– Tudok egy jó történetet Kolumbuszról – bocsátotta előre Janó bácsi. – Ha jól figyelsz, és megjegyzed, akkor ezzel a történettel szerezhetsz néhány jó pontot a tanárodnál, vagy akár még egy jutalom ötöst is. Érdekel?
– Hát persze! – csillant fel a kisfiú szeme.
– No, akkor bele is kezdek – mosolyodott el Janó bácsi. – Miután Kolumbusz 1492 októberében partra szállt a mai Kubától északra, az általa később San Salvadornak nevezett szigeten, az elkövetkező tíz évben háromszor is visszatért az Új Világba. Utolsó utazása alkalmával komoly nehézségekkel kellett szembenéznie. Az az utazás egyébként is nagyon szerencsétlenül indult. Kolumbusz négy hajóval kelt útra, de ezek közül kettőt oly mértékben támadták meg a farágó kártevők, hogy veszélyessé váltak. Olyannyira, hogy hamarosan el is süllyedtek, így a legénység végül a maradék két hajóval érte el Jamaica északi partjait.
A bennszülöttek örömmel üdvözölték az európaiakat, ételt és menedéket nyújtottak nekik, ám az ott töltött napokból hetek lettek, és a feszültség megnőtt a helyiek és a jövevények között. Fél év után az együttélés erőszakhoz és gyilkosságokhoz vezetett, majd a jamaicaiak megtagadták a további segítséget Kolumbuszéktól, akik ezután éhezni kezdtek. Ekkor sietett a segítségükre a csillagászat, még ha áttételes formában is.
– Hogyan? – kérdezte kíváncsian Ferkó.
– Az expedíciót egy Johannes Müller von Königsberg nevű tudós húzta ki a csávából, aki nem sokkal halála előtt jelentette meg csillagászati kézikönyvét. Az almanach táblái részletesen előrejelezték a Nap, a Hold és a bolygók mozgását arra az évtizedre vonatkozóan, illetve a navigációhoz szükséges csillagászati alakzatok aktuális állását is. A mű megjelentetése után nem volt hajó, amely enélkül kelt volna útra, és a felfedezőknek a kézikönyv nagyon nagy segítségére volt az ismeretlen területek meghódításában. Természetesen Kolumbusznál is volt egy példány belőle, és azt tanulmányozva jött rá, hogy hamarosan egy rendkívüli, teljes holdfogyatkozás következik majd. Három nappal előtte találkozót kért a helyi törzsi vezetőtől, akinek azt a történetet adta elő, hogy a fehér ember istene dühös lett rájuk, mert nem etetik tovább őket. Épp ezért hamarosan kimutatja majd haragját, és a felkelő telihold eltűnik az éjszakában. Az előrejelzett estén napnyugta után a Hold emelkedni kezdett, és hamarosan bekövetkeztek a felfedező által megjósolt események. A bennszülöttek ekkor rémülten rohantak az európaiakhoz, kérve azok bocsánatát és engesztelését. Ígéretet tettek a teljes együttműködésre, ha a felfedező visszaállítja a Holdat rendes állapotába. Kolumbusz ekkor ezt megígérte, majd közel egy órára bezárkózott kunyhójába, mondván: beszélnie kell a fehér emberek istenével. Ehelyett azonban egy üveglencse segítségével ellenőrizte a fogyatkozás állapotát. Annak vége előtt pár pillanattal újra feltűnt a bennszülöttek között, és elmondta, hogy bocsánatot nyertek: ebben a pillanatban a Hold lassan előtűnt. A bennszülöttek ezután jól tartották a fehér embereket, amíg megérkezett értük a felmentő sereg Spanyolországból.
– Hát ez tényleg jó kis történet volt – ismerte el Ferkó. – Csakhogy van ám egy kis baj. Elfelejtettem jegyzetelni, mert nem gondoltam, hogy szükség lesz rá. El tudná mesélni újra, Janó bácsi?
– Hát persze – bólintott a nyugalmazott tanár, és elégedetten nyugtázta, hogy a kisfiú kinyitja a füzetét…
Pár nap múlva Ferkó boldogan hívta fel a korrepetítorát:
– Minden úgy történt, ahogy Janó bácsi előre megmondta! – újságolta lelkesen. – Tényleg megkaptam a jutalom ötöst!
Itt némi csönd keletkezett az éterben, majd a kisfiú bevallotta:
– Csakhogy történt egy kis baj is.
– Aztán micsoda? – csodálkozott el Janó bácsi.
– Egy bizonyos dologban hazudtam a tanáromnak…
A kicsi Ferkó egyelőre nem árult el többet a dologról, mondván, hogy nem telefontéma. De természetesen a soron következő korrepetálás délutánján rögtön szóba került az eset.
– Most már magunk között vagyunk, bátran elmesélheted, hogy mi volt az a bizonyos füllentés – mondta biztatólag Janó bácsi.
A kisfiúnak nehezen eredt meg a nyelve, de aztán, ha kissé dadogva is, de bevallotta:
– Az úgy volt, hogy a tanár néni engem szólított fel órán, és amikor elmondtam Kolumbuszról azt a bizonyos történetet, akkor kaptam egy jutalom ötöst, és addig nem is volt semmi baj, amíg meg nem kérdezte, hogy honnan ismerem ezt a történetet, csakhogy én ekkor… szóval azt feleltem, hogy az interneten találtam.
– No, hát csak ennyi a baj? – sóhajtott megkönnyebbülve a nyugalmazott tanár.
Kicsi Ferkó csodálkozva pillantott fel:
– Nem is tetszik haragudni miatta?
– Kellene? – kérdezett vissza Janó bácsi, és mintha a szája sarkában halvány mosoly bujkált volna.
– De hát ez hazugság volt! – mutatott rá a kisfiú.
– Ez kétségtelenül így van – bólintott a tanár. – Ha nem is súlyos hazugság, de mindenképpen az.
– Miért? Van súlyos meg könnyű hazugság is?
Janó bácsi elgondolkodva nézett maga elé:
– A hazugság nagyon sokféle formában ölthet testet – mondta végül –, de az vitán felül áll, hogy bizonyos értelemben mindegyik egy közös halmazba tartozik. Néha még olyan is megesik, hogy hazugságnak minősül a ki nem mondott szó is. Amikor eltitkolunk valamit mások elől, és ezzel tévhitben tartjuk őket.
Janó bácsi abbahagyta a hazugságok elemzését, mert úgy látta, hogy a kisfiú lelkét igencsak megterheli a dolog. Inkább megpróbálta más irányból megközelíteni a témát:
– Azt meg tudod nekem mondani, hogy mi indított erre a hazugságra, Ferkó? – kérdezte. – Csak úgy, a saját szavaiddal meséld el, mi járt a fejedben, amikor a tanárnő rákérdezett, hogy honnan ismered ezt a történetet.
Most a kisfiún volt a sor, hogy nagyot sóhajtson, aztán viszont őszintén bevallotta:
– Nagyon vágytam a tanár néni dicséretére. Nem is emlékszem már rá, hogy mikor dicsért meg utoljára. És tudtam, hogy ha azt mondom, Janó bácsitól hallottam ezt a holdfogyatkozásos történetet, akkor már nem az enyém lesz a dicsőség. Meg aztán ciki lett volna bevallani az egész osztály előtt, hogy korrepetálásra járok, mert annyira buta vagyok, hogy még a történelmet sem tudom segítség nélkül megtanulni. Hirtelen az jutott eszembe, hogy azt mondom, az interneten olvastam erről az egészről. Legalább láthatja a tanár néni, hogy én nagyon igyekszem.
Egy darabig csönd nehezedett a helyiségre, amit aztán Janó bácsi szakított meg:
– Örülök, hogy őszintén elmondtál mindent. Ezt nagyra értékelem. Részemről meg van bocsátva a dolog.
A kisfiú némileg megkönnyebbült, de még nem oszlottak el a viharfelhők a lelkében:
– És mi lesz a tanár nénivel? – kérdezte óvatosan. – Neki is illene bevallanom, nem igaz?
– Elárulok neked valamit, Ferkó. Annak idején én is az interneten találtam ezt a történetet. És én adtam tovább neked, nemde? Tehát végül is elmondhatjuk, hogy te is az internetről ismered Kolumbusz Kristóf és a holdfogyatkozás kalandos sztoriját, csak éppen egy közvetítő személy által. Ha pedig így vesszük…
– De hát akkor nem is kapok semmiféle büntetést? – vágott közbe értetlenül Ferkó. – Pedig hazudtam!
– Már megkaptad a büntetésedet – felelte a nyugalmazott tanár csöndesen: – Ami pedig nem volt más, mint a lelkifurdalás. Egyúttal megkaptad a leckét és a tanulságot is, hogy már csak azért sem jó dolog hazudni, mert utána az embert kegyetlenül kínozza valami odabenn. Ezért is érdemes mindig az igaz úton járni. Ha így cselekszik az ember, akkor sosem kell félnie a lelkében feltámadó érzésektől.
Remek! 🙂