
FIZIKA
Kandó Kálmán munkássága
Kandó Kálmán a megszületésekor a legiflyabb sarjat képezte a Kandó család családfáján. A szüleitől sok szeretetet és gondoskodást kapott, ami a következőkben nyílvánvalósult meg: elősször tejesen folyékony, később egyre szilárdabb halmazálapotu tápplálékkal táplálták. Biztositották a megfelelő hőkalóriát a gyerekszobába a téli hónapokba fűtés útyján. Megfelelő méretü ruházattal látták el a kiss dedet.
Továbbá gondoskottak a szórakosztatásárol is, ami az első időkben külömböző csörgők és gyermekdalok előadására szorídkozott, később azomban már előkerűltek a bonyolultabb öszzetételű játékok is. Ez jelentős lökést adott Kandó Kálmán fejlődésének mind értelmi, mind feltalálói szinten.
Mert ugye ott volt a kisvonattya, ami azomban még a kornak megfelelően fából készült. De Kandó Kálmán egy idő után kezdte unni, mer elég fárasztó a favonatot toszigatni a fasinen. Ekkor eszébe jutott, hogy mijen jó is lenne, ha magától menne a kisvonat, neki csak irányitani kéne kényelmesen.
Nosza, bele is vezette az áramot, de csodálkozva tapaztalta, hogy ez semmilyen eredményre nem vezetett. Utánna is nézett a szakirodalomban, és felfedezte, hogy a fa nem vezeti az áramot, legfejjebb kinn a réten ha belecsap a villám. De ez a játék szenpontjából nem pragtikus, és fogyaztó védelmileg is veszéjjes, mer nem kapja meg az engedélyt.
Kikelet hát cserélni a sineket fémesekre. Ez már meghozta a kivánt eredményt, és megszületett a máig köszkedvelt találmány, a villanyvasút. A mozdonya pedig őrzi a feltaláló, azaz Kandó nevét. De ha belegondolunk, kész szerencse, hogy a neve anjira nem fojásolta be a kis Kálmánt az életútyjának karierjekor, mert ugyebár a név kötelez, és ez alapján Kandó Kálmánnak operaénekesnek kellett volna menni pályailag, hisz a neve egy hímnemű hangot képez, amit a tenorok vagy pláne a basszusok ejtenek ki férfiasan és méjjen.
Abba meg már pláne rossz belegondolni, mi lett volna, ha Kandi Kálmánnak nevezik véletlenül, mer akkor legfejjebb a kész átverés sót vagy a kandi kamerás műsort talájja fel, nem a kisvasutat, és akkor a magamfajta gyerekek a mai napig is toszogathatnák a favonatot fasinen faarcal.
Nahat…hogy mennyi hasznos informacijot megoszt velunk ez az ocsi..
mer ókos éstovábá tanálékoyn