Az út Krepál kies fővárosába közel fél napig tartott, így már jócskán beesteledett, amikor landolt a gépem a reptér betonján. Fontkészletem egy részét beváltottam helybeli rúpiára, majd az expedíció főhadiszállását képező szállodába hajtattam. Természetesen a Miss Tikush által odarendelt csoport tagjai közül már senki sem volt ébren, de nem is lett volna kedvem aznap már senkivel sem beszélgetni.
Másnap reggel izgatott férfihang ébresztett:
– Maga is az expedícióhoz tartozik, uram? Mert ha igen, jobb lesz, ha siet, ugyanis a többiek már útban vannak a Kart-hágó felé.
– Na ne vicceljen – fordultam a másik oldalamra. – Az expedíció csak holnap reggel indul. Vagy tán azt akarja mondani, hogy másfél napot aludtam egyhuzamban?
– Nem, uram, nem maga a hibás – vigasztalt meg a szállodai alkalmazott –, előrehozták az indulás időpontját egy teljes nappal.
– Mit mond? – dörzsölgettem a szemem bosszúsan. – Hát ha ez így van, akkor mi a nyavalyáért várt ilyen sokáig a felébresztésemmel?
– Elnézést uram, de az volt a meggyőződésem, hogy ön úgynevezett „alvó ügynök”, és csak most jutott a tudomásomra, hogy a közelmúltban reaktiválták.
Eme közlése aztán végképp kiverte az álmot a szememből.
– Mit beszél? Ön ismer engem?
– Ki ne ismerné itt, Keleten Lesbie L. Lowkupecet, a háborús hőst, az angol hírszerzés rettenthetetlen kémjét? – tette fel költői kérdését, miközben arcán a feltétel nélküli tisztelet valamennyi jelét felvonultatta. – Uram, elég, ha annyit mondok: Okinawa, Mandzsúria, Burma?
– Elég! Sőt! Éppen három szóval mondott többet, mint kellett volna! – fojtottam belé a lelkesedést, miközben felpattantam, és villámgyorsan elkezdtem magamra kapkodni a Titcon McLesh barátom ajándékát képező téli öltözéket. – Inkább azt árulja el, van-e módom rá, hogy valahogyan utolérjem a társaságot?
Az alkalmazott ábrázatáról nem tűnt el a behízelgő arckifejezés:
– Nyugodjon meg, Mr. Lowkupec. Szállodánk a legjobb jakját biztosítja az ön számára. A derék hátas odalent várja felszerszámozva.
A nyájas fickó útmutatását követve az expedíció nyomába eredtem, s egy röpke órácska múltán meg is pillantottam a karaván tagjait, amint egymás mögött vonultak felfelé a Kart-hágó első kaptatóin.
