Osmosis – 63. fejezet

Guzel napfelkeltekor ért Királyrévbe. Átvágott a bazársoron, ahol az árusok egyelőre nem zaklattak senkit, mert még a portékáik kipakolásával voltak elfoglalva. Aztán a kikötőbe érve végigmustrálta a hajókat, próbálván kitalálni, hogy melyikre lenne célszerű felkéredzkednie. Csakhamar felfigyelt egy kissé kopottnak tűnő egyárbócos gályára. Minél közelebb sétált hozzá, annál inkább érezte, hogy ez az a hajó, amelyen neki Osmosisba kell utaznia.

Második Esély – ez a név állt a gálya oldalán. A rámpa felső, fedélzet felőli végén egy szemkötős, középkorú férfi állt, aki éppen valami dicséretfélét kiáltott oda a rabszolgáinak, afölötti örömét kifejezve, hogy a szokásosnál hamarabb végeztek a berakodással. Aztán kedélyesen levezényelte őket a fedélközbe.

Mindezek ellenére iszonyatosan negatív energiák áramlottak a férfi felől, Guzel meg is állapította magában, hogy régóta nem érzett már ilyen baljós kisugárzást. Ezen tapasztalat dacára – vagy talán épp ezért – odakiáltott a félszeműnek:
– Mi az úticélotok, jó uram?

A szemkötős kapitány a hang irányába fordult, alaposan végigmérte az érdeklődő jövevényt, és csak úgy foghegyről odavetette:
– Osmosis szigete.

– Ez remek, én is éppen oda igyekszem – közölte a baskír. – Pénzem ugyan nincs, de evezni kitartóan tudok. A munkámért cserébe elviszel Osmosis kikötőjébe, jó uram?

A félszeműnek felcsillant a maradék látószerve, és szinte nyájasan invitálta Guzelt a fedélzetre:
– Gyere csak bátran, úgyis kidőlt az egyik emberem, éppen jó leszel a helyére!

A baskírt rögtön le is vezette a fedélközbe, megmutatta neki az üres helyet egy nyomorult gályarab mellett, akivel majd a nagy evezőn kell osztoznia, aztán intett neki, hogy nyújtsa előre a kezeit, hogy rá tudja tenni a bilincseket.

– Erre igazán semmi szükség, jó uram, enélkül is tudok evezni – jelezte a baskír. – Arról nem is beszélve, hogy szabad polgár vagyok.

Ekkor egy szigorú fickó hangja csattant fel a háta mögött:
– Nem pofázik! Engedelmeskedik!

Guzel egykedvűen előrenyújtotta a kezeit, de közben azért igyekezett annyira kitágítani a csuklóját, amennyire csak lehet. Amíg a félszemű kapitány a bilincsekkel babrált, a baskír tágra nyílt szemmel összpontosított. Előzőleg arra számított, hogy mivel a fickónak csupán egy látószerve van, így az információk is csak korlátozottan lesznek beszerezhetőek tőle, de tévedett. Olyan mennyiségű különös agyhullám áradt a koponyája alól, hogy elég volt feldolgozni őket.

Mindenesetre nem szólt semmit, engedelmesen megragadta az evező nyelét, és várta az indulási parancsot. Miután a kapitány és a martalóca döngő léptekkel eltávoztak, a baskír oldalra pillantott, és megkérdezte alkalmi társától:
– Régóta dolgozol már ennek a rossz embernek?

A férfi oda sem mert fordulni hozzá, csak a fogai között sziszegte:
– Szolgálatban tilos a beszélgetés. Korbács jár érte.

Guzel nézte egy darabig a gályarab törődött arcát, aztán csöndesen, de nagyon határozottan így szólt:
– Szabad emberként fogsz Osmosis kikötőjének kövezetére lépni. Hamarabb, mint gondolnád.