A kis háziasszony
Ez a hétvége kissé rendhagyó módon alakult, ugyanis anya kért először szót az ebéd elköltése után:
– Kedveseim, egy kis segítségre lenne szükségem.
Máris többen jelentkeztek, hogy szívesen segédkeznek a mosogatásban és a törölgetésben, de anya leintette őket:
– Nem erre gondoltam, gyerekek. Tudjátok, a jövő szombaton érettségi találkozóra vagyok hivatalos. Szeretnék előtte egy-két napot magamra szánni. Jó lenne, ha el tudnék jutni fodrászhoz, kozmetikushoz… esetleg manikűröshöz…
– Nyugodtan menj csak el mindenhova, ahova tervezted, én majd helyettesítelek – ajánlotta fel Dóri, s ezzel le is zárták volna az ügyet, ám amikor anya köszönetet mondott a lányának, az fitymálóan odabökte: ugyan már, hisz ez semmiség.
– Semmiség? Hogy érted azt, hogy semmiség? – kérdezte anya kissé megütközve a flegma hangsúlyon.
– Hát csak azt, hogy nem nagy ügy – folytatta a cserfes kamaszlány, nem látva, mennyire megbántja az édesanyját önérzetében. – Gyerekjáték az egész. Akár egy hétig is hajlandó vagyok ellátni a munkádat, ha nem kell suliba mennem.
– No, azért ne vesd el a sulykot, leányom. A végén még azzal állsz elém pár év múlva, hogy nem mész el az egyetemi felvételire, inkább helyette megstoppolod a zoknijaimat – próbált kedélyeskedni apa, hogy oldja kissé a feszültséget. – Pakold csak be nyugodtan a táskádat holnapra. A felajánlásodat úgy értelmeztük, hogy természetesen az iskola mellett fogod ellátni a háztartási teendőket. Nem kell aggódnod, anya majd mindenben segíteni fog… legalábbis elméletben – tette hozzá, amint észrevette felesége csalódott arckifejezését.
A hétfői nap nem állította túlzottan nagy kihívás elé Dórit. Reggel tíz perccel korábban kelt fel, megkent néhány lekváros kenyeret, a tejet csuprokba öntötte, s a maga részéről a reggeliztetést elintézettnek vette. Iskola után kocsiba ültek anyával, és elmentek egy bevásárlóközpontba, hogy beszerezzék az Almási család háztartásának heti szükségletét. Délután kimosott néhány adag ruhát az automatával, kiteregetett, aztán visszavonult a szobájába tanulni. A keddi nap már valamivel nehezebbnek bizonyult. Késő este lett, mire végzett a vasalással, s már éppen lefekvéshez készült, amikor anya bevitt neki egy kis varrnivalót. Ekkor már majd’ leragadt a szeme, de „szerencsére” amikor elbóbiskolt, mindig megszúrta magát a tűvel, így végül is sikerült teljesítenie a napi penzumot. Legalábbis ami a mennyiséget illeti.
A minőséggel már akadtak gondok, így másnap, amikor apa fel akarta venni az ingét, rémülten tapasztalta, hogy nem tudja összegombolni a hasán. Nyomban szentül megfogadta, hogy soha többé nem fog cukrászdában találkozni a riportalanyaival, s csak ezután vette észre, hogy amikor a kislánya felvarrta a leszakadt gombot, egyúttal be is vett az ing oldalából.
Szerdától kezdve még inkább összesűrűsödtek a teendők Dóri számára. Az állandósult mosás, vasalás, takarítás, mosogatás mellé belépett néhány extra programpont is, úgymint savanyú káposzta betaposása, tanulás az ikrekkel, Brútusz kutya oltásra vitele, amik mind hozzájárultak ahhoz, hogy a kislány kezdeti flegmasága és magabiztossága romokban heverjen. Csak azzal vigasztalhatta magát, hogy jelenlegi lelkiállapotát kiválóan tudja majd hasznosítani történelmi tanulmányai során, mivel éppen a rabszolgatartó társadalmaknál jártak a tananyagban.
A testvéreit kevéssé hatották meg szenvedései, ők inkább saját magukat érezték mártírnak, ha étkezésre került a sor. A tejberizsnél még csak azon vitatkoztak a fiúk, hogy vajon tetőszigetelésre vagy vakolásra lenne-e alkalmasabb a vacsorájuk, később azonban már egyáltalán nem ismerték fel, hogy milyen ételféleség került az asztalra. A kamrából rejtélyes módon sorra eltünedezett néhány szál kolbász és egy pár üveg befőtt. A helyzet napról napra kritikusabb lett. Pénteken az ikrek már kiszöktek a sarki hamburgereshez, Ákos és Gergő pedig titokban pizzát rendelt.
Az élet csak vasárnapra állt vissza a régi kerékvágásba, amikor is – mindenki legnagyobb örömére – már ismét anya főzte az ebédet. Az étkezés végén Dóri magához ragadta a szót, és ünnepélyesen bocsánatot kért az édesanyjától, amiért a munkáját semmiségnek, gyerekjátéknak nevezte. Szülei azonban az ezt követő kijelentésének örültek legjobban:
– Elhatároztam, hogy a jövőben sokkal többet fogok neked segíteni, anyukám. Az elmúlt héten nagyon megtanultam tisztelni a háziasszonyok munkáját.