Sztavrila és Mario éppen megbeszélték a közös dolgaikat, amikor a másik három földi társuk visszaült az asztalhoz.
– Hát ti meg miért vágtok ilyen furcsa képet? – kíváncsiskodott a görög nő. Mario kicsit meg is szeppent, mert azt hitte, a kormányzó nem nézi jó szemmel, hogy ilyen bensőségesen beszélget azzal az asszonnyal, aki iránt ő gyengéd érzelmeket táplál. De aztán hamar megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy csöppet sem erről van szó.
– Szubotáj elgondolkodtató kérdést tett fel nekem, és én nem tudtam megválaszolni – újságolta Dariosz. – Talán te segíthetsz nekünk, Sztavrila. Elvégre mégiscsak régebb óta élsz ezen a szigeten. Honnan ered ez az Osmosis elnevezés?
– Fogalmam sincs – vallotta be Sztavrila, miközben enyhén gúnyos mosolyra húzódott a szája. – Régebb óta vagyok itt? Jó vicc. Két évvel. Ezt a szigetet meg már az ősidők óta Osmosisnak nevezhetik.
Szubotáj most ráhajolt az asztalra, és mélyen a görög nő szemébe nézve kérdezte:
– Ugye, azt tudod, hogy az ozmózis egy létező fogalom a Földön?
– Persze, hogy tudom. De az ilyesmi akár véletlen egybeesés is lehet. Ismertem például itt egy pasit, akinek Urán volt a neve, de soha nem jutott eszembe vele kapcsolatban, hogy a kémiai elemről kaphatta a nevét. És még csak kisugárzása sem volt, ha értitek, mire gondolok.
– Tudod, hogy mi az az ozmózis? – ütötte tovább a vasat a tatár.
– Nem igazán voltam jó a reál tantárgyakban, úgyhogy halvány sejtelmem sincs – ismerte el Sztavrila.
– Csatlakozom – szólalt meg a magyar. – Én is inkább a humán tárgyakat szerettem. Ha esetleg egy színdarabban lett volna szó erről az ozmózisról, vagy miről, akkor talán még hozzá is tudnék szólni a témához, de nem rémlik ilyesmi, pedig minden szerepem a mai napig a fejemben van.
– Szerintem már az is szép dolog tőlünk, hogy egyáltalán tudjuk, miszerint ez valamilyen kémiai fogalom – vélekedett Mario, aztán kifakadt: – De miért várnak el tőlünk ilyesmit, akik idehoztak minket? Akkor már miért nem tudósokat vagy hasonló nagy koponyákat hoztak ide? Hát mik vagyunk mi? Egy pincérnő, egy rendőr, egy színész, egy katona, meg egy…
– Na, álljon meg a menet! – emelte fel a mutatóujját Szubotáj. – Csak a saját nevetekben beszéljetek. Én ugyanis tudom, hogy mi az az ozmózis.
– Igen? És mi az? – kérdezték egyszerre négyen is.
– A fizikában és a kémiában használatos fogalom, az anyagi részecskék egyirányú áramlását jelenti – adta meg a definíciót a tatár.
Sztavrilának egyetlen szó ütötte meg a fülét:
– Azt mondod, egyirányú? – kérdezte, majd miután a tatár bólintott, alig hallhatóan hozzátette: – Mindig is sejtettem, hogy számomra nincs innen visszaút.
Hirtelen súlyos csönd nehezedett a kormányzó hivatalára. Akkora csönd, amekkora nagyon szokatlan egy olyan helyiségben, amelyikben öt ember is tartózkodik.
