Lementünk a nagyterembe, ahol ekkor már csaknem teljes létszámban ott toporgott az egész expedíció, csupán Hayba kapitány és Capatos hiányzott az élve maradt tagok közül. Ez utóbbira pedig elég nagy szükség lett volna, mert éppen tiszteletét tette az épületben a venezuelai belügyminiszter, néhány embere társaságában, és szünet nélkül karattyoltak valamit spanyolul.
Mindenki Jacques Citokceau-ra nézett, de ő sajnálkozva kijelentette, hogy spanyol nyelven egyetlen mukkot sem ért. Ekkor a jelenlévők dr. Ragtapaszt kezdték kapacitálni, hogy józanítsa már ki valahogy az illuminált hidrológust, mire a derék görög sokadszorra leszögezte, hogy ő állatorvos, és ebbéli minőségében viszonylag ritkán van módja tapasztalatot gyűjteni a detoxikálás műfajában. A káoszt fokozandó ekkor megjelent a körünkben a krepáli hadügyi államtitkár két katonával, és a saját nyelvükön szónokolva jelentősen hozzájárultak az amúgy sem csekély mértékű hangzavarhoz.
Jack Pot idegesen csóválta a fejét:
– Ha még néhány emeletet ráépítünk, akár el is nevezhetjük ezt a kócerájt Bábel tornyának, nem gondolod, Lesbie cimbora? Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy negyven különböző törtszámot hamarabb képes lennék közös nevezőre hozni, mint ezt a bagázst itt.
Nem volt időm reagálni matematikus barátom szavaira, mert ebben a szent pillanatban belépett az épületbe Hayba kapitány, aki egy megbilincselt serpát vezetett maga előtt. Nem sokáig habozott, hogy legújabb hőstettéről beszámoljon a nagy nyilvánosságnak:
– Én vettem az őrizésbe ezt a hordót of teher, mert sértette meg odalent Khlumpában szabály of közlekedési. Büntetőleges cédulámon széttépést foganatosított, nem volt őnála a részére pénz, amivel nem rendelkezett, aztán tanúsította állás of ellen. Én lettem kénytelen letataroztatni tartozása miatt, tettem rá bilincs a csuklójához köré. Hozok ide őt rakni fent többi fogoly mellé lámák hozzá.
Titcon McLesh barátomon láttam, hogy kezdettől fogva gyanúsan méregette az őrizetest. Amikor a krepáli közlekedésrendészet oszlopos tagja végzett a monológgal, honfitársam odalépett a megbilincselt illetőhöz, lerántotta róla a hóvakság ellen védő sötét szemüveget, a tarka kötött sapkát, valamint az arcát borító vastag kendőt, aztán jelentőségteljes pillantást vetett rám, és közben alig észrevehetően biccentett egyet.
Szó se róla, szokatlan látvány tárult a szemünk elé. A sapka alól fekete, egyenes szálú haj bukkant elő, amely sárgáskreol színű arcot keretezett. Az arc pedig, a ferde szempártól eltekintve, latinos vonásokat hordozott.
Odaléptem a mesztic-mongoloid keverék fickó elé:
– Örülök, hogy újra találkozhatunk, kedves Tarkababrapu. Remélem, ezúttal jól ejtem ki a nevét. Még nem is volt módom meghálálni önnek a szolgálatkészségét, amit utunk első éjszakáján tanúsított irányomban – mondtam a lehető legvitriolosabb hangon, ami csak kitelt tőlem, aztán az expedíció tagjaihoz fordultam:
– Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutassak önöknek egy venezuelai állampolgárt, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy egy áldozókéssel szíven szúrta Klausz Rittbergert, kiloccsantotta a dán művészettörténész, Megsepissen agyvelejét, kettéhasította egy teherhordó serpa koponyáját, és brutálisan kivégezte Feye van der Uth ornitológus kollégát. A neve: Pakura Kutatomuki.
Mintha varázsszót mondtam volna ki. Újra csak izgatott zsibongással telt meg a nagyterem. A venezuelai belügyminiszter odalépett a fogoly mellé, és átható pillantásokkal méregette, aztán intett az egyik egyenruhás emberének, aki jelképesen még egy bilincset csatolt fel az illető csuklójára.
A krepáli rendőrfőnök eközben Hayba kapitány kezét rázogatta, és biztosította róla, hogy magas kitüntetést fog kapni a köztársasági elnöktől. A derék közeg ezt önelégült mosollyal nyugtázta, bár láthatólag a leghalványabb fogalma sem volt a történtek mélyebb összefüggéseiről. Engem pedig természetesen Hanuka és Jacques kezdett faggatni, hogy vajon jól hallották-e a fogoly nevét, és ha igen, akkor legyek szíves rávilágítani az igencsak ismerősen csengő név titkára.
– Jól sejti, kedves barátom – tettem a kezem vallástörténész kollégám vállára. – Szó sincs véletlen névazonosságról. Ez az úr itt a maga féltestvére, aki az egész út során olyan elvetemülten tizedelte az expedíciót.
Ezt hallván Kutatomuki arcán leírhatatlan változások mentek végbe. Első felindulásában tett egy lépést a féltestvére felé, és megpróbálta arcul köpni. Nem mondhatni, hogy különösebb tehetsége lett volna ehhez a műfajhoz, tekintettel arra, hogy a venezuelai belügyminiszternek és a krepáli rendőrfőkapitánynak is jutott a permetből. Gyorsan félrevontam a felhevült japánt, mert úgy véltem, semmi szükség rá, hogy kontinenseken átívelő diplomáciai bonyodalmak támadjanak, éppen most, amikor szerencsésen túl voltunk a második világháború utolsó ütközetén, és az elvetemült gyilkos is a kezünk között volt valahára.