Zurab felismerte Mariót. Ezt onnan lehetett a legbiztosabban tudni, hogy félhangosan azt mondta: „Nahát, de hiszen te Mario vagy, ugye?”, és közben széles mosoly szaladt szét az ábrázatán.
– Igen – bólintott az olasz fiú, nyugtázva, hogy valóban ő Mario, és ráadásul erről tudomása is van. – De te mi járatban vagy errefelé, Zurab? És mi készül itt? Hova araszol ez a furcsa menet?
– Emma szerint te egy nagyon rendes ember vagy – közölte váratlanul a halárus.
– Ezzel egyetértek – szögezte le Mario –, csak nem nagyon értem, hogy ez melyik kérdésemre válasz.
– …de nem tudom, hogy guzeliánus vagy-e… – folytatta a hangos töprengést Zurab.
Na, ez aztán remek – gondolta magában az olasz fiú. Olyan sötét van, hogy két lépés távolságról is alig tudják kivenni egymás arckifejezését. És ez a baljóslatú éjszaka már amúgy is tele van mindenféle rejtélyekkel. Erre ez a balfasz még beemel a diskurzusba egy tök ismeretlen kifejezést. Guzeliánus. Mi a vérveres remeterák lehet az?
– Mi van, ha nem vagyok guzeliánus? – kérdezett vissza provokatívan, majd hogy végképp összezavarja a buta arcú halárust, rögvest rápakolt még egy kérdést: – És mi van, ha az vagyok?
A dolog hatott, Zurab elbizonytalanodva motyogott maga elé:
– Hát, az nem annyira lenne jó, ha nem lennél az… De mintha azt mondtad volna, miután megdobáltad kavicsokkal a hátamat, hogy nem vagy ellenség… Az viszont jó, ha nem vagy ellensége az egyházunknak… csak így meg nem nagyon tudom, hogy most akkor mi van…
Innentől kezdve Mario is zavartan pislogott. Mert az odáig rendben van, hogy hallott már a kormányzó hivatalában Guzel egyházalapítási terveiről, na de ennyire előrehaladott állapotban lenne a projekt? Azért az nem volna semmi, elvégre ő már egy hónapja itt tartózkodik Osmosis szigetén, ám még semmi jelét nem látta, hogy a hivatalos vallási szervezeten kívül egy másik is működne. Ez valami földalatti mozgalom lenne? És a vezetőjük után guzeliánusoknak nevezik magukat?
Mindenesetre nem akart túlságosan belemerülni efféle klerikális témákba, mert úgy érezte, hogy minél tovább tökölődnek, annál inkább le fognak maradni a furcsa zarándokoktól, és azért jó lenne legalább a menet élén imbolygó fáklyalángot nem szem elől téveszteni.
– Megelégszel-e egyelőre azzal, ha kijelentem: Sztavrila úrnő legodaadóbb híve vagyok, és az életem árán is kész vagyok megvédeni a testi épségét? – ajánlotta fel a kompromisszumos megoldást Zurabnak, akinek az eleddig bamba képére végre visszatért a bizalom.
– Nekem ez több mint elég – jelentette ki megnyugodva a halárus, majd hozzátette: – Főleg úgy, hogy látom, kard is fityeg az öveden, és szerintem használni is tudod.
– Miért, szükség lehet rá? – csapott le a végszóra Mario, mélyen eltitkolva kardforgatói képességének hiányosságait, de hát minek hozakodjon elő ilyesmikkel egy olyan harcos, aki éppen a mai nap délelőttjén vágta le egy ember fejét, életében először? A lényeg most nem ez, hanem hogy kiderüljön valahára, mi ennek a titokzatos küldetésnek a célja.
– A Tanító szerint nem lehet kizárni – válaszolt fontoskodó arckifejezéssel Zurab.
Az olasz fiú arckifejezése akkor sem lehetett volna savanyúbb, ha éppen egy olyan citromszeletre harap rá, amelyet korábban ecetes halszószba áztattak. Ezúttal azonban nem a mérsékelt agykapacitású halárusra haragudott. A Torinói Egyetem bizonyos kutatói jutottak eszébe, akik annak idején a halántékára illesztették az érzékelő tappancsokat, és úgy „küldték át” Evilágba, hogy előzőleg elfelejtették vele közölni, miszerint nagyjából ők is annyira ostobák, mint ez a Zurab itt, a sötét erdő mélyén.
„Tanító, mi?” – üvöltötte volna legszívesebben Mario az ég felé, mint hajdanán, amikor megérkezett a Kalrund Fejedelemségbe. – „Rohadtul vicces ám több szereplőnek is ugyanazt a nevet adni! Most akkor melyikről van szó? A kaporszakállú vénemberről? Vagy Guzelről? Netán a legújabban felbukkanó, tejfelesszájú ifjoncról? Létezik nektek valamiféle felettes ellenőrző szervetek, vagy magatoktól vagytok ennyire hülyék?”
A harsány kifakadás természetesen elmaradt, mert Mario pontosan tudta, hogy azt már végképp nem tudná elmagyarázni ennek a szellemileg meglehetősen szerényen bútorozott halárusnak, így hát azt javasolta, hogy eredjenek a menet után, mielőtt végképp elveszítenék a nyomukat.
