A helyettese tudniillik azt közölte vele, hogy a Tacarodialle márki téren elfogott személy minden kétséget kizáróan a Skót Burgonya Terméktanács tisztviselője, ami önmagában sajnos még nem büntetendő körülmény, ám hogy a férfinak semmi köze sincs az ékszerrabláshoz, az vitán felül áll.
– Ó, hogy dögölne meg a Mikulás! Hogy rohadna meg az a vén lator! Az a mocskos csirkefogó! – szakadt ki az elkeseredett kiáltás a torkából, s közben Gordon Owens vigyorgó képmása jelent meg a lelki szemei előtt.
Néhány járókelő viszont, akik fültanúi voltak az eseménynek, nem Varrothue lelki szemeivel látták a dolgot, s ez rögtön félreérthetetlenül ki is derült a rendőrfőnök számára. Egy idős hölgy például annyira felháborodott az elhangzottakon, hogy habozás nélkül többször lesújtott esernyője fogantyújával Möszjő Varrothue fejére, miközben istentelen bitangnak nevezte, továbbá azt tudakolta tőle igen udvariatlan modorban, vajon hogyan képzeli azt, hogy a nyílt utcán szidalmaz egy világszerte köztiszteletnek örvendő szentet.
Azon nyomban csatlakozott hozzá egy két méter magas, száztíz kilós apuka, aki a kisfiával sétált éppen a kirakatok előtt, és igencsak zokon vette, hogy zsenge gyermekének ilyen illúzióromboló, szégyenteljes kijelentéseket kellett hallania, ráadásul pont Mikulás napján. Felszólította hősünket, hogy azonnal vonja vissza a megjegyzéseit, és hogy nagyobb nyomatékot adjon követeléseinek, szorgalmas pofonosztásba kezdett.
Néhány perccel később, amikor a Möszjő Varrothue sírdogálva, kicsattant száját tapogatva üldögélt a flaszteren, az jutott eszébe, hogy mégiscsak igaza lehet annak a cikknek, amit tegnap olvasott a Calais-i közbiztonság csökkenéséről, hiszen tessék: ő ennek a városnak a rendőrfőnöke (legalábbis egyelőre), és az elmúlt fél óra alatt kétszer is megverték.
Így találtak rá a kollégái, a járda szélén hüppögve…
Szegény Möszjő Varrothue szenvedései korántsem fejeződtek be a két verés után. A kapitányságon, miközben elsősegélyben részesítették, Marcotagne őrnagy tájékoztatta, hogy sajnálatos módon a legcsekélyebb eredményt sem tudják felmutatni az ügyben. Legfeljebb azt lehet majd sikerként elkönyvelni, ha megússzák diplomáciai bonyodalmak nélkül a Skót Burgonya Terméktanács helyettes főtitkárának meggyanúsítását.
A rendőrfőnök testileg-lelkileg összetörten vánszorgott be az irodájába, remélve, hogy ott némi nyugalomra lelhet, azonban éppen csak lerogyott bőrfotelébe, máris megcsörrent a telefon. A Mikulásküldő Szolgálat igazgatója jelentkezett, és felháborodva követelt magyarázatot azzal a zaklatással kapcsolatban, amit az alkalmazottainak kellett elviselnie a délután folyamán. Egyúttal közölte, hogy tízezer frankos kártérítési igényt fog benyújtani a belügyminisztériumnak, az atrocitások során elszenvedett anyagi és erkölcsi kár miatt.
Az eset betetőzéseképpen Petit közrendőr nyitott be az irodába, aki annyira hülye volt, hogy már nem volt hová lefokozni. Boldogságtól sugárzó arccal újságolta:
– Nagyon jó megérzése volt, főnök, amikor utasított minket, hogy a csillagszóróárusokat is ellenőrizzük! Képzelje, sikerült fülön csípni egy személyt, aki engedély nélkül kereskedett a portékáival! A készletet lefoglaltuk, és…
– Takarodjon ki – nyögte elkeseredve Möszjő Varrothue, majd – látva Petit értetlen tekintetét – ordítva is megismételte a parancsot. Amikor végre becsukódott az ajtó a város leghülyébb rendőre mögött, ismét megcsörrent a telefon. A Francia Köztársaság belügyminisztere volt a vonalban…
December 24-én, Calais-tól távol, egy behavazott hegyi úton bogárhátú kis autó araszolt felfelé az emelkedőn. A volánjánál Gordon Owens ült, a fia háza felé tartott, hogy a Szentestét vele és ifjú menyével töltse. Hősünk nem volt éppen karácsonyi hangulatban, mert két hét után sem bírta megemészteni, hogy életében először elhappolták előle a kiszemelt zsákmányt.
Később valamelyest fölengedett a családja körében, a vacsora után pedig, amikor fia bevezette a nappaliba, egészen izgatott állapotba került. Az ifjabb Owens ugyanis huncut mosollyal tájékoztatta, hogy ezúttal ne a fenyő alatt keresse az ajándékot, hanem magán a fán. A rejtélyes közlemény jelentésére pillanatokon belül fény derült: a karácsonyfa azzal a csodálatos ékszerkollekcióval volt díszítve, amely nemrég még a Tacarodialle márki téri üzlet vitrinjeiben pihent.
Nem tudni, hogy az idősebb Owensnek az értékes csecsebecsékről visszaverődő fény csalt-e könnyeket a szemébe, vagy a meghatódottság, hogy ha ilyen módon is, de végre a nyomdokaiba lépett a fia. Pedig az est folyamán még egy örömteli bejelentés várta: megtudta, hogy nemsokára unokája fog születni.
Gordon Owens boldogan veregette meg az „ifjabb Mikulás” vállát:
– Ne aggódj, fiam, hagyunk neki is néhány szép várost az Atlanti-óceán partján!
Remek kis sorozat, kiváló írói munka.
Habár a vége nem egészen úgy alakult, ahogy lennie kellett volna, az a megátalkodott Owens igazán megérdemelte volna, hogy rács mögé kerüljön…(bocsi Owens.🫣)