészségével, és ez bizony meglehetősen csúnya dolog.
– Nos, máris hallhattunk egy meglehetősen markáns véleményt – villogtatta mosolyát Jumurd Izsák kamerája felé a műsorvezető, majd a fiatalabbik férfihoz fordult: – És te kire fogsz szavazni, Arnold?
– Nusira. Kezdettől fogva unszimpatikus nekem, amióta pedig…
Rezsőt már meg sem kellett szólítani, hitetlenkedve vágott közbe:
– Komolyan, mondod, hogy ha két fiatal lány és egy kövér öregasszony közül kell választanod, akkor az utóbbit kultiválod?
– Hát, ha ilyen a választék fiatal lányokból…
– Miért, mi a bajod például Nusival?
– Még kérded? – háborgott Arnold. – Hiszen egy közönséges utcalány!
– Nem utcalány, hanem call girl – szögezte le a köpcös. – Azért van némi különbség, nekem elhiheted – tette hozzá sokat sejtetően vigyorogva.
– Call girl vagy utcalány, egyre megy – legyintett a fiatalember. – Nekem akkor is Piroska a kedvencem. Gondját viseli a lakóknak, rendet tart a…
– Már meg ne haragudj, öregem – szakította félbe újból Rezső –, nincs neked valami probléma az ízléseddel?… A házmesterné olyan csúnya, hogy amikor hagymát aprít, nem is ő sír, hanem a hagyma.
– Ő legalább tud főzni! – replikázott Arnold. – A többi csajt mikor láttad a konyhában tevékenykedni? Legfeljebb a hűtőszekrényig mennek el, amikor nassolni akarnak valamit.
– Én nem látok beléd, haver, ezt megteszi majd a boncmester, remélhetőleg minél előbb, de az a gyanúm, hogy neked súlyos anyakomplexusod van. Érdekes lenne megtudni, hogy jelenleg jársz-e valakivel, és ha igen, akkor hány éves az illető…
– Ha éppen tudni akarod, van barátnőm, és pontosan annyi idős, mint én – jelentette ki önérzetesen a fiatalember.
– Én nem tudom, mit eszik rajtad a csaj, mindenesetre jobb lesz, ha nem mentek együtt az állatkertbe, mert a portás azt fogja neki mondani: „Köszönjük szépen, hogy visszahozta!” – tanácsolta jóindulatúan Rezső.
– Még te beszélsz? – vicsorgott Arnold. – Ha nekem ilyen fejem lenne, beperelném anyámat!
– Mondom én, hogy anyakomplexusa van! – bizonygatta a köpcös a közönséghez címezve a szavait, majd visszafordult vitapartneréhez: – Tudod mit? Ha ennyire buksz az idős nőkre, azt kívánom neked, hogy hívjon az öcséd apunak!
A közönség pillanatok alatt felfogta, miféle trágár szabadidő-hasznosítási tanácsot rejtenek eme szavak, s döbbenten figyelte a fejleményeket, amik természetesen nem is várattak sokáig magukra. Arnold felpattant a székéből, és Rezső elé állt:
– Velem akarsz kikezdeni, minimócsing? Nézzél már körbe magadon! Összecsomagollak, mint nagyi az uzsonnát! Lefejellek, mint vak bálna a torpedót!
Ezen utóbbi szándéknyilatkozat hallatán Szilvia riadtan forgatta a fejét jobbra-balra, Rezső azonban egyelőre nem jött ki a sodrából:
– Mit pattogsz, kölyökszöcske? Apád lehetnék, ha az előttem levő pasinak nincs pontosan kiszámolva az aprópénze.
– Na de uraim! – szólt közbe Kép Ernő, ám ezzel az erővel akár azt is mondhatta volna: Rezső a kék sarokba, Arnold a pirosba, a jelenet ugyanis valóban kezdett emlékeztetni egy profi bokszmeccs előzetes sajtóbeharangozójára. Most már Rezső is felpattant, s megpróbált farkasszemet nézni a nála jó két fejjel magasabb fiatalemberrel:
– Ha olyan magas lennél, mint amilyen hülye, a hónod alatt dörögne az ég – informálta Arnoldot. – Különben is: nagy ember nagyot esik. Nem hallottad még ezt a mondást?
– Irigyled a magasságomat? Ezen könnyen segíthetek! Úgy felrúglak, hogy leolvasod a Göncölszekér alvázszámát!
– Kevés vagy, mint orosz rulettben a Jackpot! – vigyorgott gúnyosan Rezső. – Kiszúrom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz amerre látsz!
Szilvia idegesen összerezzent, s közben elhatározta, hogy soha az életben nem teszi be többé a lábát tévéstúdióba. Kétségbeesetten szorongatta széke karfáját, s azon töprengett, vajon nem lenne-e szerencsés hátrébb húzódni, de mivel fogalma sem volt, milyen terepviszonyok uralkodnak a háta mögött, egyelőre letett erről a szándékáról.
A szándékokat illetően azonban a két nekihevült férfi továbbra is leplezetlen őszinteséggel nyilatkozott:
– Most már dugulj el, te töltött zokni, mert akkora pofont kapsz, hogy csokorba szeded a villanyoszlopokat és felköszöntöd a trafóházat! – fenyegetőzött Arnold.
– Na gyere, te merőleges giliszta! Lerúglak, mint lázas gyerek a takarót! – rivalgott Rezső. – Úgy megütlek, hogy azt is begipszelik, aki látta!
Eme utolsó kitétel megnyugtatta némileg Szilviát, ám csupán néhány pillanat erejéig. A két fickó ugyanis akképp értékelte, hogy a hadviselés verbális lehetőségeit már kimerítették, s most, hogy mindketten részletesen ismertették akciótervüket, ideje a tettek mezejére lépni. Vad pofozkodásba kezdtek hát, a közönség harsány üdvrivalgása és a vak lány fülsiketítő visítása közepette, s a csetepaténak csak a meglehetősen elkésve közbeavatkozó biztonsági emberek tudtak véget vetni.
Sugár Zoltán, aki Alig Győző társaságában az irodája hűvösében szemlélte a forró jelenetet, álságos vigyorral az ajkán megjegyezte:
– Nos, ha ez a műsor sem segített a kedves nézőknek dönteni, akkor igazán nem tudom, mit tehetnék még értük…