Szubotáj megtörten haladt fel a Kormányzói Palota lépcsőjén. Úgy vágott át az előcsarnokon, mint...
Osmosis
Baskír szerfölött meg volt elégedve a vörös hajadon repülési teljesítményével. Gyakorlatilag mindent úgy csinált,...
Guzel a szekéren ülve megszemlélte a spanyol főszakács sebeit. Nem lehetett tudni, hogy miképpen...
Szerepelt már néhány fejezetben, történt vele egy s más. Talán már keletkezett is róla...
Baskír félmeztelenre vetkőzve haladt az anagur pusztaságon észak-kelet felé. Már csak egészen kis szakaszokon...
A hódospataki fogadóban igencsak felforrósodott a hangulat. Most már öt helyi atyafi – és...
Amikor Nihuc visszatért a Kormányzói Palotába, már a földszinten közölték vele, hogy a sziget...
Trin, a derék öreg titkár és három katona a délnyugati út melletti fák árnyékában...
A vörös hajú lány láthatólag valami nagyobb, de kellően rövid fatörzs után kutakodott a...
A szurdoki csata után Nihuc vezérezredes kocsin hazavitette magát. Már javában reggel volt, így...