– Talán folytathatnánk ezt a beszélgetést a filagóriában is – javasolta Raudona a rá jellemző lazasággal, szélesen mosolyogva, bár ez utóbbira mindenképpen okot szolgáltatott, hogy odalenn, a küzdőtéren épp most hirdettek ki egy újabb győztest a női birkózásban, aki a Mocsárvidék lányainak jellegzetes, vörös ruházatát viselte.
Szubotáj arra tippelt, hogy mivel oroszul folyt közöttük a párbeszéd, Raudona elővigyázatosságból akar félrevonulni, hiszen nyilván nem volt titok előtte, hogy az eggyel odébb ülő Attila is tökéletesen érti ezt a nyelvet. Bár az is igaz, hogy a tatárt efféle dolgok most csupán érintőlegesen foglalkoztatták. A legfőbb cél, amely a szeme előtt lebegett, az volt, hogy Oleszját minél gyorsabban vissza kell hozni a valóságba, a saját életébe, a saját tudati világába, mielőtt túl késő lenne.
A filagóriában nem volt túl nagy a népsűrűség. Ebben nem volt semmi meglepő, hiszen odabenn, az Arénában már komoly döntők folytak egyes versenyszámokban. A tatár és a vörös démon tehát letelepedtek egy csöndes, félreeső asztalhoz, ahol még csak arra sem csodálkozhatott rá semmiféle fültanú, hogy ezek itt ketten milyen nyelven beszélgetnek.
Szubotáj jeges bort kért, Raudona pedig tudálékosan elkezdte magyarázni:
– Nem tudom, tudtad-e, hogy a jeget hatalmas bőrtömlőkben, északról szállítják le ide a hajók, amelyek Evilág kereskedelmében talán a legnagyobb veszteségrátával dolgoznak, hiszen a rakományuk több mint fele egyszerűen elolvad, amíg leereszkednek a folyókon, és…
A tatár ingerülten szakította félbe:
– Csakugyan azért hívtál ki az Arénából, hogy Evilág kereskedelmi árucikkeiről meg a veszteségrátákról bájcsevegjünk? Nem tudom, tudtad-e, hogy ebben nem leszek partner. Kizárólag Oleszjáról vagyok hajlandó tárgyalni, vagy ha minden kötél szakad, akkor a Golubról. Világosan beszéltem?
– Teljesen világosan – közölte szikáran a nő, és végre leolvadt az arcáról a mosoly. – Ezek szerint te még mindig szentül hiszed, hogy az ellenséged vagyok. És elismerem, erre nagyjából minden okod meg is van…
– Nagyjából? De hiszen szabályos zombit csináltál Oleszjából, aki a legjobb barátom volt a Földön! Kifordítottad önmagából!
– Valóban ez lehet a látszat, de…
– Látszat??? Hát ne próbálj már meg lyukat beszélni a hasamba! Ez nem látszat! Ez konkrétan tény!
Raudona óvatosan felemelte a mutatóujját, ezzel egyidejűleg olyan pillantást vetett a pilótára, hogy az hirtelen úgy érezte, mintha minden erő el akarná hagyni a testét:
– Ha megpróbálnál sokkal halkabban és sokkal kevésbé felindultan beszélni, az jelentős mértékben segítene abban, hogy ne vonjuk magunkra a figyelmet – magyarázta a vörös démon, szinte már angyali türelemmel. – Ha pedig kevesebbszer szakítanád félbe a mondandómat, az nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy meg is értsd.
– Jól van, rendben, elnézést… – motyogta a tatár, e percben inkább magára figyelve, mert a mostanihoz hasonló különös bénultságot még soha nem érzett.
– Öt évvel ezelőtt kaptam meg Oleszját – kezdett bele egy hosszúnak ígérkező elbeszélésbe a vörös démon. – Tudtam róla, hogy egy teljesen egészséges emberi szervezettel és teljesen normális libidóval rendelkező heteroszexuális nő. Azt is tudtam róla, hogy a Terv szerint mi a szerepe Evilágban. És még azt is tudtam róla, hogy a Mocsárvidék környékén jó darabig nem fog férfiakkal találkozni. Tehát lényegében még csak utasítás sem kellett a Központtól, hogy mi a teendőm ebben a helyzetben, mert ha csak egyetlen választásod van, akkor nem áll fenn semmiféle dilemma. Te katona vagy, tatár. Nem is akármilyen. Mondd meg nekem, hogy ha csak egyetlen választás van, akkor egy jó katona mit választhat?
– Az egyetlen választást – ismerte el Szubotáj.
– Helyes – bólintott a Mocsárvidék nagyasszonya. – Az egyetlen választás pedig arról szólt, hogy Oleszjával meg kell gyűlöltetni a férfiakat, és el kell érni, hogy se szexuális, se érzelmi, se semmilyen más vágya ne ébredhessen hímnemű személyek iránt.
Raudona most hátradőlt a fapadon, és egy örökkévalóságnak tűnő perc után a tekintetét is levette végre a pilóta szűk retinájáról, mire Szubotáj olyan bárgyú pislogásba kezdett, mint aki éppen most ébred fel, pedig furcsamód tisztán érezte, hogy ennél befogadóbb még sosem volt. Az idáig elhangzott szavak szinte beleégtek az agyába.
– Szóval akkor szándékosan tetted zombivá – jelentette ki végül. Halkan ugyan, de a szokásos vádló tónussal.
– Így is fogalmazhatsz – hagyta jóvá Raudona. – Én azonban sokkal inkább úgy fogalmaznék, hogy az egyetlen módszert alkalmaztam, amelyik Oleszja érdekét szolgálta. Mert bármennyire is furcsának tűnik ez a szemedben, katona, nekem ez a lány igenis fontos, és nem akarok neki semmi rosszat. Sőt.
– Ezért csináltál belőle élőhalottat…
– Mit tudsz kezdeni akkor, ha tisztában vagy vele, hogy egy rád bízott embernek csak öt év múlva fog elkezdődni a küldetése? – tárta szét a karját a vörös szépség. – Tudtam, hogy amit csinálok, az nem végleges, és semmiféle kárt nem okozok általa. Mert csupán átmeneti és visszafordítható.
Szubotáj arca kezdett felélénkülni:
– Mit beszélsz?… Na, ezt fejtsd ki bővebben, mert nagyon is érdekel – hajolt rá az asztalra.
A Mocsárvidék nagyasszonya elégedetten detektálta, hogy a tatár ismét a befogadó állapotnak egy magasabb szintjére került:
– Oleszja hamarosan a régi lesz – jelentette ki határozottan. – Pontosabban szólva: ez csak a személyiségére és az általad is jól ismert énjére vonatkozik, mert egy alapvető változás be fog következni az érzelemvilágában. Ez a változás minden bizonnyal már el is indult. Nem tudom, feltűnt-e neked, hogy milyen leplezetlen érdeklődéssel viseltet Dariosz kormányzó iránt.
Szubotáj érezte, hogy különös borzongás fut végig a gerince mentén, de egyelőre nem tudta eldönteni, hogy ezt a jelenséget a pozitív vagy a negatív tartományba sorolja-e be.
– Hát ezért kellett öt hosszú esztendőn át visszafognom és majdhogynem szó szerint jegelnem Oleszját – magyarázta a vörös démon. – Neki nagyon komoly szerepe van a Terv végrehajtásában, és mindezt Dariosz oldalán kell megvalósítania.
A tatár újra gyanakvó arckifejezést öltött, és nagyon sokáig meredt maga elé, mielőtt megszólalt volna:
– Na, akkor pontosítsuk ezt a dolgot! Tehát Evilágon Oleszjára kétféle sors várhat. Vagy Dariosz kormányzó kedvese lesz, vagy pedig egy agyilag és lelkileg teljesen legyalult zombi, aki a Mocsárvidéken fogja tengetni a napjait, és pont ugyanúgy fog élni, mint ahogy az elmúlt öt évben tette.
– Nincsen kétféle sors – tisztázta Raudona. – Nem a kormányzó kedvese lesz, hanem a felesége, és együtt olyan nagy dolgokat fognak véghezvinni Evilágon, amilyeneket te most még csak el sem tudsz képzelni. Katona! Mit gondolsz, azokat az embereket, akiket idehoztak, teljesen véletlenszerűen válogatták ki? Azt hiszed, te is véletlenül kerültél ide?
