Osmosis – 126. fejezet

Mario letett róla, hogy újabb információkat próbáljon kisajtolni az oktondi halárusból. Már csak azért is, mert időközben maguk mögött hagyták az erdőt, és immár nyílt vidéken haladt a menet az északi tengerpart felé. Az olasz fiú jobbnak látta, ha a figyelmét inkább a tágabb környezetére összpontosítja, nem Zurabra.

A sziklás terep a fák jótékony takarásának hiányában sokkal jobban belátható volt a Bronzhold gyér fényében. De nagy igazság az, hogy amikor jobban látsz, akkor te is jobban látszol, tehát Mario innentől fogva azt tekintette a küldetésének, hogy körös-körül a horizontot pásztázza, nem tűnik-e fel valami gyanús mozgás az égbolt sátora alatt.

Közben azért persze a gondolatai is kellő sebességgel cikáztak mindenféle témák mentén. Zurabot például momentán nem tudta hova tenni. Oké, már eleve komoly ellenérzésekkel viseltetett vele szemben a féltékenysége okán, de ez most másodlagos. Annak idején ez a fószer a halpiacon kicsit sem nézett ki ilyen teszetosza balfácánnak. Ahogy a vevőivel tárgyalt, ahogy energikusan tette-vette magát a pult mögött, meg pláne amilyen boszorkányos gyorsasággal filézte ki a halait, az ember nem gondolta volna, hogy ilyen nyámnyila is tud lenni.

Vajon ez az új vallás, vagy mifene áll ennek a hátterében? – morfondírozott magában az olasz fiú. – Guzel hívei körében talán elvárás, hogy szedálják le magukat agyilag, mert így könnyebb őket manipulálni? Vagy mi a bánat folyik itt a színfalak mögött? Egyáltalán kiben lehet itt megbízni? Kik azok a szereplők, akik legalább valamiféle állandóságot képviselnek?

Itt van például Sztavrila. Az ember összeismerkedik vele, rajongani kezd a megnyerő és egészen elragadó személyiségéért, aztán püff neki. Alig hívja meg az embert a birtokára, máris megette a fene az egészet, mert pont maga Sztavrila lesz az, aki záros határidőn belül olajra lép, és mire lemegy a nap, már indul a menet egy ócska kordéval a tengerpart felé. Mi a bánat értelme van ennek az egésznek? Hát ennél még a fejedelemségben is kiszámíthatóbbak voltak a napok, pedig azért ott sem volt fenékig tejfel az élet!

Meg kellett állapítania magában – bár ez nem okozott neki különösebb nehézséget –, hogy aki az állandóságot képviseli számára ebben az új életében, az elsősorban és minden kétséget kizáróan Emma. Amikor rá gondolt, mindig megnyugodott. Nem létezhetett a napnak olyan perce, amikor Emmára gondolva ne járta volna át minden sejtjét valami békés, örömteli, mindenen messze túlterjeszkedő biztonságérzet.

Na és persze Dariosz. A kormányzó iránti hűségét is kikezdhetetlennek érezte. Bár tudatában volt, hogy ifjonti életkora nem predesztinálja semmiféle nagyívű következtetések levonására, és politikai meg államszervezési vonalon is teljesen tapasztalatlan, mégis valamiért úgy érezte, hogy az ausztrál fickó egy igazi hős, egy olyan példakép, amilyennek talán otthon is szerette volna látni a saját apját, de ez számos okból nem volt lehetséges.

„Már megint elkalandoztam” – feddte meg magát, aztán felkapta a fejét, és rögtön visszaemelte a tekintetét a horizontra, de szerencsére nem látott semmi rendkívülit. Viszont Zurab gondoskodott róla, hogy végképp visszatérjenek a gondolatai a jelenbe, mert határozottan kijelentette:
– Úgy látom, a célnál vagyunk. Latum mester segédje már készülődik.

Valóban. A menet elején haladó pórnépség, amelynek tagjai idáig mindenféle gerendákat és cölöpöket hordoztak a vállukon, szinte varázsütésre elkezdték a parti művelet előkészítését. Merthogy elérkeztek annak a sziklaszirtnek a szélére, ahonnan már nem volt hová továbbhaladni.

Mariónak még az álla is leesett, látván az elképesztő szervezettséget. A mesteremberek szinte pillanatok alatt összeállították a furfangos szerkezetet. Még csak hangos tevékenységet sem igényelt, nem kellett fúrni-faragni, a csapolások tökéletes megoldást biztosítottak, és az is tisztán látszott, hogy nem most kezdték a szakmát ezek az asztalosok, illetve a szóban forgó szerkezetet sem most állították össze először.

Az olasz fiú lelkében mindenesetre komoly vihar dúlt, mert néha nagyon is kedve támadt volna odarohanni a görög nőhöz, és kérdőre vonni, hogy mégis mi a búbánatos istennyila folyik itt, de aztán minden ilyen felbuzdulását gyors lehiggadás követte. Ugyan mire fel vonna kérdőre bárkit, amikor olyan homályban van előtte szinte minden evilági történés, hogy legfeljebb csöndes megfigyelő lehet? Ha majd úgy hozza az élet, akkor megérti, mibe is csöppent annak idején, és miért akarta a sors, hogy ő most pont itt tartózkodjon, Osmosis szigetének eme sziklás, sötét és kiismerhetetlen peremén. De addig jobb lesz, ha csak a háttérben figyel, és elraktároz minden ismeretet, amit csak bír.

Életszerű sem volt, hogy elkezdjen fontoskodni ezek között az emberek között, akiknek még csak a nyelvét sem beszéli. Tiszta szerencse volt, hogy Zurab árválkodott a menet végén, és vele, még ha igen nagy nehézségek árán is, de úgy-ahogy meg bírta értetni magát. De most menjen oda a patent módra dolgozó asztalosokhoz, akik pillanatra kimért terv szerint tevékenykednek? Vagy kezdjen el norling nyelven kérdezősködni a vallási révültek körében, hátha valaki megérti, amit mond? Vagy essen neki angolul szövegelve Sztavrilának, hogy végül is mi folyik itt? Nem volt esélyes egyik módozat sem, a világon semmiféle eredménnyel nem kecsegtetett, így hát Mario csöndesen végigszemlélte a történéseket.

Odalenn, a tengeren fáklyákkal jeleztek egy hajóról. Erre válaszul az egyik guzeliánus kihaladt a sziklaszirt szélére, és jobbra-balra meglóbálva a tüzet visszajelzett. Az asztalosok csapata eddigre elkészült, Sztavrilát beültették egy faszékbe, amely egy furcsa, kehelyszerű tákolmányban kapott helyet, majd az egész szerkezetet láncokkal felhúzva kiemelték a talaj szintjéről, elforgatták a sziklafalon túlra, és megkezdték a leeresztést.

Még fel sem kelt a Nap, amikor Sztavrila már úton volt egy másik sziget felé, az összes poggyászával együtt, a rutinos asztalos mesteremberek pedig visszabontották a szerkezetet, amelyik ezt lehetővé tette. A menet tagjai szétszéledtek, még Zurab is felszívódott, Mario pedig rájött, hogy most teljesen egyedül kell visszatalálnia az Orgil-birtokra.