A Kormányzói Palota alagsorában, egy jégtömbökkel meglehetősen jól ellátott helyiségben hárman álldogáltak az asztalokra fektetett hullák körül. Dariosz kormányzó mellett Trin, a személyi titkár és Tardillisz hadügyi országnagy szemlélték meg a tetemeket, és közben fontos ügyben készültek döntést hozni, amellyel kapcsolatban három opció merült fel:
1. A merénylet azonnali nyilvánosságra hozása
2. A merénylet eltitkolása az olimpia végéig
3. A merénylet végleges eltitkolása
– A harmadik opciót máris kizárom – szögezte le Dariosz. – Nem is értem, hogyan merülhetett fel benned egyáltalán ilyen eshetőség – nézett méltatlankodva az öreg titkárára.
– Úgy gondolom, kormányzó úr, hogy egy ilyen esemény kapcsán akkor járunk el a leghelyesebben, ha minden eshetőséget számba veszünk – vélekedett Trin –, egyaránt megvizsgálva azok előnyeit és hátrányait.
– Aztán milyen előnyei lennének az örökös titkosításnak? Már ha vannak egyáltalán ilyenek – fogalmazta meg kétségeit Tardillisz.
– Természetesen még nekem sem volt időm alaposan végiggondolni eme három eshetőség összes következményét – jelezte a titkár –, de a végleges eltitkolás kapcsán rögvest eszembe jut mindjárt két dolog is. Az első, hogy a titkosítással megakadályozzuk, miszerint a köztársaság elszórt ellenségei megerősítést kapjanak, hogy nincsenek egyedül. A második pedig az, hogy megakadályozzuk a közbiztonságba vetett hit csorbulását a lakosság körében.
– Nem vitatom, hogy ezek méltányolható törekvések – ismerte el a kormányzó –, de hadd szögezzem le újból: nem vagyok kapható a végleges titkosításra. Csak egy példát mondok: itt van a Zangerija nevű testőröm esete. A családja elveszített egy fiatal, értékes életet csak azért, mert ez a hős komolyan vette az esküjét, és a saját élete árán is kész volt megvédeni az enyémet. Miféle gazember lennék, ha ezt szó nélkül hagynám? Olyannyira nem fogom, hogy még becsületrendet is szándékozom alapítani eme kiváló katonám nevével, és ezt a bizonyos Zangerija Becsületrendet minden hősi halott testőröm meg fogja kapni, aki miattam halt meg ma, a családjaikat pedig tisztes életjáradékban részesítem. De ez kivitelezhetetlen lenne úgy, hogy közben a merénylet tényét eltitkolom a nép elől.
– Tudomásul vettem – bólintott Trin, és gyakorlatias ember lévén így folytatta: – Akkor már csupán abban kell dűlőre jutnunk, hogy azonnal hozzuk nyilvánosságra a történteket, vagy ez maradjon az olimpia utánra.
– Én nem lennék semmilyen tekintettel az Olimpiai Játékokra – fogalmazta meg hitvallását Tardillisz. – Ha nem csapunk le azonnal és a legkíméletlenebb módon az elkövetőkre, akkor csak bátorítást nyújtunk az efféle cselekedetek megrendelőinek. Mert kétség nem férhet hozzá, hogy itt komoly megrendelők állnak a háttérben.
– Vajon kik lehetnek ezek a megrendelők? – csapott le a végszóra Dariosz, és kíváncsian várta, mire jut a két legfőbb bizalmi embere.
– Az a baj, kormányzó úr, hogy a merítési lehetőség meglehetősen széles – vélekedett Trin. – Bár megvallom, egészen a mai napig magam sem gondoltam volna, hogy bármelyik ellenséged efféle gaztettre merészeli ragadtatni magát.
– Én azért mégis szeretném, ha legalább említés szintjén végigfutnánk azokon, akiknek nagyon is jól jött volna ez a merénylet – ütötte a vasat Dariosz.
Trin egyébként is egy hajlott hátú emberke volt, de most egyszeriben leeresztette a vállait, és megadóan elkezdte felsorolni a Szigetvilág valamennyi államát, míg végül azt kérdezte:
– Tényleg nem érted, kormányzó, hogy a Szigetvilág összes uralkodója a potenciális ellenséged? Amióta Osmosisnak nincs királya, azóta félnek tőle, hogy a köztársaság eszméje kisugárzik az általuk uralt szigetre, de most elérkeztél egy fordulóponthoz. Lényegében Osmosis eszméjét kezdted hirdetni egy nemzetek közötti játékkal. És azt kérdezed, vajon ki lehetett a merénylet megrendelője? Véleményem szerint erre jelenleg egyetlen szó az igazi és őszinte válasz, mégpedig az, hogy bárki. Ráadásul a Szigetvilágon túl akár még északi fejedelemségek uralkodóházai is szóba jöhetnek. Ezért mondtam azt, hogy a merítési lehetőség meglehetősen széles.
Tardillisz tőle szokatlan módon szerfölött idegesnek mutatkozott, és úgy tűnt, ezúttal minden tekintélyét megkísérli latba vetni, hogy az ő álláspontja győzedelmeskedjen:
– Pontosan ezért lenne fontos mihamarabb közhírré tenni az eseményeket, hiszen ha külső megbízás esete forog fenn, amire igen nagy esély van, akkor azonnali intézkedéseket kell foganatosítani, hogy az életben maradt elkövetők ne menekülhessenek el a szigetről – hangsúlyozta erélyes modorban. – Minden késlekedés közelebb visz minket ahhoz, hogy elveszítsük a maradék ellenőrzésünket is a dolgok fölött.
– Csakhogy ezzel lényegében a megrendelők malmára hajtanánk a vizet – mutatott rá az öreg titkár higgadtan, és el is magyarázta, mit ért ez alatt: – Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy a merényletre az olimpia megnyitója előtt egy nappal került sor. Véleményem szerint a cél egyértelműen kikövetkeztethető, ez pedig nem más, mint az Olimpiai Játékok megzavarása, lejáratása, esetleg teljes ellehetetlenítése. A merénylet ugyan nem sikerült, hála a magasságbéli isteneknek, de ha rögtön nyilvánosságra hozzuk a történteket, akkor a megrendelő szándéka szerint cselekszünk. Elvégre mi magunk fogjuk közhírré tenni, hogy Osmosis korántsem a béke szigete, hanem egy olyan hely, ahol még egy ilyen kiemelt rendezvény idején is megtörténhetnek a legdurvább bűncselekmények, és itt még az ország első embere sem lehet biztonságban.
– De hát a kormányzó él! – harsogta nekihevülten a hadügyi országnagy. – Holnap ő maga fogja megnyitni az olimpiát, tehát mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy Osmosis szigetén semmi esélye nincs azoknak, akik a köztársaság első emberére merészelnek támadni!
Egy darabig eltartott még az érvek ütköztetése a jégveremnek is beillő alagsori helyiségben, és ezalatt Dariosz nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a hullák jelenléte ugyan ad némi bizarr miliőt a tanácskozásnak, de a rekkenő hőségben bizonyos légkondicionálási szempontok is szerepet játszhatnak abban, hogy a két legfőbb bizalmi embere sehogy sem akar dűlőre jutni a kérdésben. Így aztán, megunva a meddő polémiát, hamarosan közölte döntését:
– A merénylet tényének nyilvánosságra hozását az olimpia utánra halasztom. Köszönöm, hogy értékes gondolataitokkal hozzájárultatok ahhoz, hogy megszülessen az elhatározásom.
A kormányzó figyelmét nem kerülte el, hogy Tardillisz a korábbiakkal ellentétben – bár próbálta titkolni, de – komoly csalódottsággal fogadta el a döntését.
