Osmosis – 210. fejezet

Baskír szerfölött meg volt elégedve a vörös hajadon repülési teljesítményével. Gyakorlatilag mindent úgy csinált, ahogy ő maga is tette volna. Először felgyorsította a vadászgépet kétezer kilométer per órás sebességre, de erre egy öt esztendős pihenő után mindenképpen szükség volt, hogy a különböző fedélzeti rendszereket tesztelni lehessen. Szerencsére semmiféle hibajelzés nem érkezett, a gép teljesen rendben volt.

Másrészt azért is kellett ekkora kezdőlökés, hogy a Golub minél hamarabb nagy magasságot legyen képes elérni, hiszen bármiféle navigációs rendszert nélkülözve, az úgynevezett látva repülés módszerével manővereztek. Ez azt jelentette, hogy a pilótának a különböző, általa felismerhető terepalakzatok – úgymint folyók, hegyláncok, partvidékek vonala – alapján kellett navigálnia. Elvégre egy lényegében ismeretlen bolygóról nem sok adat szerepelhet egy idegen civilizáció űrjárművének adatbázisában.

A kellő magasságot elérve, valamint a megfelelő irányt belőve aztán Raudona jelentősen csökkentette a Golub sebességét, természetesen az üzemanyaggal való takarékoskodás jegyében. Az öreg Tanító pedig idejét érezte némi tapogatózó eszmecserének:

– Nagyon furcsállom, hogy a folyóparttól a tóig egyetlen anagur határvadásszal sem találkoztam – jegyezte meg óvatosan.

– Gondolod, hogy ez véletlenül történt, bácsika? – nevetett fel a vörös hajadon. – Szerinted nekem semmiféle szerepem nem volt benne? Nem lehetséges, hogy éppen én tisztítottam meg előtted az utat, hogy zavartalanul haladhass a célod felé?

Baskír érdeklődve figyelte, ahogy a meztelen lány keblei a kacagása ritmusában ringanak. Tisztában volt vele, hogy ez az emberférfiak számára módfelett izgató látvány, csak azt nem értette, még ennyi idő után sem, hogy vajon mi lehet ennek az oka.

– Nem térhetnénk vissza a norling nyelvre? – vetette föl könnyed, csevegő modorban. – Bevallom, sokkal kedvesebb volt számomra a norling magázó formula, amit azelőtt alkalmaztál. Apropó! Hol sajátítottad el a norling nyelvnek ezt a változatát?

– Hogyhogy hol? – értetlenkedett mosolyogva Raudona. – Hát a norlingok között.

Ravasz a kis bestia – gondolta Baskír, és úgy vélte, nem lesz könnyű feladat bármiféle releváns információt kiszedni a lányból. Már ha egyáltalán lehetséges. De persze nem hagyta abba a próbálkozást:

– A magázódó formula leginkább az orzók által bitorolt területeken dívik – jelentette ki.

– Jól mondod, leginkább ott – ismerte el a vörös hajadon. – De mivel az orzók szinte mindent loptak, még a szavaikat is, nem gondolod, hogy a magázó formulának valahonnan be kellett szivárognia a lopott és összetákolt nyelvükbe?

– De igen.

– És azt tudod, hogy ez a magázó formula mely norling vidékre jellemző, bácsika?

– Tudom. A Mocsárvidék környékére.

– Nagyon jól tudod.

Pár perc csönd keletkezett, melynek során Baskír megállapíthatta, hogy pontosan ugyanannyit tud a lányról, mint a tapogatózás megkezdése előtt. De még mindig nem adta fel, sőt most már sokkal célzottabb kérdésekkel próbálkozott:

– Volt valami dolgod a határvidéken, vagy direkt azért küldtek arra, hogy engem megsegíts? – tette fel a szerfölött közvelen kérdést.

– Ha direkt azért küldtek arra, hogy téged megsegítselek, akkor kijelenthetjük, hogy volt valami dolgom a határvidéken? – kérdezett vissza a lány.

Baskír leforrázva ült a helyén. Már nem tudta eldönteni, hogy azért vezet zsákutcába minden kérdése, mert az energiaszintjének elkeserítő csökkenése az intelligenciájának működésére is végzetesen tompító hatással van, vagy pedig arról van szó, hogy ez az android akkor is simán lejátszaná őt a pályáról, ha minden hajdani képességének maximális birtokában lenne.

– Jut eszembe! Te hanyas vagy a Kuznyecov professzor-féle skálán? – firtatta kíváncsian, de megint csak nem járt sikerrel.

– Kuznyecov professzor-féle skála? Ugyan már! – legyintett a lány, de a témában nem szándékozott komolyabb nyilatkozatot kiadni, ez pontosan látszott rajta. Mellesleg nem is nagyon lett volna rá ideje, mert ekkor már látótávolságba került a Belső-tenger északi partjának vonala, Raudona tehát megint nagy magasságba emelte a gépet, aztán lefelé fordította a Golub orrát, hogy vizuálisan észlelhesse a központi sziget, Osmosis körvonalait.

– Most már kijelenthetem, hogy tökéletesen hajtottad végre a repülést – ismerte el az öreg Tanító. – És a fényviszonyokat is hibátlanul számítottad ki. Mindjárt itt az alkony, senki emberfia nem fogja érzékelni a szigeten, hogy megérkeztünk.

– Köszönöm – mondta szokatlanul csöndesen a lány.

– Egyébként kiválasztottad már a leszállóhelyet?

– Természetesen – bólintott Raudona. – A sziget északi partján, a fővárostól nem messze van egy U alakú sziklakürtő, amelyik csak egy zátonyos terület irányába nyitott, tehát hajók nemigen járnak arrafelé. Az Orel is ott parkol most, jó egy méterrel a vízfelszín alatt. Leteszem mellé a Golubot, aztán szerzek neked valami ruhát.