Elgondolkozva és elkedvetlenedve tértünk vissza a többiekhez. Újra és újra végighaladtunk a történteken, ki, mikor és mit látott-hallott, ki, mikor, hol tartózkodott, de semmivel sem lettünk okosabbak. Csak abban lehettünk biztosak, hogy a logika szigorú törvényeit figyelembe véve, hatunk közül senki sem követhette el ezt a szörnyű gaztettet. Viszont vészesen közeledett az este, úgyhogy erőt kellett vennünk magunkon, mert volt még egy kellemetlen kötelességünk: szegény Megsepissen hulláját le kellett vinnünk a táborba.
Amikor ez szóba került, Phil O’Dendron és dr. Ragtapasz egyszerre karolt bele egy-egy lányba, hogy letámogassák őket a hegyről, úgyhogy Hayba kapitány és jómagam voltunk kénytelenek vállalni ezt a hálátlan feladatot. Hozzávetőleg hetvenöt százalékban kiválóan meg is oldottuk, az út háromnegyedénél azonban sajnos egyszerre csúszott ki a kezünkből a tetem, amely onnantól kizárólag a gravitációnak volt hajlandó engedelmeskedni, és mint egy szánkóversenyző a téli olimpián, egyre gyorsuló tempóban siklott lefelé a völgybe. Az útja végén pedig, mintha csak egy morbid habitusú koreográfus tanította volna be, odabukfencezett a tábor szélén meredező kőtömb tövébe, ahol mellesleg Alapo San Capatos El Azott de Leplez üldögélt egy félig üres whiskysüveggel a kezében.
A spanyol kimondhatatlanul megörült, hogy társasága akadt, és tulajdonképpen tényleg úgy festett a dolog, mintha Megsepissen azért huppant volna mellé, hogy békésen elcseverésszenek a szürkületben.
– Saludo, amigo! – köszöntötte kedélyesen a hullát. – No mi az? Te is hegyet másztál, mint egy-két eszetlen kol…hukk…léga? Hát te is ilyen agyament vagy? Nem volt elég egész nap jakháton, még gyalog is csak ehhez volt kedved? Na mindegy, te tudod, mi a jó neked, haver, bár ahogy elnézem, nem vagy egy őstehetség a hegymá…hukk..szásban, ha meg nem sértődsz… Az egész képes feledről lejött a bőr, jobb ha meghúzod ezt a flaskát, öregem, hogy először is belülről fertőtlenítsd magad, meg aztán a hangulatodat is megdobná egy kissé, mert ahogy látom, nem vagy valami jó passzban, cimbora! Tán a jetivel volt egy kis nézeteltérésed odafönn? Na mindegy, ez nem rám tartozik, de ha rám hallgatsz, öregfiú, legközelebb maradj idelenn, itt majd csendben eliszogatunk! Te jó ég, most látom csak, milyen üveges a tekinteted, hihihihi… hát te jobban beszívtál, mint én! Hahahaha! Ez a bárgyú tekintet, hááát ez nem mindennapi! Ha meg nem sértelek, úgy festesz, mint aki elitta a fél agyát. Na jól van, látom, felhú..hukk..ztad az orrod, de hidd el, csak azért próbálom meg leírni, hogyan is nézel ki most, hogy még véletlen se jusson eszedbe Tockostad elé kerülni, mert akkor rájönne, hogy itt valakik lopják az expedíció whiskykészletét, érted? Én csak jót akarok. Tudom én, hogy ilyenkor az önkontroll már teljesen odavan… Hé, muchacho, most már azért szólhatnál valamit! Tudom, hogy nem vagy egy bőbeszédű pasas, de hát azt mondják, az ital mindenkinek megoldja a nyelvét… Na, most mit játszod itt az agyad?
Ekkor értünk oda Hayba kapitánnyal, és közrefogva felnyaláboltukszegény Megsepissent, akinek Capatos rosszindulatú feltételezése ellenére esze ágában sem volt játszani a maradék fél agyát. Egyelőre fogalmunk sem volt, hogy merre is menjünk vele, csak azt éreztük, hogy a spanyol környezetéből mielőbb el kell távolítanunk, és minél kisebb feltűnést keltve lenne célszerű valahová eldugni, nehogy kitörjön a pánik. Ebbéli tevékenységünknek azonban hirtelen jelentős akadálya mutatkozott, amely Stramm Tockostad személyében tornyosult előttünk.
– Hát eztet a fószert meg mi leli? Be van rúgva, mint a disznó, mi?
– Nem erről van szó – lihegtem.
– Most mit védi a mundér becsületit, Lowkupec úr? Láttam, amit láttam! Még az elébb ott pofázott avval a másik díszpéldánnyal a szikla tövibe. Kíváncsi vagyok, hány rúpiára büntette meg őket, kapitány úr?
Szegény rendőrünk sem mentálisan, sem fizikálisan nem volt olyan állapotban, hogy érthetően előadja a bűnügyi tényállást. Mindenesetre, becsületére legyen mondva, hogy ha lihegve-dadogva is, de legalább megpróbálta:
– Amit te mondod, az nem van. Más van, nem az pedig, amit te hiszel a részedre. Hanem az van, hogy hegyen fent Miszter törte sziklán fejét. De nem ő magának törte. Más valaki ismeretlen tettes képezi, aki törte. Elment a fél esze, az ő neki a koponyájából kifolyólag.
Tockostad eme elbeszélést hallgatva olyan arcot vágott, mint akinek éppen egy tányér méregzöld spenótot hoz ki a pincér a kért tűzdelt őzgerinc helyett:
– Mit beszél itten össze kend? Komolyan mondom, mán az expedíció kezdetin se nagyon tuttam követni a maga nyelvjárását, mostan meg mán mérget vennék rá, hogy angoltanárt maga sose nem látott életibe. Hát hun tanult kend angolul? Valami szellemileg visszamaradott süketnéma angol gyerekik intézetibe szedte magára azt a kis tudását, amivel jár-kel itten köztünk? Há mér nem számozza be előbb fejbe a szavakat, oszt utána helyes sorrendbe, szépen egymás után ki tunná mondani, anékül, hogy két tolmács meg három logopédus kéne hozzá, hogy megércsük… Na fusson csak neki még eccer, hogy min törte a fejit ez a fószer ott a hegyen? Mer szerintem azon, hogy vajon hogy kéne még egy palackot elcsórni a whiskykészletbül…
Jobb ötletem nem lévén, lehúztam a kapucnit szegény Megsepissen előrecsuklott fejéről, és a számításom be is vált, mert utána elég volt néhány egyszerű tőmondat, hogy megvilágítsuk a helyzetet a hegyi vezető számára. Tockostad lekapta a sapkáját, és egy pillanatig úgy tűnt, hogy apró darabokra kívánja szaggatni, de aztán csak idegesen markolászta, miközben a fogát csikorgatva felnézett az égre:
– Te jóságos Atyaúristen! Há mi a rosseb folyik itten?
Aztán erőt vett magán, visszarakta a fejére a sapkáját, majd megragadta a hulla lábait:
– Gyüjjenek, vigyük innet gyorsan, mielőtt valaki megláthassa!
Azzal elindult a sátrak mögé, a lepányvázott jakokhoz, ahol is annak rendje és módja szerint sátorlapba csavartuk szegény Megsepissen földi maradványait. Ezzel ugyan megkíméltük a többieket a felkavaró látványtól, de az újabb gyilkosság híre persze villámgyorsan elterjedt az expedíció völgyben maradt tagjainak körében.