Dariosz újra átélhette, milyen érzés az, amikor Nihuc vezérezredes ébreszti az embert. Felült az ágyán, és próbált visszagondolni arra, hogy mi az utolsó emlékképe az előző estéről. Vagy ez még ugyanaz az éjszaka…? Már semmiben sem volt biztos.
– Tudom, hogy ilyen kevés idő alatt messze nem pihenhetted ki magad, kormányzó – mentegetőzött a testőrparancsnok –, de most már fel kellett ébresszelek, mert közeleg a hajnal, és még van mit megbeszélnünk, mielőtt elindulunk a szurdokhoz.
A kormányzó kipattant az ágyából, és villámgyorsan összekapta magát, pedig az arcán az elcsigázottság és a kialvatlanság minden jelét felvonultatta. Nihuc is érzékelte ezt – sőt ennél sokkal tágabb értelemben diagnosztizálta Darioszt –, ezért amikor már a folyosón haladtak, oldalba bökte a sziget első emberét, és átnyújtott neki egy már jól ismert kis tégelyt. A kormányzó felcsillanó szemmel csapott le az üvegcsére, és gondolkodás nélkül hajtotta fel annak kívánatos tartalmát.
A Kormányzói Hivatalba érve Dariosz konstatálta, hogy már mindenki ott ül az ovális asztal körül, aki számít. A két anagur törzsfő, Mario és az öreg Trin is gondterhelt arccal várakoztak rá, és némileg megkönnyebbülve látták, hogy a sziget első számú vezetője kellő frissességet és elszántságot mutatva lépett be a helyiségbe.
– Úgy hallom, nincs sok időnk, uraim – kezdte Dariosz, mielőtt egyáltalán helyet foglalt volna –, úgyhogy térjünk is a lényegre.
Elsőként a titkára szólalt fel:
– Jómagam néhány megbízható katonával kilovagolok a délnyugati bekötőúton, és elémegyek a papi küldöttségnek. Természetesen nem fogom felfedni Zsatar előtt, hogy tudomást szereztünk a tervükről, de azért majd igyekszem úgy viselkedni, hogy sokáig eméssze a bizonytalanság.
A kormányzó elvigyorodva nézett a bizalmi emberére, miközben belehuppant a székbe:
– Ravasz vagy, mint mindig, derék Trin. Hadd érezze csak a törődést a főpap! Legyen biztos benne, hogy rajta tartjuk a szemünket.
Ez volt az első és egyben utolsó jelentés, amit Dariosz kedélyes hangulatban fogadott. Merthogy utána a vezérezredes ragadta magához a szót, és a következőkről tájékoztatta:
– A katonáink már megkapták a parancsot, és úton vannak a szurdok felé, mintegy kétezer fős létszámban. A hadtest egyik felét az osmosisi Fekete Ezred képviseli, a másik felét pedig a Neridea Ezred. Maga Nerid király vezeti fel az övéit a színhelyre.
Dariosz arca hirtelen skarlátvörössé változott, és a mellette ülő Mario meg mert volna esküdni, hogy a fogainak összecsikordulását hallotta a kifakadása előtt:
– Ki merészelt ilyen parancsot kiadni a nevemben? – csapott az asztalra egy jókorát. – Nem volt világos, amit legutóbb mondtam? Amíg én vagyok Osmosis kormányzója, a Neridea Ezredet senki nem vetheti be olyan tömeg ellen, amelyikben a köztársaság alattvalói is szerepelnek!
– Kérlek, hagyd, hogy végigmondjam, kormányzó – emelte fel a kezét Nihuc. – Tudom, hogy első hallásra baljóslatúnak tűnik számodra mindez, de gondolj csak bele, mi mindent nyerhetsz ezzel a…
– Az még hagyján, hogy segget csinálok a számból egyetlen nap leforgása alatt! – vágott közbe harsogó dühvel Dariosz. – Még azt is eltűrném, hogy ezekben a zavaros napokban a hátam mögött egyeztettek Nerid királlyal! Nyilván csakis azért, hogy engem kíméljetek! De végiggondolta valamelyikőtök, hogy mi lesz a következménye annak, ha a népem tudomást szerez erről az összecsapásról? Mit fognak majd mondani a polgárok, ha meghallják, hogy a kormányzójuk Osmosis lakói ellen vetett be idegen csapatokat? Hogy fogják megítélni a nerideai menekülteket, akiket jó szívvel befogadtunk, ők meg hálából lemészárolják a helyieket? Talán polgárháborút akartok kirobbantani a szigeten? Már így is túl sokan zúgolódnak amiatt, hogy…
– Kérlek, kormányzó! – emelte fel most már mindkét kezét Nihuc, és igen mélyen belenézett Dariosz szemébe. – Nyilvánvaló, hogy mik az aggályaid, szükségtelen elsorolnod őket. De biztosíthatlak, hogy mindegyikre létezik megnyugtató válasz, csupán meg kellene hallgatnod őket. Mivel záros határidőn belül el kell indulnunk, még egyszer nyomatékosan megkérlek, hogy hallgass végig.
A kormányzó ezután már nem is szólt, csak lemondóan intett.
– Ami a legfontosabb – folytatta a vezérezredes –, a Neridea Ezred nem fog olyan tömegre támadni, amelyben akár csak egyetlen osmosisi illetőségű ember is megbújna. Megvan a módszerem arra, hogy a Monostorból induló csapatot hovatartozás szerint kettéválasszam. Idő hiányában erről majd útközben teszek neked jelentést.
Dariosz kénytelen-kelletlen bólintott.
– Ebből pedig az következik – magyarázta Nihuc –, hogy a hadtestünk már egy olyan tömeg ellen kerül bevetésre, amelyikben csakis orzók fognak harcolni. Már ha harcolnak egyáltalán. De ami a lényeg, kormányzó, hogy végig kell gondolnod a Neridea Ezred katonáinak lelkiállapotát is. Hónapok óta itt táboroznak Osmosison, hiszen testvérnépként befogadtuk őket. Alig várják, hogy összeálljon végre az az egyesített hadsereg, amelyik az ígéretednek megfelelően tengerre száll, és útnak indul a szigetük visszafoglalására. Persze ők is tisztában vannak vele, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de egy katonaember számára az efféle tétlen várakozás nem könnyű.
A lecsendesedése óta most jött meg először Dariosz hangja:
– Nincs egy napja sem, hogy aranyjelvényt adományoztam mindegyiküknek. Mivel adhatnám egyértelműbb jelét, hogy a meori nemzet részeinek tekintem őket, és komolyan gondoltam a közös harcunkat az orzók ellen?
– Pontosan azzal, hogy ezt a feladatot a szurdokban rájuk bízod, nem pedig kihagyod őket belőle – felelte csöndesen Nihuc. – Az előbb azt kérdezted, mit szólnának a polgárok, ha megtudnák, hogy idegen csapatokkal veretted le azt a tömeget, amelyikben osmosisi emberek is jelen voltak. Én meg azt kérdezem, vajon mit szólnának Neridea harcosai, ha megtudnák, hogy alkalmat adhattál volna nekik legalább részben megbosszulni az orzókon mindazt, amit a népük, a szeretteik, rokonaik ellen elkövettek, de te elzártad őket ettől a lehetőségtől?
Dariosz töprengve bámult maga elé, és mintha halványan bólogatni kezdett volna. A vezérezredes ezt még nem vette a teljes meggyőződés egyértelmű jelének, ezért tovább ütötte a vasat:
– Gondold csak végig! Ha nem kihagyod a Neridea Ezredet, hanem oly módon vonod bele őket, hogy a te katonáiddal vállvetve harcolhatnak, annál mi lehetne nyilvánvalóbb jele, hogy véresen komolyan gondoltad az ígéretedet, amit nekik tettél? Ez szinte már olyan lenne, mint egy közös hadgyakorlat az orzók ellen, Neridea szigetének visszafoglalása jegyében!
Dariosz felemelte a fejét, és a szemében már egészen másféle tűz égett, mint amikor még dühösen acsargott mindazon intézkedések ellen, amelyeket a háta mögött hoztak.
– Ne késlekedjünk tovább – emelkedett fel az asztal mellől, és határozott léptekkel megindult az ajtó felé.
