Március 12., 9 óra 15 perc
Alig Győző töprengő arcot vágott, s ebből a főnöke arra következtetett, hogy a mindenesnek bőséggel akadnak még skrupulusai az STV valóságshow-jával kapcsolatban. Hogy a meggyőzést százszázalékos sikerre vigye, Sugár Zoltán új stratégiával próbálkozott:
– Említette egyszer, néhány hónappal ezelőtt, hogy jegyben jár valami kövér kislánnyal. Ha jól emlékszem, Fréziának vagy Ibolyának hívják a szerencsésnek aligha nevezhető leányzót, ugye? Együtt vannak még?
– Viola – pontosított Győző. – Igen, együtt vagyunk.
– Tudtam, hogy valami virág… No mindegy – legyintett az igazgató. – Hogyhogy nem sikerült még oltár elé vezetnie? Meggondolta magát a kicsike? Megjegyzem, csöppet sem lepne meg…
– Az ő érzelmei jottányit sem változtak – jelentette ki önérzetesen a mindenes. – A szülei azok, akik ellenzik a kapcsolatunkat.
– Hmm… Okos emberek lehetnek… Na és mi a kifogásuk maga ellen? Gondolom, a frizurája toronymagasan vezet a panaszlistán.
Ezt a megjegyzést Alig Győző jobb híján elengedte a füle (illetve az azt teljesen elborító göndör hajzat) mellett:
– Értésemre adták, hogy amíg nem rendezem az adósságaimat, nem adhatják áldásukat a házasságunkra. És a menyasszonyom sajnos nem mer szembeszegülni az akaratukkal.
– Jobb lett volna inkább egy Árvácskával kezdeni, nem igaz? – vigyorgott Sugár úr. – Aztán miféle adósságai vannak magának, Győzőkém?
– Körülbelül másfél millió forintnyi bankkölcsön.
– Akkor meg igazán nem értem, miért habozik. Ha ez az üzlet beüt, én garantálom magának, hogy akár egy összegben is visszafizetheti a tartozását, sőt, még talán a lagzira is marad valamicske. Ellenkező esetben viszont évekig roskadozhat az adósság súlya alatt, a gyors törlesztés legcsekélyebb reménye nélkül. Válasszon: az adósság vagy a menyasszonya súlya alatt akar inkább roskadozni? Gondolja végig: talán csak néhány hónap, és megoldódik minden gondja. Feleségül veheti a Gerberáját, és családi gyufa válhat magából.
– Violának hívják – pontosított újfent a mindenes.
– Most még igen – hagyta jóvá nagylelkűen az igazgató. – De ahogy telnek az évek, előbb-utóbb Ökörfarkkóró lesz belőle, végül pedig Büdöske! Mindenesetre nagyon valószínű, hogy még ezen elkerülhetetlen állapotok beállta előtt megunja a reménytelen várakozást, és keres magának egy gazdag kertészt. Maga meg pityeregve konstatálhatja, hogy az egykori menyasszonyát bizony nem Nefelejcsnek hívták.
Alig Győzőnek az elevenjébe vájtak főnöke szavai. Maga is sokat töprengett az utóbbi időben a dolgok ilyetén alakulásának esélye felett, s úgy döntött, nem hagyhatja, hogy más porozza be az ő kis Violáját.
– Benne vagyok! – jelentette ki elszántan. – Indulhat a projekt!
Tiszta oldalra lapozott a jegyzetfüzetében, és várta a további tájékoztatást:
– Hogyan képzeli a toborzást, Főnök? És mikorra tervezi az első beszavazást?
– Semmi beszavazás! – rikoltotta ijedten Sugár úr. – Nem verhetjük nagydobra a dolgot, mert ha az Endre TV-nél megsejtik, mire készülünk, habozás nélkül lenyúlják az ötletünket. Magunk fogjuk összeszedni a delikvenseket, jobban mondva: maga, Győzőkém, mégpedig a legnagyobb titokban! – tájékoztatta az elképedt mindenest, majd mindjárt rá is tért a személyleírásra: – Szegény ördögöket akarok. Olyanokat, akiknek már minden mindegy; akik örülnek, ha egyáltalán fedél van a fejük fölött, és ingyen kapnak enni, naponta háromszor; akik annyira csórók és nyomorultak, hogy a nagy nyeremény érdekében bármit képesek megtenni. Továbbá az sem árt, ha nincs se kutyájuk, se macskájuk.
– Ez miért olyan fontos? – hökkent meg Győző.
– Nekem ne sipákoljon itt egyetlen anyuka sem, hogy harminchat Celsius fokosan engedte el hazulról a kölykét, és mire visszaadtuk neki, meleg fiú vagy leszbikus kislány lett belőle. Ahhoz meg aztán végképp nincs kedvem, hogy őrjöngő családtagok kártérítési követeléseiről tárgyaljak, mert a hőn szeretett rokonuk élő egyenes adásban belefulladt a medencémbe, vagy csak egyszerűen szívinfarktust kapott… Netán az egyik lakótársa hátba szúrta egy konyhakéssel.
– Az ég szerelmére, Főnök! Ugye, nem…?
– Nem, Győzőkém, nem tervezem, hogy megöletem egyiket a másikkal. A nézettséget minden bizonnyal jelentősen megdobná – sóhajtott vágyakozva Sugár úr –, de élek a gyanúperrel, hogy az ORTT-nek lenne némi kifogása a dolog ellen.
Alig Győző szorgalmasan jegyzetelt az igazgató szózata közben, aztán hirtelen felnézett a füzetéből:
– Csak az a gond, Főnök, hogy nem mehetünk árvaházakba toborozni, mert ott csupa kiskorú lakik, értelemszerűen.
Sugár Zoltán ki nem állhatta, amikor beosztottja az „értelemszerűen” kitételt merészelte a szájára venni. Ilyenkor mindig az a gyanúja támadt, hogy Alig Győző gúnyolódni próbál vele, másrészt úgy értékelte, hogy egy olyan illetőnek semmiféle jogalapja nincs használni a fent említett szót, aki ilyen látványosan híján van a magasabb rendű értelemnek.
Éppen arra készült, hogy a játékostoborzásról amolyan szájbarágós előadást rögtönözzön az alkalmazottjának, amikor kivágódott az iroda ajtaja, és egy terebélyes asszonyság hömpölygött be rajta, maga mögött hagyva az arcát tapogató B. Tó Vendelt.
– Melyikük az igazgató? – üvöltötte vészjósló hangon, miközben tekintetét a két meglepett férfin járatta.
– Én volnék – vallotta be ijedtséggel vegyes kíváncsisággal Sugár úr.
A házmesterné bólintott. Neki is ez volt a tippje. Alig Győzőt olyan statisztának nézte, aki minden bizonnyal egy gyufagyár reklámfilmjében játszik nélkülözhetetlen szerepet.
– Bárányné vagyok, az Egyirányú utca 69/B házmestere – mutatkozott be kulturált tónusban, aztán ismét akkorára fokozta a hangerőt, hogy az odakint sírdogáló B. Tó Vendel sem tudta volna szakszerűbben feltekerni a potmétert. Ordítva tájékoztatta a hallgatóságát arról a példátlan inzultusról, amit elszenvedni volt kénytelen, és azonnali elégtételt követelt. Monológja közben előszeretettel alkalmazta a „hallatlan” kifejezést, s egy ízben még az asztalra is csapott.
Sugár Zoltán először is megpróbálta elérni, hogy a hölgy valamivel finomabb tónusra térjen át, mert nem tartotta stílszerűnek, hogy valaki egy hallatlan incidensről olyan hangerővel számoljon be, hogy azt a szomszédos kerületekben is meghallják. Másodsorban pedig végtelenül szerette volna kihámozni az asszonyság mondanivalójának velejét, s úgy értékelte – bár nem volt szakképzett hangmérnök –, hogy ha valaki, aki egy huszonöt négyzetméteres, zárt térben tartózkodik harmadmagával, ám ennek ellenére úgy viselkedik, mintha a Hősök terén hömpölygő emberáradathoz kellene beszédet intéznie mindenféle kihangosító berendezés nélkül, az nem várhatja el, hogy a hallgatósága maradéktalanul felfogja a közlendőjét.
Két dologgal kínálta meg hívatlan vendégét: egyrészt hellyel, másrészt egy pohárka olyasféle likőrrel, amelyik küllemében ugyan ártalmatlan szíverősítőnek tűnt, összetevőit tekintve viszont kiválóan alkalmasnak bizonyult arra, hogy az elfogyasztása után Bárányné hosszú percekig ne kaphasson annyi levegőt, amennyivel át tudna ordítani a Duna túlpartjára. Így végre jó esély nyílt arra, hogy megkezdhessék a probléma gyors és kulturált feldolgozását.
– No látja, most már mindent értek, kedves Bárányné asszony – nyugtázta Sugár úr néhány perccel később –, csupán az nem világos előttem, hogy ha kegyed házmester, akkor mi oka van rá, hogy sürgősen albérleti szoba után nézzen?
– Mert az Egyirányú utca 69/B számú társasház kiadta az utamat. Egyszerűen felmondtak nekem, hat évnyi szolgálat után – panaszolta keserűen a házmester, majd amikor az igazgató ennek a szívtelen eljárásnak az okát kezdte firtatni, Bárányné kénytelen-kelletlen elismerte, hogy munkájának minőségére az utóbbi időben különös szenvedély nyomta rá a bélyegét. Ő ugyanis él-hal a valóságshow-kért, és el nem mulasztana egyetlen percet sem, amikor az országos kereskedelmi tévék ilyesféle műsort vetítenek. Valósággal a rabjává vált a képernyőnek, és két igáslóval sem lehetne elvontatni előle, amikor a kedvenc szereplői sorsát követheti nyomon rajta.
Az Egyirányú utca 69/B lakói viszont csöppet sem tolerálják ezt az odaadó rajongást. Az utolsó figyelmeztetést akkor kapta – vallotta be a házmester –, amikor egy ködös februári reggelen Galuskáné a lábát törte a ház előtt, ahol nem volt elseperve a hó, és egy szem homok nem sok, annyi sem volt kiszórva a járda jéggel borított szakaszaira. A lakóbizottságot nem hatotta meg az a védekezés, hogy aki hajnalig a valóságshow adását nézi, azzal utána óhatatlanul előfordulhat, hogy reggel elalszik, és így nem tudja idejében elvégezni a síkosságmentesítési feladatokat.
A pohár pedig akkor telt be végleg, amikor két héttel ezelőtt az idült klausztrofóbiában szenvedő Brezovics bácsi beszorult a liftbe, és mintegy másfél órán keresztül volt kénytelen odabenn szorongani, míg véget nem ért egy izgalmas kiszavazás… Így aztán nincs mit tenni, költöznie kell, de mivel egyetlen élő hozzátartozója sincs, kénytelen valami olcsó albérleti szoba után nézni.
