Gronyár felhívott ma este. És a lelkemre beszélt. Nagyon elviselhetetlen, amikor Gronyár az embernek a lelkére próbál beszélni este, mert olyankor rendszerint már részeg. És ilyenkor – saját bevallása szerint – az érvei ülnek, vagy meg is állnak a saját lábukon.
Nem lehet tudni ilyenkor, hogy Gronyár érvei milyen testhelyzetet vesznek föl, ülnek-e vagy állnak. Gondolom, ez a helyiségben szereplő székek vagy fekvőhelyek függvénye.
Mindegy is, szóval lényegében azt ecsetelte, kizárólag jóakaratú jelleggel, atyai pozíciót magára öltve – bár ezt nem láthattam, mert nem videocseteltünk –, hogy ne nyavalyogjak, ne rinyáljak, ez nagyon visszatetsző. Nem hoz új olvasókat, de legalább visz el régieket.
Én meg azt gondolom, hogy mindezt immár pont leszarom. Ha a saját honlapomon nem rinyálhatok, akkor mégis hol???
Nem nagyon érdekelnek már az ilyen marketinges, vagy a tököm se tudja, milyen „finomságok”. Ha búslakodni, szenvelegni, örömködni vagy akármi mást akarok, akkor nehogy már egy jóbarát, egy olvasó, egy idegen vagy bárki más akadályozzon meg ebben!
Én itt vagyok otthon, azt csinálok, amit akarok, és nem fog beszabályozni senki, legfeljebb a szerverszolgáltató, aki minden év júniusában küldi nekem a számlát.
Igen, most tényleg ledobta az agyam az ékszíjat. És ezen nem segíthet senki és semmi. Kurvára nem értem, hogy miért nem elég a boldoguláshoz és az előretöréshez az, ha valaki „egyszerűen” csak regényeket ír szakmányban, azok pedig jók.
Oké, álnaiv kérdés, mindig kell valami plusz ahhoz, hogy a történet működjön. És én nem tudom, mi lehetne az a plusz. Éppen ez a bajom. Nem tudom, hogy mi lehetne a történeteimben, a személyiségemben, a működésemben, az anyámkínjában az a plusz, amitől elkezdene élni, gyarapodni, fejlődni ez az egész.
Nem tudom, mi többet tehetnék az ügy érdekében. Az elmúlt ezer napban szerintem mindent megtettem, ami emberileg lehetséges. Minden sejtemben érzem, hogy kizsigereltem magam. Írtam hét könyvet, marketingeltem, ami a csövön kifért, kitanultam a legkülönbözőbb platformok sunyi praktikáit, és ennyi. Ez telt a képességeimből, a habitusomból, bármimből. Ennyire volt elég. Semmire.
