Május 10., 13 óra 32 perc
Sugár Zoltánt rendkívül aggasztotta, hogy Bulcsú és Nusi már napok óta nem állnak szóba egymással. Sokat várt ettől a párostól, természetesen elsősorban az éjszakai műsorsáv érdekességekkel való megtöltésével összefüggésben, de ilyesmire momentán igen parányi esély mutatkozott. Elhatározta hát, hogy némi manipuláció beiktatásával megkísérli ismét összemelegíteni a nagy reményű duót.
Erre a napra azt a feladatot szabta a lakóknak, hogy játsszák el a Hófehérke és a hét törpe című mesét, a saját maguk által elképzelt szereposztásban. Azt azonban kikötötte, hogy Hófehérkét Nusinak, a királyfit pedig Bulcsúnak kell alakítania, sőt, úgy rendelkezett, hogy a királyfinak a mese végén csókkal kell életre keltenie szíve hölgyét.
Délután kiszólította az örömlányt a süketszobába, és átadta neki a feladat leírását tartalmazó papírlapot, aztán átsietett a garázsba, és izgatott vizsgálat alá vette a monitorokat.
– Miért nem a Piroska és a farkast kell eljátszanunk? – értetlenkedett a feladat hallatán Bulcsú, Nusi őszinte bánatára. – Hiszen van Piroskánk is, Farkasunk is, sőt, még egy darab nagymama is a rendelkezésünkre áll.
– Miféle farkasunk van? – kapta fel a fejét riadtan Csecs Emőke két tüsszögés között, újabban ugyanis szénanátha kínozta.
– Hát Demeter bácsi – emlékeztette Rózsa.
– Jaaa, tényleg! – gyúlt világosság a szőke haj alatt. – Demcsi bácsinak Farkas a vezetékneve!
– Másvalaki is van itt, aki könnyedén el tudná játszani a farkas szerepét. Nem igaz, cimbora? – vihogott Taksony, és barátságosan hátba vágta Odebát. Előző este került rá sor először, hogy együtt zuhanyozzon a négerrel, és azóta sem volt képes kivonni magát az esemény hatása alól.
A bártáncos zavartan pislogni kezdett, de látszott rajta, hogy azért némi büszkeség is eltölti a hajléktalan célozgatása nyomán.
– Most te Odebáról beszélsz? – kérdezte Emőke. – Miért lenne ő jó farkasnak?
– Tudod, cicabogár, az adottságai nagyon is megvannak a szerephez – magyarázta Taksony sokat sejtetően. – Szerintem, ha indián lenne, biztosan Nagy Farkasnak neveznék el… Hihihihi!… Tényleg! – fordult oda a négerhez. – Mit jelent a neved yutapa nyelven?
– Azt jelenti: Harcos, Aki Szép Arcú – világosította fel Odeba.
– Érdekes. Meg mertem volna esküdni, hogy Hosszú Puska, esetleg Vaskos Totemoszlop, vagy valami ilyesmi – dünnyögte némileg csalódottan a hajléktalan, miközben Demeter bácsi élénken hegyezte a fülét.
– Most mire célozgatsz? – érdeklődött dévaj gyanútól felajzottan a szöszke, de Taksony egyelőre csak idétlen röhögéssel válaszolt, mire Emőke könyörgőre fogta: – Mondd már meg!… Lécci, lécci, lécci! Tudod, hogy hét hónapra születtem, nem kapcsolok olyan gyorsan!
Taksony nem adta be egykönnyen a derekát, továbbra is csak pajzán utalásokra szorítkozott:
– Hát, nem tudom, néger barátunk hány hónapra született, mindenesetre a köldökzsinórját jó hosszúra hagyták, az biztos! Hihihihi!
Emőke még mindig nem volt képes logikai asszociációra a kapott információk alapján:
– Óóó, ne csináld már, Takcsika! Naaa, tessék azonnal megmondani!
– Sajnos nem tehetem! – mentegetőzött a hajléktalan. – Előbb meg kell beszélnem Odebával, hogy mennyit fizet a reklámért, hihihihi!
– Fejezzétek már be az idétlenkedést! – ripakodott rájuk Nusi. – Koncentráljunk inkább a feladatra! – lobogtatta a papírt, aztán újból belemélyedt: – Lássuk csak, ki legyen Morgó?
– Az mostanában Demeter bácsira illik a legjobban – mondta Rózsa. – Sokat morgolódik a folytonos esőzés miatt.
– Rendben van – nyugtázta az örömlány. – Kuka?
– Legyen Lenke néni – javasolta Bulcsú. – Akkor legalább a mese idejére csendben marad.
– Nem akarok Kuka törpe lenni – méltatlankodott az öreglány. – Különben is, az a Kuka fiú volt, nem?
Bárányné elmagyarázta Lenke néninek, hogy a törpék között nincs egyetlen nőnemű illető sem, tehát ha ez alapján szeretne testhezálló szerepet magának, akkor keserves csalódás fogja érni.
Mint csakhamar kiderült, Hófehérke sem volt egy véleményen a királyfival:
– Szerintem inkább Taksonyhoz illene ez a figura – vetette közbe Nusi. – Az ő mesterségének úgyis a kuka a címere, nincs igazam?
Emőke ezúttal a hajléktalan pártjára állt:
– Nem hinném, hogy Takcsika csendben tudna maradni az egész mese alatt. Játssza inkább Kukát, teszem azt… Rózsa!
– Köszi, ez nagyon kedves tőled – fanyalgott a Big Sister. – Nem elég, hogy nem látok, még néma is legyek?
– Engedtessék meg nekem, hogy eldöntsem a vitát – szólalt fel Archibald. – Én szívesen lennék Kuka, úgy sincs kimondottan nagy tehetségem a színjátszáshoz. Örömmel venném, ha nem kellene szöveget mondanom.
Mindenki rábólintott a dologra, amit az inas nagy megkönnyebbüléssel fogadott, remélve, hogy így a lehető legkisebb csorba fog esni a tekintélyén. Lenke néni pedig megkapta a gonosz mostoha szerepét, mert az volt az egyetlen szabad női alak a mesében. Aztán Nusi Hapci nevét mondta be, mire Emőkét újból elkapta a tüsszögési roham, a társaság hatalmas derültségére. Ez a szerep is félreérthetetlen egyértelműséggel talált gazdára. No meg a Vidoré is, mert Taksony csak röpke másodpercekre volt képes abbahagyni a röhögést.
– Tudor? – kérdezte az örömlány.
– Ez testhezálló lenne Piroskának – nyilvánította ki Lenke néni, aztán majdnem hozzátette, hogy „úgyis mindent jobban akar tudni a konyhában”, de inkább elharapta a megjegyzést.
Szundi következett, amire Bárányné nyomban rávágta:
– Legyen Rózsika. Úgyis sokat szunyókál mostanában napközben.
„Még szép – gondolta Viktória. – Valamikor nekem is ki kell pihennem magam, ha már éjszakánként a ti szórakoztatásotokon fáradozom.”
– Nos, mivel egy törpe és egy ember maradt, Szende szerepét te fogod játszani – tájékoztatta Nusi Odebát, amit Bulcsú heves méltatlankodással kommentált:
– Még hogy Szende! Ekkora egóval!
– És ekkora fütykössel! – rikoltotta közbe röhögve Taksony, mire Emőkének a megértés felett érzett boldogság ömlött el az arcán. A néger viszont egész más aspektusból közelítette meg a témát:
– Szende volt szép torpék kozott? – érdeklődött mindenkitől izgatottan.
Nos, a dolog első felén túl voltak. De a neheze még hátra volt, s ezt elsősorban a részeg hajléktalannak köszönhették. Minden elképzelhető módon bojkottálta a színjátszást. Már az elején, amikor a gonosz mostoha feltette a kérdését: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?”, Taksony harsányan megfelelt rá:
– Odeba Mbapasi!
Később, midőn Emőke a szerepe szerint így kiáltott: „Ki ivott a pohárkámból?”, a hajléktalan nyomban magára vállalta a felelősséget:
– Én! Hát ki más lett volna? Senki nem iszik itt rajtam kívül! – Aztán hirtelen rájött, milyen nagy veszélybe sodorta magát: – De hisz te Hapci vagy! Most akkor ha a te poharadból ittam, én is elkaptam ezt a rohadt náthát?
Nagy nehezen azonban eljutott a mese a végkifejletig. Egy matracot kineveztek koporsónak, azon cipelték ki Hófehérkét az udvarra. Bulcsú királyfi megérkezett, de a csóknak még csak a közelébe sem kerülhetett, Taksony ugyanis azonnal belekötött:
– Szevasz, királyfi! Te mivel jöttél, metróval?
– Mi van? – értetlenkedett Bulcsú.
– Azt kérdem, hol hagytad a lovadat? – magyarázta Vidor. – Merthogy, látom, gyalogosan közlekedsz.
Hófehérke föléledt haló poraiból:
– Most mi a fenét akadékoskodsz? Már rég túl lehetnénk az egészen!
– Én csak a te javadat akarom, Hófehérke, drága! – mentegetőzött Vidor. – Képes lennél hozzámenni egy királyfihoz, akinek még lova sincs?… Szép kis uralkodó család, mondhatom! Mit örököltél király apádtól? Kombinált bérletet?
Morgó hangosan elégedetlenkedni kezdett:
– Fejezze mán be kend! E’ nincs is a szövegibe, minek húzza itten az időt?
Szundi bejelentette:
– Na, én bemegyek, egy kicsit ledőlök. Ha befejezték a perlekedést, majd értesítsenek!
Hapci két tüsszögési roham között megjegyezte:
– Én is szívesen bemennék már a házba! Megint szállong valami hülye virágpor!
Szende csöndesen kérlelte Vidort:
– Légy szíves, nem csináljad ezt, Taknyos! Nehéz cipelni újra Hófehérke!
Tudor megtalálta a megoldást:
– Bulcsúkám, hozza már ki a seprűt, és lovagolja meg, mert ez a nyomorult addig úgysem hagyja abba!
A királyfi elindult a házba lovat vételezni, de közben Vidornak más elképzelése támadt:
– Maga legyen inkább a ló, Archibald! – kapacitálta az inast. – Gróf Árvaházyból kifolyólag úgyis maga ért a legjobban a lovakhoz, nem igaz? Vegye a hátára azt a mulya trónörököst, ha kijön!
– Én Kuka vagyok – mutatott rá az inas lihegve.
– Na és? Mondtam én, hogy ez egy beszélő ló?
Archibald közben ráébredt, hogy az imént inzultus érte egykori gazdáját:
– Gróf Körömházy. Így hívták megboldogult munkaadómat. Ha nehezére esik megtanulni, szívesen lejegyzem önnek egy papírszeletre – ajánlotta fel villámló tekintettel.
Végre megérkezett Bulcsú, lábai között a cirokparipával. Odaléptetett a gyászmenethez, leszállt a lováról, aztán valami szemérmes pusziszerűséget mímelt Hófehérke arcán, és mint aki jól végezte dolgát, föl is egyenesedett.
Taksony azon nyomban heves reklamálásba fogott:
– Ezt is csóknak hívják nálatok? Nem azt írja a forgatókönyv, hogy pillants bele az orrába, haver! Smárold le rendesen, azt a jó mindenit neki! Hát mit fognak szólni ehhez a maszatoláshoz a gyerekek?
Kuka, meghazudtolva a nevét, határozott hangon felszólalt:
– Ez egyszer magam is igazat adok Vidor úrnak. Meglátásom szerint nem lenne szerencsés épp az utolsó jelenetet elrontani, amikor végre elértünk idáig.
Hófehérke, megérezve, hogy itt most az ő malmára hajtják a vizet, gyorsan visszazuhant a tetszhalotti állapotba. Hálás szívvel gondolt Archibaldra, sőt, ezúttal még a hajléktalanra is. Legnagyobb bánatára azonban Bulcsú viselkedésében a legkisebb jelet sem lehetett felfedezni, hogy szívesen újrajátszaná a jelenetet, mégpedig rendes befejezéssel:
– Különben meg nem is ez a mese vége – jegyezte meg értetlenül –, hanem az, hogy a törpék leejtik Hófehérke koporsóját, és ettől ugrik ki az almacsutka a torkából.
– Ha sokat te vitatkolódsz, elejtjuk magunktól Hófehérke! – jajongott Odeba, aki egyre kevésbé mutatkozott Szendének.
– Hiába háborogtok, akkor is ez az igazság – erősködött Bulcsú. – Az a bizonyos csók a Csipkerózsikában van.
– Végül is igaza van Bulcsúnak – szólt elgondolkozva Tudor, majd alternatív javaslatot tett a királyfinak: – Akkor meg hívja ki Rózsát, és csókolja meg őt, csak végre legyünk már túl ezen az egészen. Meg lehet fulladni ebben a hőségben!
Nusi úgy érezte, nem emelne különösebb kifogást az ellen, ha Bárányné most megfulladna, sőt, a mérgezett almáját is szívesen felajánlotta volna erre a célra.
Szerencsére a derék Archibald kötötte az ebet a karóhoz:
– Kedves Végső úr! Hogy miképpen végződött az eredeti Hófehérke- vagy Csipkerózsika-mese, az ebben az esetben teljesen mindegy. Úgy gondolom, nekünk most azt az eljárást kell követnünk, amelyet a feladat forgatókönyvében meghatároztak számunkra, így hát arra kérem, csókolja meg Hófehérkét, hogy végre maradéktalanul eleget tehessünk a velünk szemben támasztott elvárásoknak.
Bulcsú mélyen az inas szemébe nézett, majd halványan elmosolyodott, és úgy döntött, nem akadékoskodik tovább a történet végét illetően. Másodjára is hátasa nyergébe pattant, méltóságteljesnek kevéssé nevezhető mozdulatokkal körbegaloppozta az udvart, majd a komikus kör után visszaért a jelenet színhelyére. A kuncogó törpék közt odalépett az alélt Hófehérkéhez, letérdelt mellé, és végre szabályosan megcsókolta.