Amikor Emma felfedezte, hogy egy olyan férfi szól hozzá, aki éppen fejjel lefelé lóg fölötte az ágak között, akkor annyira megijedt, hogy természetesen azonnal és ösztönszerűen felsikoltott. Ez a sikoly szerfölött hangos volt, így eljutott a Brogin nevű tolmács és Zina néni fülébe is, de mivel ők ekkortájt meglehetősen komoly elköteleződést mutattak a saját, egészen más természetű sikolyaik iránt, egy darabig nem volt valószínű, hogy hamar segítség érkezik.
Emma tehát egyedül volt kénytelen párbeszédbe bocsátkozni a delikvenssel, aki valamilyen furcsa, meori és norling keverék nyelven szólt hozzá, és könyörgött, hogy vágja el a köteleit, szabadítsa meg ebből a rút helyzetből.
– Felit se értem, amit mondol, te lógós ember! Egyátalán ki vagyol te? – próbált az első ijedelem után a személyazonosságra utaló információt szerezni Emma, de nem sok sikerrel.
– Nyisszantsál le innen, lelkem, hát nagyon bejövős vagy nekem, azt a kupoláját már! Hagyod, hogy így lógjak? Nem vagyok veszélyes, áldott jó ember vagyok – bizonygatta a felakadt férfi. – Késed, bicsakod, más éles szerszámféleséged van-e?
– Mit keresel te ebbe az erdőségbe? – tudakolta Emma. – Neked tán nem vót olyan oktatód, aki felhítta vón a figyelmedet, hogy nem jó a csapdák közibe járni?
– Fürjekre vadásztam, meg gyurgyalagra, kisebb madárkákra – hajtogatta a lógós illető. – Látod, milyen pechfogel vagyok? Felakadtam a csapdára, oszt én lettem a rab madár.
– Nem tuttad, hogy itten mi van? Hunnet jöttél? – firtatta Emma, ám mielőtt a fogoly válaszolhatott volna, lélekszakadva megérkezett a helyszínre Brogin.
A rusnya arcú vitézt meglátva a fán lengedező fickó abbahagyta az ornitológiai tájékoztatást, és mintha átértékelte volna magában a dolgokat. Innentől kezdve inkább hallgatott. Brogin azonban felmászott a fára, levágta a férfi köteleit, és aztán, amikor már mindketten a biztonságos talajon tartózkodtak, alaposan kikérdezte a fickót.
– Kurva nagy szerencséd van – tájékoztatta végül Brogin a delikvenst. – Én ugyanis beszélem a meori és a norling nyelvet is. Innentől kezdve pedig azt is meg tudom állapítani, hogy amilyen nyelven te beszélsz, az az orzók nyelve.
– Na de nem, nagyuram, mert…
– Várjál, még a legjobbat nem mondtam el! – ragadta meg a földre esett fickó grabancát Brogin. – Én beszélek a mutogatás nyelvén is. Látod például ezt? – És miután ezt kérdezte, olyat bevert a delikvens fejébe, hogy az rögtön elájult.
Brogin feldobta a vállára az alélt foglyot, és visszaindult a kikötött lovak felé. Útközben elmagyarázta Emmának és az időközben csatlakozó Zina néninek is, hogy ez egy jelentős fogás lehet, hiszen ilyen túszokat, akik teljesen egyértelműen orzók, nem lehet csak úgy szerezni, ez hatalmas szerencse. Aztán kifaggatta az idős asszonyt, hogy van-e az Orgil-birtokon pince, mert ő ezt a zsákmányt most ott helyezné el.
