IRODALOM
Carlo Collodi: Pinokkió
Élt 1 szer 1 öreg asztalos szakmunkás, akit úgy hívták, hogy Dzsepettó mester, és nem volt gyereke, pedig nagyon szeretett volna, de rájött, hogy reménytelen a hejzet, és nem azér, mindha inpotens lett volna, hanem mer nem volt felesége. Éppezér faragott magának 1-et. (nem feleséget, mer nem ment el tejesen az esze a szenilitása mijatt: hanem 1 kiss fagyereket.)
Elősször salynálkozott, hogy fiju lett, mer lányt várt (pedig egy kiss gyalúlással meg fúrással elintészhette vólna a dólgot) és már épen azon gondolkodot, hogy az legyen a neve, hogy Fa Time, vagy Fa Nni. Így azomban elneveszte Pinokijónak. (Pedig a Fa Jankó vagy a Bot Ond jobban ilett vólna hozzá. De mind 1. Ő tugyja.)
Nagyon vidám kisfiju volt, mindig vihogot, mint a fakutya a jókedve mijat, és ojan kedves és szelid volt, hogy fát lehetet vólna hátogatni a hasán (heljesbitek: hasogatni a hátán.). Viszont nem tartozott a jótanulók közzé, ami nem is csoda, hiszen mer fafejü volt. De Dzsepetó mester tehetett rolla, mer mérnem a faiskolába iratta be? (Persze az öreg csak aszt szerette volna, hogy ne legyen a fija 1 faragatlan tuskó.)
Így azomban még a késség tantárgyak se mentek neki. Példáúl amikor énekórán darra fakatt a fahangján, a tanár néni egyböl rá szólt:
– Na inkáb űjjél lefele kisfijam. Ugy látom, nem te leszel az ujj nótafa az oztájba. De selythettem volna, amekkora botfüled van. Nem akarlak elkeseriteni, de nem vagy eggy Fenyő Miklós, senem Gerendás Péter.
Csak azér nem bugtatta meg humánusan, mer Pinokijó mektanult egy kicsit fagottozni meg hárfázni.
És továbbá tornaórán se fociszhatott a többijekkel, mer falába volt. Sajnálhatta, hogy nem Magyarországon farakták ki, mer ettöl itthol még enbé 1-gyes fodbalista is lehetett volna, de Olasz Országba csak lapdaszedőnek vagy kapufának vették be az oztájtársai. Éppezér más spórtágak felé fordúlt a figyelme, elhatároszta, hogy majd beáll árbócnak és körbevitorlázza a földet, mint a nagy példa képe: Fanándor.
A csajok is sokszor csúfolták, hogy majomkenyérfa, meg hogy gyökér csira gyerek. Ijenkor úgy érezte magát, mintegy elfásult szomorufűz, és megkérgesitette a szivét, amitöl sosenem lett szerelmes, pedig amúgy nagyon tetzettek neki a deszka csajok, és már ágaskodott is a paszujkarója! De hijába, mer csak anjit mondott a lányoknak: ti az én szemembe a szálkát is meglátyjátok, a magatokéba meg még a gerendát se!
Enni viszont jóltudott. Kedvenc étele volt a fahéjjas fasírt, a fatányéros meg a fás karalábé. Faszeszt is akart inni, de Dzsepettó összekorholta, hogy az nem való még egy ijen kis facsemetének.
– Még csak az kéne, hogy rászokjál a pijára! – tájékosztatta az aztalos mester. – Etykettőre törzs vendég lennél a kocsmába, aztán tönkre menne az egésséged és koldusbotra jutnál! Elinnád az agyad, asztán mehetnél a rendörségre főtörzsnek fakabátba!
A fagyerek egyéb iránt igenigen pragtikus. Példáúl kevés vizet fogyazt, mer Dzsepettó bácsi este nem fűrdette meg, hanem szárazon lesmírgliszte és bekente fa testápolóval. És megmonta neki, hotyha pattanása nő, ne nyomkoggya, mer meglátzik a heje és göcsörtös lessz, hanem majd ő legyalújja neki.
És azér is jó vólt a fagyerek, mer azt nem kel orvoshoz hórdani, csak 1 harkáj kell, amék néha mekkopoktatyja, nehogy példáúl szúvas legyen a foga, és ha mégis beteg lessz, csak le kell eggy kicsit permetezni. És továbá fodrászhoz se kell hordani, csak bekel állitani 1 kertbe a buxusok közzé, és akkor egy arrajáró kertész észrevétlenűl megnyírja a sövénnyiró ollóval.
Útyhogy Dzsepettó mester jól kijött vele, sok öröme tellt benne, és sosenem korholta, hogy ha rossz fát tett a tűzre. Pinokkijó is jól éreszte magát, csak az eset neki rosszúl, ha néha Dzseppetó kapatosan jött haza este, és aszt énekelte, hogy nem lehet az enber fából, mer ki kel rugni a hámfábol. Ijenkor a kiss fiju csak nézett faarcal lelonbozódva, és rájött, hogy most épen sérülést szemved az intendánstudata. De az idős mester megvigaztalta, hogy ne érzékenykegyjen, mer kemény fábol van faragva. Eszt Pinokkijó is belátta, és boldogan élt, míg elnem korhatt.
