Természetesen Dariosz azt az utasítást adta, hogy haladéktalanul kísérjék fel a hölgyet a hivatalába. Amikor Emma belépett a helyiségbe, és a katona kívülről becsukta utána az ajtót, meglehetősen rémült arccal nézett körül. Mario persze azonnal odalépett hozzá, megfogta a kezét, és faggatni kezdte, hogy mi történt. Guzel pedig tanúbizonyságot tehetett róla, milyen kiválóan beszéli a norling nyelvet, mert a többieknek ő fordította mindazt, amit Emma riadtan elhadart a halpiacon történtekről.
– Szóval egy képviselőre hivatkozott ez a dagadt féreg – gondolkodott hangosan Dariosz. – Mit nem adnék érte, ha kiderülne, hogy vajon melyik lehet a százból!?
– Most tényleg csak erre tudsz gondolni? – méltatlankodott Sztavrila, aztán ő is felpattant a helyéről, odament a lányhoz, és magához ölelte.
Dariosz lemondóan csóválta a fejét:
– Úgy tűnik, nem tudok tőled elégszer bocsánatot kérni azért, mert én vagyok itt a kormányzó. Mélységesen elnézést kérek, amiért a sziget első embereként nagyon is érdekel, hogy melyik képviselőnk a hivatkozott barátja ennek a perverz dagadéknak!
A görög nő azonban már ügyet sem vetett rá, Emmát próbálta vigasztalni. Bár tisztában volt vele, hogy a lány egy szót sem ért abból, amit mond, de bízott Mario fordításában, meg abban is, hogy a lány a hanghordozásából érezni fogja, hogy itt biztonságban van, és jóakaratú emberek veszik körül.
– Az ég szerelmére, hát ültessétek már le ezt a leányzót – kiáltott oda az asztal túloldaláról Attila. – Percek óta álldogáltok ott, az ajtó előtt, mint valami alabárdosok a színpad hátuljában, ez a szegény kislány meg csak mesél idegesen, és tisztán látszik, hogy semmi nem tenne most jobbat neki, mint egy pohárka szíverősítő.
Dariosz igazat adott a magyarnak, és próbálta visszaszerezni a kezdeményezést. Széket hozott Emmának, majd bort töltött neki a jó erős vörösből, utána pedig felszólította a társaságot, hogy nyugodjon le mindenki, nem történt semmi olyasmi, amit ne lehetne helyrehozni.
– Hát én vagyok ennek a szigetnek a kormányzója, a rohadt életbe már! – fakadt ki elkeseredetten. – Megtennétek azt a kedves figyelmességet, hogy megpróbáltok jobban bízni bennem? Ha ez a dagadt, perverz disznó panaszt tesz a halárus ellen, legfeljebb kegyelmet adok neki. De tudtommal nem történt ilyesmi.
Ám végül nem is ez hatott nyugtatólag a kedélyekre, hanem Guzel megmozdulása, aki egyszer csak felemelkedett a székéről, odament Emmához, letérdelt az akkor már az asztalnál ülő lány mellé, megfogta a kezeit, és mélyen a szemébe nézve így szólt:
– Nincs miért aggódnod. Hidd el, rendben lesz minden.
Hamarosan újra két csoportra oszlott a társaság. Az asztal egyik végében Mario és Sztavrila vigasztalta Emmát, és szép sorban beavatták abba a tervbe, amelyről a nap folyamán már megállapodtak. A lány megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy nem kell többé Zurabnak dolgoznia, és megértette azokat az érveket, hogy a későbbi terveire miért lenne ez rossz hatással, még a ma esti incidens nélkül is. Azzal meg aztán pláne. Rögtön a szívébe zárta Sztavrila úrnőt, és a jótevőjét látta benne. És afelől is megnyugodott, hogy a kormányzó megígérte, Zurabnak nem eshet bántódása a történtek miatt.
Az asztal másik végén viszont Guzel felemelt egy papírlapot, amelyen az ozmózis szó szerepelt, és nyomban ráhibázott, hogy mi történhetett korábban, még az ő megérkezése előtt:
– Próbáltátok kitalálni, hogy mit üzenhet a sziget neve?
– Ahogy mondod – bólintott Szubotáj. – Kicsit elkeserítettem a társaságot, amikor megadtam a definíciót.
– Miért is kell elkeseredni az ozmózis definícióján? – értetlenkedett a baskír.
Szubotáj rövid tájékoztatást nyújtott a nem oly régen lezajlott eszmecseréről, mire a Tanító így szólt:
– Ha van valami, ami teljességgel indokolatlan, hát az elkeseredés mindenképpen az. Az ozmózis nemcsak kémiai és fizikai fogalom, hanem például biológiai is. De nem is ez a lényeg. Például hallottatok már a fordított ozmózisról? Mert bizony ez is egy létező jelenség.
Guzel még hosszan ecsetelte a dolgot, és mindenféle képleteket is előterjesztett, de a hallgatósága csakis egy szóra bírt koncentrálni. Arra, hogy fordított.
Attila újra felfedezte a lelke mélyén a reményt. Szubotáj örült, hogy a tudása nem bizonyult elég alaposnak eme tárgykörben. Dariosz pedig szinte kedélyesen kiáltotta oda Sztavrilának:
– Hallod, úrnőm? Már megint megdőlt az az elméleted, hogy te innen soha többé nem juthatsz haza!
