Sietve nekiláttunk a kolostor átalakításának. A serpák fejszéi és fűrészei segítségével lőréseket vágtunk a cölöpkerítés stratégiai pontjain. A kiürült fegyveresládákból és a pincéből felcipelt hordókból megfelelő állványzatot készítettünk a géppuskáknak. Ezek után Tockostad azt indítványozta, hogy erősítsük meg az udvar egyik sarkában található karámot, és tereljük be oda az egyelőre szabadon kószáló állatokat. Attól tartott ugyanis, hogy ha a várható fegyverropogástól az állatok megriadnak, esetleg akadályozhatják az erődön belüli hadmozdulatainkat.
Az ácsmunkával viszonylag hamar végeztünk, és már éppen a derék hátasok terelésén buzgólkodtunk, amikor kinyílt az egyik első emeleti ablak. A részegen dülöngélő hidrológus jelent meg benne, és egy leütött szájú whiskysüveggel hadonászva vad üvöltözéssel kísérte tevékenységünket:
– Carramba! Jakok, karámba! Hajrá, muchachos! Ollé!
Harsány erkölcsi támogatása nem tartott sokáig, mert egy különösen nagyra sikerült kilengés végén hanyatt zuhant a szobája padlójára.
Miután sikerült az állatállományt biztonságba helyezni, egybegyűltünk az udvaron, hogy utolsó haditanácsot tartsunk. Hadvezérünk, Stramm Tockostad ismertette a harcálláspontok beosztását: saját magát és Hayba kapitányt, illetve a nők közül Kukkole Menjeninnent vezényelte a bejárati kaput magában foglaló déli oldalra; Jacques Citokceau Kutatomukival és Csuhajlovával alkotta a keleti szárnyat; Miapanasz Ragtapasz, Zoran Gutanovics és Frigorjeva pedig a nyugatit. Jómagam Jack Pot barátommal és Puja Balganaivával az északi oldalon foglaltuk el állásunkat.
Phil O’Dendron elkámpicsorodva vette tudomásul, hogy őt nem akarja a parancsnok az első vonalban halálba küldeni. Tockostad azonban hamar megvigasztalta:
– Maga lesz a hadsegédem – vágta hátba. – Ha kiadok valami parancsot, kend azon nyomba elnyargal, és továbbíccsa a kijelölt egységnek. Ércsük?
A botanikus sűrű bólogatással jelezte, hogy maradéktalanul sikerült azonosulnia a rá váró feladattal.
Tockostad ekkor a hadseregéhez fordult:
– Na, van-i valami kérés, kérdés, óhaj, sóhaj?
– Azt hiszem, így, csata előtt ránk férne egy kis fagyálló – jegyezte meg Frigorjeva, majd látva a norvég értetlen pislogását, hozzátette: – Annak idején, mielőtt a partizáncsapatunk akcióba lendült, a parancsnokunk mindig körbekínált minket vodkával, hogy ezzel is fokozza a harci kedvünket és az elszántságunkat.
Tockostad helyet adott a kérelemnek, és nyomban Phil O’Dendron füléhez hajolt, hogy fölfedje előtte az első hadititkot, azaz a whiskykészlet rejtekhelyét. Amikor a lelkes botanikus elviharzott az épület felé, félrevontam a hegyi vezetőt, és megosztottam vele abbéli aggályaimat, hogy vajon jó ötlet-e olyasvalakit tenni meg hadsegédnek, aki – hogy stílszerű legyek – hadilábon áll a kollégái nevével. Strammot elgondolkodtatta a felvetésem, és amikor Phil visszatért, azonnal tesztelésnek vetette alá:
– Mongya mán meg nekem, legyék olyan kedves, hogy ki ez a fószer? – mutatott rám.
– Hát Lowkupac! Ő Mr. Lowkupac – tájékoztatta szívélyesen a botanikus.
– Kösz, Phil – jegyeztem meg morózusan. – Végül még azt is megérem, hogy egyenesen Lowcitromnak fog szólítani.
– És hogy hívják az expedíció rendőrét? – tette fel a következő kérdést Stramm.
– Hisz tizedes – jelentette ki magabiztosan O’Dendron.
– No, azér ennyire ne fokozzuk le!
– Hal őrnagy – mondta az ír, valamivel bizonytalanabbul.
– A meg majd csak lesz, ha akad valami barom, amék elő meri léptetni.
– Aztahét százados.
– Na, legalább mán a rendfokozat stimmel – legyintett a norvég. – Hát én ki vagyok?
– Izé… Mr. Nyakleves? Nem, nem… Mr. Taslifüles!
– Még jó, hogy nem Micimackó – dünnyögte Stramm. – Hát az a fószer ottan kicsoda? – mutatott Zoranra.
Phil újból felvillanyozódott:
– Zoran Gorillovics… Akarom mondani: Cerkófovics… vagyis, izé… Makákovics… Ja nem!… Megvan! Rájöttem! Illetve eszembe jutott: Pávián Csimpánzovics! – sorolta tippjeit a botanikus, mire a norvég csak a fogát szívta.
– Haggya mán abba! Ezzel a listával szórakoztassa inkább az állatorvost!… Eggyáltalán tuggya kend, mékőnk az állatorvos?
O’Dendron magabiztos mozdulattal Miapanasz Ragtapaszra mutatott.
Erre Tockostadnak eszébe jutott valami. Sorban megkérdezte, melyikünk a csillagász, a néprajzkutató, a matematikus, és mivel a kis botanikus ezzel a módszerrel jelesre vizsgázott, elégedetten vágta hátba:
– Na láttya kend, nem is olyan nehéz e, csak meg kelletett tanálni a közös nyelvet.
Aztán csakhamar tovatűnt az elégedettsége, ekkor fedezte föl ugyanis, hogy O’Dendron üres kézzel tért vissza közénk:
– Na mi van? Nem tanálta meg kend a piát? Pedig asziszem, elég érthetően elmagyaráztam. Ha így folytassa, nemigen leszünk jóba. Egykettőre lefokozom, meglássa!
Mielőtt kiderülhetett volna, hogy Tockostad szerint hova lehet egyáltalán lefokozni egy hadsegédet, Phil megmagyarázta, mi az oka, hogy nem tudta teljesíteni mindjárt az első parancsot:
– Nincs ott egy üveg whisky sem. Már úgy értem, teli. Csak három üres flaskát találtam.
– A fene esett vóna ebbe a részeges vízidisznóba! – fakadt ki dühösen a norvég, a hidrológus ablaka felé rázva az öklét. – Legszivesebben elkűdeném a jappánok elé parlamenternek. Fürdőgatyába!